Közélet

Növelnék a beépítési százalékot és új területet jelölnének ki cégeknek Algyőn

Növelnék a beépítési százalékot és új területet jelölnének ki cégeknek Algyőn

2017. március 23., csütörtök
Növelnék a beépítési százalékot és új területet jelölnének ki cégeknek Algyőn
susnyas003kf

Felülvizsgálják a rendezési tervet Algyőn, ami többek között azt is tartalmazza, hogy növeljék a beépítési korlátot, akár az egész településen. Ezen felül új területre települhetnének vállalkozók, míg a 47-es mentén végig véderdő lehetne a jövőben.

A rendezési terv módosítása első olvasatban került

az algyői képviselő-testület elé február végén

, az előterjesztésben szereplő témákról egyenként szavaztak. A délnyugati lakóparknál két telek esetében akár fel is oldhatják a beépítési korlátokat, átment a Gyevi Tanács javaslata is, mely szerint érdemes lenne Algyőn a 30%-os beépítési korlátot 40%-ra emelni úgy, hogy átsorolják kisvárosi lakóterületté a nagyközség egészét, úgyhogy ezt is megvizsgáltatják. Szintén a tanács vetette fel, hogy a 47-es melletti terület véderdő átsorolású legyen a település mentén végig, és azt is támogatta a többség, hogy kisipari területté nyilvánítsák az új bekötőút menti területet, hogy oda cégek települhessenek (fotónkon).

Molnár Áron

elmondta, korábban nem volt lehetőség a rendezési terv módosítására, de év elején ezt a korlátozást feloldották, ez indokolta, hogy tárgyaljanak róla. Lakossági megkeresések is érkeztek, továbbá az önkormányzat fejlesztési koncepciójából fakadó módosításokat is szeretnének eszközölni. A település első embere a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a képviselő-testületnek is voltak olyan döntései, amelyek kapcsolódnak a rendezési tervhez, például elővásárlási jog bejegyzése. Az elképzelések is módosultak több esetben, például a 47-es számú főútnak a település felőli oldalán annak idején a rendezési tervben az szerepelt, hogy a véderdő besorolást kisipari területté változtatták, ami nagyjából a fürdő vonaláig húzódna a mostani rendezési terv alapján az új körforgalomtól. A sarki telken már ki is vágták az erdőt, és ott hamarosan egy vállalkozás fog működni. „Az a szemlélet, hogy az ipart próbáljuk meg a 47-es út másik felén tartani, ez a görög befektetőnek a visszalépése után még inkább kézenfekvőbb lehet. Így a településfejlesztési csoport arra tett javaslatot, hogy a véderdő besorolást hozzák vissza az érintett területre. Ebben úgy látszik, egyet is fog érteni a képviselő-testület” – mondta el Molnár Áron.

susnyas001kf

Algyő számára fontos lehet a beépítési százalék kérdése is. Jelenleg nagyrészt kertvárosi lakóterület besorolás van érvényben, ami 30%-os beépítettséget enged. Az úgynevezett új részen, például a Tiszavirág utca környékén a délnyugati lakóparknál, a helybéliek kérésre már évekkel ezelőtt módosította a testület beépítettségét 40%-ra. A polgármester elmondta, erre azért volt szükség, mert ott 500 négyzetméter körüli telkeket alakítottak ki, és többen jelezték, hogy már egy filagóriát nem tudnak építeni. A fejlesztési csoport egy térképen kijelölte azokat a részeket, ahol esetlegesen javasolt lenne 40%-os beépítettséget engedni. „A Gyevi Tanács is foglalkozott a témával, mind a véderdő, mind a beépítési százalék tekintetében egyrészt támogatták az elképzelést, továbbá saját ötleteket is letettek az asztalra. Ilyen például, hogy miért nem gondolkodik az önkormányzat abban, hogy a nagyközség egész területére alkalmazzák a kisvárosi lakóövezeti besorolást, s így mindenütt 40%-os lenne a beépíthetőség” – részletezte Molnár Áron. A település vezetője támogatja ezt az elképzelést, mint mondta, az önkormányzatnak és a szakhatóságoknak egyaránt könnyebb lenne a munkája ezzel, hiszen nem azt kellene állandóan bogarászniuk, hogy mely területnek mi is a besorolása. A polgármester hozzátette, egyelőre nem látja, mi lenne a hátránya ennek, de mindenesetre nagy lépés lenne Algyő szempontjából, hogyha kiterjesztenék a teljes településre a 40%-os beépítési arányt. Azt kérte a testülettől, vizsgálják meg szakemberek a kérdést, és akár a lakosságot is érdemes lehet erről megkérdezni. Leszögezte, ebben a kérdésben a helybéliek véleménye rendkívül fontos, így valószínűleg meg is kérdezik a lakosságot. A rendezési terv módosítását célzó előterjesztés továbbá azt is tartalmazta, hogy a délnyugati lakóparknál 3 telek esetében szabad beépítést engednének. Meghatározott, hogy a háznak a telek melyik részére kell felépülnie, ezt azonban nehéz kivitelezni háromszög alakú telken, ezért került be a javaslatba.

susnyas002kf

Molnár Áron elmondta, hosszabb folyamatról van szó, még két vagy három testületi ülésen fogják tárgyalni a rendezési terv módosítását. A polgármester arra számít, hogy fél éven belül ezek megtörténhetnek, amennyiben rábólintanak a képviselők. A folyamat következő lépése, hogy a rendezési terv módosítását végző szakembert felkérik, hogy készítsen szakmai anyagot az elképzelésekről, ez kerül majd a testület elé. Amennyiben ezután megszavazzák azt a képviselők, kezdődhetnek a szakhatósági eljárások, majd végül újból a képviselő-testület dönt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.