Szórakozás

Szerdai programajánló: Víz világnapja, The Biebers

Szerdai programajánló: Víz világnapja, The Biebers

2017. március 21., kedd
Szerdai programajánló: Víz világnapja, The Biebers
szin_the_biebers007_mmz

Színes programokkal készül a Víz világnapjára az SZTE, Salát Gergely lesz a Konfuciusz Teaház vendége, Wéber Balázzsal beszélgetnek a Móra-szakkollégiumban, a JATE Klubban a The Biebers lép fel, a Rozsdamaró zenekar tart Táncmulatságot a Nyugi Kertben, valamint moziba látogat az SZTE EHÖK.

Utazás – könyvtár – internet címmel rendezi az idei, 18. Internet Fiesta országos programsorozatát az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A rendezvénynek idén is helyet adó

Somogyi-könyvtárban

március 22-től 29-ig előadások és bemutatók várják az érdeklődőket. A program „lehetőséget kínál arra, hogy miközben a távoli világokat közel hozzuk, ugyanakkor a lokális lakókörnyékünk szépségeit, érdekességeit is megmutathatjuk a világnak. Érdekes, informatív vagy játékos formában hívjuk fel a figyelmet az internet nyújtotta lehetőségekre, az online vásárlásra, tanulásra, kapcsolattartásra. Ezen a héten az internetet népszerűsítő előadásokon kívül még kiállítással, totóval és QR-kódos játékkal is várjuk az érdeklődőket értékes nyereményekért.” Ízelítő a Somogyi-könyvtár kínálatából: Egy kattintásnyi várostörténet – a Délmagyarország napilap archívuma 1910-2010; Álprofilok mögött a Facebookon; „Aki kimarad, az lemarad” – a Somogyi-könyvtár internet-tanfolyamaira járók mesélnek élményeikről, tapasztalataikról; Hogyan működik az okostelefon? – Idősebbek is elkezdhetik!; Like-vadászat; Magyar látnivalók – az Infotec Kft. ingyenesen letölthető mobilapplikációi. A részvétel ingyenes, néhány rendezvény azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Részletes program és online játék a könyvtár

honlapján

. A Szegedi Tudományegyetem vár minden érdeklődőt a Víz Világnapja alkalmából szervezett programjára 10 és 16 óra között a

József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK)

. Március 22-e minden évben a Víz Világnapja. A világnap alkalmából az SZTE TIK Green Team és a Pink Plazma Pont Szeged színes programokkal várja az érdeklődőket 10 és 16 óra között a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol szakemberek, meghívott tudományos előadók és sportolók beszélnek a víz fontosságáról, annak hiányából eredő problémákról. Részletek

ITT

. Március 22. és 25. között, immár tizedik alkalommal szervezi meg a Tesz – Vesz Tavasz című programot a Szeged – Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája. A jubileumi alkalom 14 órakor egy megnyitó rendezvénnyel veszi kezdetét a

Szegedi Dóm Látogatóközpontban

. A rendezvényt Kiss-Rigó László püspök nyitja meg, a megjelenteket Soltész Miklós államtitkár köszönti, majd a program fővédnöke, Hirling Zsolt (Európa -és világbajnok evezős) tesz tanúságot az önkéntességről. A program célja, hogy a fiatalok felismerjék környezetük hiányosságait, és önként vállalkozzanak annak megváltoztatására. A csoportok, maguk által megszervezett ökológiai, kulturális vagy szociális jellegű projekteket valósíthatnak meg. A szervezők az eddigi évek tapasztalatai alapján közel 3000 fő jelentkezését várják. Részletek

ITT

. 17 órától a Konfuciusz Teaház vendége Salát Gergely, Kína-kutató, tanszékvezető egyetemi docens lesz

Rektori Hivatal Dísztermében

. Salát Gergely 1989-től 1992-ig a Budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. Ezt követően a Pekingi 55. sz. Középiskolában folyatta középiskolai tanulmányait, majd a Pekingi Egyetem Jogi Karán jogot hallgatott. Ezt 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karán folytatta, ahol három szemesztert végzett. 1996–2001 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kínai szakán, majd 2000-től ugyanezen egyetem történelem szakán tanult. 2001-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem orientalista (kínai) szakos előadójaként diplomázott. Wéber Balázs külpolitikai újságíróval beszélgetnek az

SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban

19 órától. Wéber Balázs 2003-ben végzett a BTK-n német és kommunikáció szakon, valamint Európa tanulmányok spec képzésen, a Mórában 1999 és 2003 között lakott a hatos szobában.. Egyetemistaként publikált a Szegedi Egyetembe, a Bölcsőbe (és természetesen a Móra Nyúzba), valamint megyei napilapokba. Diploma után az mfor.hu gazdasági portálnál dolgozott, majd a Világgazdaság külföld rovata következett. Ezután rövid ideig a Magyar Hírlap külpol rovatánál volt, majd 2013-ban ment át a Hír TV-hez, szintén külpolba - azóta is itt dolgozik. A beszélgetésben a mórás emlékek felidézése mellett szó lesz a külpolitikai újságírásról, aktuális külpolitikai kérdésekről újságírói szemmel. Újra The Biebers koncert várja a közönséget a

JATE Klubban

szerdán 20 órától. Vendég: KosziJanka Projekt. http://www.youtube.com/watch?v=Fx5N6gB7iBk A Rozsdamaró zenekar tart táncmulatságot a

Nyugi Kertben

20.30-tól. A szegedi Rozsdamaró zenekar 2000-ben alakult, magyar népzenét játszik. Tagok: Patyi Zoltán, Csonka Ferenc, Lipták Dániel, Nagy Gábor, Králik Gusztáv. Az SZTE EHÖK Kulturális és Szabadidő Bizottsága által szervezett Mozi esten a “T2 Trainspotting” című filmet tekinthetik meg az érdeklődők feliratosan 20.30-tól a

Belvárosi Moziban

. Részletek és jelentkezés

ITT

. http://www.youtube.com/watch?v=IGdiACWiMAM Ismét Jogász és TTIK-s Bulira vár a

JATE Klub

22 órától. Az est házigazdája: Dj Afus.

Folyamatos kiállítások, programok:

„Gyöngy a csillag, ugy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog” címmel Kónya István és Kónya Istvánné ékszereiből, dísz- és használati tárgyaiból nyílt kiállítás a

Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában

(Szeged, Kereszttöltés u. 29.). A flitterekkel kivarrott figurák, gyöngyökkel hímzett karkötők, a húsvéti ünnepkört idéző dísztárgyak, nyakláncok, csontból készült ékszerek, cukor-, só-, bors- és szalvétatartók március 31-ig tekinthetők meg. Hamvas Béla (1897 – 1968) író, esztéta, filozófus és könyvtáros születésének 120. évfordulójáról kamarakiállítással emlékezik meg a

Somogyi-könyvtár

. A második emeleti kölcsönzőben a szerző műveiből láthatnak válogatást az érdeklődők. A kiállítás április 6-ig tekinthető meg. „Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti. Az ember életében sok ezer festményt, zeneművet, szobrot és tájat lát és hall, és van tíz-húsz-harminc, amely hosszú ideig kíséri, mint a barát vagy a kedves. Az ember életében csak egész kevés olyan gondolatot talál, amelytől sohasem válik meg.” (Hamvas Béla) Kassák Lajos költő, író és festő, a magyar avantgarde művészeti irányzatok vezéralakja (1887–1967) születésének 130., halálának 50. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt a

Somogyi-könyvtár

első emeleti folyóiratolvasó-termében. A konstruktőr – Kassák Lajos, a képzőművész című tárlat művészeti albumai bemutatják az egyes alkotói korszakok legjellemzőbb munkáit, Kassák saját versesköteteihez, prózai írásaihoz készített illusztrációit. Megtekinthetők a művész szerkesztésében megjelent folyóiratok: Ma, Tett, Dokumentum eredeti példányai is. „Kassák Lajos korának egyik legjelentősebb művészeti szervezője. Kiemelkedő fontosságúak művészetelméleti, kritikai írásai is. Képzőművészként előbb az aktivizmus, majd a konstruktivizmus legfontosabb magyar képviselője” – olvasható a kiállítás ajánlójában. A tárlat március 29-ig tekinthető meg.

tulsagosan_is_emberi_tarlat008kf

Izgalmasan sokrétű Duray Tibor képzőművész életműve, melyről ezúttal a szegedi

REÖK

látogatói is meggyőződhetnek. Az "Emberi, túlságosan is emberi" című kiállításon látható lesz a monumentális Aranykor c. mű is, mely több évtized után kerül újra a nagyközönség elé. Mi visz rá egy festőt arra, hogy megbízás nélkül műtermében hosszú évekig egy olyan festményen dolgozzon, amit nem láthat teljes egészében, mert a kép jóval nagyobb, mint a rendelkezésére álló falfelület? Talán valami emberi, túlságosan is emberi. A nietzschei cím ezennel az 1988-ban el-hunyt, s a 20. századi magyar képzőművészet még felfedezendő, pontosabban újra felfedezendő alakjai közé tartozó Duray Tibor tárlatának címeként szerepel. Részletek

ITT

.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.