Közélet

Vádemelés az időskorú sértettet favásárlás ürügyén becsapó férfival szemben

Vádemelés az időskorú sértettet favásárlás ürügyén becsapó férfival szemben

2017. március 23., csütörtök
Vádemelés az időskorú sértettet favásárlás ürügyén becsapó férfival szemben

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki tavaly nyáron akácfavásárlás ürügyén csapta be a sértettet.

A vádirat szerint a vádlott 2016. június 28-án az eljárás során ismeretlenül maradt társaival fát árult egy ponyvás teherautóról az egyik hódmezővásárhelyi piacon. A vádlott társaival abban állapodott meg a 70 év fölötti sértettel, hogy az 2.200.-Ft/q áron 40-50 mázsa hasított akác tűzifát vásárol tőlük. A megállapodást követően, még ugyanezen a napon a vádlott és három társa egy teherautóval megjelentek a sértett hódmezővásárhelyi lakóhelyén és elővettek egy mérleget, valamint egy műanyag hordót, amelyet bemutatva azt állították a sértettnek, hogy a hordóba 90 kg fa fér. A sértett jelezte, hogy szerinte a mérleg nem jól működik, majd a vádlott és társai javaslatára abban állapodtak meg, hogy a fa mennyiségét köbméterszámítással határozzák meg és egy köbméter fáért 19.000.-Ft-ot kérnek. A vádlott és társai azonban a sértett számára követhetetlen módon a sértett ingatlanán szétterítve rakodták le a tűzifát, melynek mennyiségét 8 köbméterben határozták meg és ezért 150.000.-Ft-ot kértek. A sértett a vételárat át is adta a vádlottnak, aki társaival együtt a helyszínről eltávozott. Az már csak a vádlott és társai távozását követően került megállapításra, hogy alig másfél köbméter térfogatú, 14 mázsa súlyú hasított akácfa került lepakolásra, melynek értéke a 30.000.-Ft-ot érte csak el. A vádlott és társai az időskorú sértettet tévedésbe ejtették és így neki több mint 110.000.-Ft kárt okoztak azzal, hogy részére nem a valós mennyiségnek megfelelő faárut adták el és vették át annak ellenértékét. Az ügyészség a vádlottat a bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.