Bulvár

Néhány órán belül elfogták a bántalmazókat

Néhány órán belül elfogták a bántalmazókat

2017. március 7., kedd
Néhány órán belül elfogták a bántalmazókat

Rövid időn belül megállapította a rendőrség a személyazonosságát annak a két férfinak, akik ismerősüket bántalmazták Szeged belvárosában. Az éjszaka folyamán előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók - írja a police.hu.

A három férfi március 6-án, valamivel 14 óra előtt szólalkozott össze. Ketten bántalmazták a harmadik férfit, majd elmenekültek a helyszínről. A társaságukban levő két nő ekkor átkutatta a földön fekvő, eszméletlen sértettet, majd ők is magára hagyták. A mentőket és a rendőrséget járókelők értesítették. A nyomozás során a kórháztól kapott tájékoztatás szerint megállapítást nyert, hogy a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, és az eszméletvesztése ittassága, nem bántalmazás miatt történt. A rendőrök néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövetők kilétét, akiket az éjszaka folyamán gyanúsítottként hallgattak ki. A sértettet szintén meghallgatták. A férfi tanúkihallgatása során elmondta, hogy értékei nem tűntek el, azok nála vannak. Ezzel a nyomozás során bebizonyosodott, hogy kifosztás nem történt, a férfi értékeit tehát nem vették el. A feltételezett elkövetők ellen a Szegedi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete megalapozott gyanújával indított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.