Kultúra

Negyven éve nyílt meg az Odesszai fiókkönyvtár, Szabó Gabi lesz a Somogyi vendége

Negyven éve nyílt meg az Odesszai fiókkönyvtár, Szabó Gabi lesz a Somogyi vendége

2017. március 27., hétfő
Negyven éve nyílt meg az Odesszai fiókkönyvtár, Szabó Gabi lesz a Somogyi vendége
somogyi_konyvtar01kf

Negyvenéves fönnállása alkalmából, egész éves programsorozatot kínál az érdeklődőknek a Somogyi-könyvtár Odesszai fiókkönyvtára.

Március 29-én, szerdán Szabó Gabi, a Szegedi Nemzeti Színház művésze lesz az újszegedi bibliotéka vendége. A Színésznőként a világ című rendezvény 17 órakor kezdődik. Szabó Gabi beszélgetőtársa Márok Tamás „régiség-” és újságíró lesz. Szabó Gabi 1991-ben végzett Marton László osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001-ig a Vígszínház tagja volt, majd szabadúszóként tevékenykedett. Színészi munkái mellett televíziós műsorvezető és szerkesztő volt Szegeden. 2011 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Fontosabb szerepei: Édeskislány a Körmagyarban, Catherine a Pillantás a hídról című drámában, Miranda a Lepkegyűjtőben, Roxanne a Cyrano de Bergeracban, Szent Johanna, Éva az Ember tragédiájában, Martha a Nem félünk a farkastól című darabban, Pipás Pista, Karnyóné. 1999-ben Varsányi Irén emlékgyűrűt kapott. 2015-ben Kölcsey-éremmel tüntették ki. Kétszeres Dömötör-díjas művész.

A negyven éve megnyílt Odesszai fiókkönyvtárat így mutatják be az intézmény munkatársai

