Egyetem

Új ásványt fedeztek fel Rudabányán

Új ásványt fedeztek fel Rudabányán

2017. március 4., szombat
Új ásványt fedeztek fel Rudabányán

Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve Rudabányait lett - közölte a miskolci Herman Ottó Múzeum szombaton az MTI-vel.

Fehér Béla

, az intézmény ásványtárának vezetője arról tájékoztatott, hogy a felfedezés szakmai szenzációnak számít, mivel a világban ismert mintegy ötezer ásványból mindössze kilenc olyan van ezzel az újjal együtt, amelyet a mai Magyarország területén fedeztek fel. A leletet Koller Gábor pilisborosjenői amatőr ásványkutató találta az egykori vasércbánya Adolf bányarészében még hét évvel ezelőtt, meghatározásra eljuttatta a múzeumba. Ilyenkor a szakemberek két szempontból vizsgálják meg az ásványt: egyrészt milyen a kémiai összetétele, másrészt milyen a szerkezete. Az új anyagról kiderült, hogy olyan a szerkezete, amelyet korábban még nem ismertek, innentől vált igazán izgalmassá - közölte a múzeum. A tájékoztatás kitér arra is, hogy az intézmény ásványtárához kapcsolódik egy civilbázis, az ásványbarátok olyan köre, akik rendszeresen adnak be általuk gyűjtött anyagokat vizsgálatra. Az új ásvány meghatározását

Szakáll Sándor

, a Miskolci Egyetem és Herman Ottó Múzeum munkatársa,

Hertha Effenberger

a bécsi egyetemtől, Fehér Béla és Zajzon Norbert a Miskolci Egyetemtől végezték el, majd nyújtották be elfogadásra az IMA illetékes bizottságának. A harminc tagból álló testületnek minden ilyen javaslatot legalább kétharmados arányban kell elfogadnia, ez ebben az esetben megtörtént. A kutatók a Rudabányait nevet adták az új ásványnak. Az ásvány iránt érdeklődők az ebben a hónapban a Miskolci Egyetemen rendezendő hagyományos ásványfesztiválon ismerkedhetnek meg a lelettel, amelyről önálló előadást is tartanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.