Közélet

A gyermekközpontú igazságszolgáltatással kapcsolatos szakmai napot tartott a Szegedi Törvényszék

A gyermekközpontú igazságszolgáltatással kapcsolatos szakmai napot tartott a Szegedi Törvényszék

2017. április 3., hétfő
A gyermekközpontú igazságszolgáltatással kapcsolatos szakmai napot tartott a Szegedi Törvényszék
szegedi_torvenyszek_gyermekjog

Az Országos Bírósági Hivatal 2015-ben indította útjára a „Gyermekközpontú igazságszolgáltatás” elnevezésű programot, amelynek célja, hogy az igazságszolgáltatási rendszer az elérhető legmagasabb szinten biztosítsa a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését.

Ezen célok megvalósításának elősegítése érdekében a Szegedi Törvényszék 2017. március 30-án szakmai napot tartott a gyermekjogokat érintő ügyekben eljáró bírák, bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és bírósági ügyintézők részére.

Rózsáné dr. Markó Zsuzsanna

, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesének megnyitóját követően

Cseh Lívia Ágnes

, a Szegedi Járásbíróság bírája az Országos Bírósági Hivatal által létrehozott Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Munkacsoport működéséről nyújtott tájékoztatást a rendezvény résztvevői számára. A program folytatásaként

Kozma Zoltán

és

Lazáry Györgyné

, igazságügyi pszichológus szakértők tartották meg előadásaikat. A szakértők a gyermekekkel kapcsolatos szakértői vélemények elkészítéséhez vezető utat és a bántalmazott gyermekek meghallgatásának technikáit mutatták be, valamint sor került a "Barnahus", azaz „gyerekhàz” elnevezésű, izlandi gyermekvédelmi modell ismertetésére is. A rendezvény zárásaként a résztvevők

Herczog Mária

„Kommunikáció a gyermekekkel gyermekjogi megközelítésben” című előadását hallgathatták meg, majd az előadókkal történő konzultációra is lehetőségük nyílt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.