„Mivel a könyvtár a lakótelep egyetlen kulturális intézménye, így különösen fontos feladat az olvasók színvonalas ellátása, hisz szerepünk túlnő a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon. Lehetőségeinkhez mérten részt kell vállalnunk a lakótelep művelődési igényeinek maradéktalan kielégítésében” – ezzel a küldetéssel nyitotta meg kapuit 1977. augusztus 19-én 10 órakor, Szeged Megyei Városi Tanács és a Somogyi-könyvtár összefogásából az Odesszai fiókkönyvtár, amely megnyitásakor a szegedi fiókhálózat legmodernebb fiókkönyvtára volt. Ennek ellenére a korabeli feljegyzésekből kiolvasható, hogy már a beköltözés hetében komoly nehézségekkel kellett szembesülniük a könyvtárosoknak, ugyanis egy nyári zápor során az esővíz már a kezdet kezdetén elöntötte a könyvtárat. A problémát sikerült orvosolni ugyan az építőknek, de ez a momentum már elég volt ahhoz, hogy kalandosan tekinthessen a jövő felé az idén negyvenéves könyvtár. Talán ma már kevesen tudják, hogy megnyitásakor – egészen 1984 novemberéig – az Odesszai fiókkönyvtár egyik munkaszobájában működött a Hangoskönyvtár is, amelynek állományában 1396 darab hangkazetta volt elérhető, amely főként a vakok és gyengénlátók számára készítetett szépirodalmi művekből, továbbá nyelvtanulás céljára is alkalmazható hanganyagokból állt. A Székely sor 11. szám alatt található intézményhez három letétkönyvtár is tartozott, amelyek az egykori Odessza 2. Általános Iskolában (ma Vörösmarty Mihály Általános Iskola); az Öregek Napközi otthonában; valamint a Vöröskereszt Városi Klubjában működtek. 1978-ban a könyvtár 1324 beiratkozott olvasóval rendelkezett, amely 1979-ben 1412-re növekedett. Az újszegedi könyvtár a fiókkönyvtárak közül elsőként inthetett búcsút az elavult katalógus szekrényeknek, ugyanis 2007-ben itt vezették be először a gépi kölcsönzést, amely immár tíz éve működik gördülékenyen. Az Odesszai fiókkönyvtárat az a megtiszteltetés érte, hogy már megnyitásának évében vendégül láthatta Janikovszky Éva írót, az elkövetkező években pedig olyan személyiségeket köszönthetett előadói között az intézmény, mint Horgas Béla, Simai Mihály, Tóth Béla, Szakonyi Károly, Szepesi Attila, Péter László, Baka István, Kertész Ákos, Padisák Mihály, Ágai Ágnes, Marjanucz László, Bobor György és Schmidt Egon. Ez a hagyomány az elmúlt tíz évben is folytatódott, így meghívott vendégként többek között Schäffer Erzsébettel, Vass Virággal, Lackfi Jánossal, Finy Petrával, Süveges Gergővel, Gömöri Krisztiánnal, Székhelyi Józseffel, Tóth Attilával, Szilassi Péter, Bátyai Gittával, valamint Csapody Kingával is találkozhatott a közönség. Negyvenéves fennállása alatt az Odesszai fiókkönyvtárnak csupán öt könyvtárvezetője volt, Joó Sándorné 1977 és 1987 között, Hunyadi Csaba 1988 és 1993 között, Jamrik Lajosné 1993 és 2004 között, Terhes Katalin 2004 és 2007 között vezette a könyvtárat. A jelenlegi könyvtárvezető, Novkovné Hevesi Andrea 2007 óta oszlopos tagja az intézménynek. Ahogyan a célkitűzések, úgy a feladatok sem változtak az elmúlt évek során, az első beszámolókból kiderül, hogy a könyvtárosok már akkoriban is fontosnak tartották a rendezvények számának növelését és propagálását, a közeli intézményekkel kialakított kapcsolat fenntartását, valamint az olvasószám növelését. Ezek a szempontok a mai napig is jelentős helyet foglalnak el a könyvtárosok munkájában. A könyvtár munkatársai különös figyelmet fordítanak az évfordulókra, így a Gárdonyi Géza, valamint a Móra Ferenc emlékévet is együtt ünnepelték olvasóikkal. Idén Szabó Magda születésének századik, halálának tizedik évfordulója alkalmából ismét érdekes programokkal, kiállításokkal és feladatokkal készülnek a könyvtár munkatársai. Ezen kívül a könyvtár negyvenéves fennállásának kapcsán az Odesszai fiókkönyvtár egész évben meglepetésekkel kedveskedik olvasóinak. A körzet képviselőjének, Kormos Tibornak a segítségével idén olyan neves vendégekkel találkozhat a közönség a könyvtárban, mint Szabó Gabi színművész, valamint Dusha Béla fotóművész. Az intézmény tartalmas múltjának felelevenítése céljából, a könyvtár munkatársai augusztusban ezúttal is megrendezik azt a kiállítást, amelyen bemutatják az évek alatt a könyvtárról összegyűlt újságcikkeket, fényképeket és egyéb érdekességeket, amelyhez egészen júliusig azokat a relikviákat (régi olvasójegyeket, könyvjelzőket, emlékeket) is szívesen várják, amelyeket egykori és jelenlegi olvasók őriztek meg a múltból. „Nagy várakozásokkal és reményekkel tele tekintettünk itteni munkánk elé. A könyvtár ugyanis egy új lakótelepen van, ahol a lakosság kor szerinti összetétele más, mint a régi településeknél, sok fiatal él a lakóházakban. Ez a tény meghatározza szervező munkánkat is, ugyanis ők nehezen mozgathatóak, olvasási kultúrájuk és igényeik mások, rendezvényekre nem könnyű beszervezni őket” – fogalmazta meg Joó Sándorné, fiókkönyvtár vezető a megnyitás évében az észrevételeit. Ahogy oly sok minden, úgy ez sem változott az évek során, a kisgyermekes családok és a nyugdíjasok mellett, a könyvtár jelenlegi munkatársai számára is problémát jelent a tizen-, huszonéves olvasók bevonzása a könyvtárba. Ezért született meg az elhatározás, hogy egy olyan olvasóteret rendezzenek be, amely kifejezetten ennek a korosztálynak az igényeit elégítené ki, fiatalos bútorokkal, falakkal, dekorációval kiegészülve. A negyvenéves fennállás ünneplésének évében Novkovné Hevesi Andrea, a könyvtár vezetője reméli, hogy anyagi támogatás mellett ez az álom is valóra válhat.

„Elszállt az első nyolcvan év” – Sándor János köszöntése a Somogyiban

Sándor János kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezőt 80. születésnapja alkalmából köszöntik tisztelői a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében. Az ünnepség március 30-án, csütörtökön 16 órakor kezdődik. Házigazdák: Pacsila Emília textilművész és Szabó Gabi színművész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.