Kultúra

Internet Fiesta, élő Gárdonyi-arc és kiállítás a Somogyi-könyvtárban

Internet Fiesta, élő Gárdonyi-arc és kiállítás a Somogyi-könyvtárban

2017. március 16., csütörtök
Internet Fiesta, élő Gárdonyi-arc és kiállítás a Somogyi-könyvtárban
somogyi_konyvtar01kf

Az internet kerül a középpontba a Somogyi-könyvtárban, valamint kiállítás nyílik, illetve Keller Péter könyvét is bemutatják.

Az élő Gárdonyi-arc – Keller Péter könyvbemutatója

Március 21. (kedd), 17 óra – 1. emelet, folyóiratolvasó-terem

„A dédapámra emlékezve, azt hiszem, a mi feladatunk – az én feladatom – az, hogy egy igazibb, az eddiginél árnyaltabb és pontosabb képet kapjunk

Gárdonyi Gézáról

” – vallja

Keller Péter

, Az élő Gárdonyi-arc című könyvének megjelenése kapcsán. A kötetet az író közreműködésével mutatják be a Somogyi-könyvtárban, március 21-én, 17 órai kezdettel. Keller Péter beszélgetőtársa

Cs. Varga István

irodalomtörténész-professzor (ELTE BTK), a könyv utószavának szerzője. „Keller Péter Az élő Gárdonyi-arc című könyvében meggyőző erővel arra vállalkozott, hogy dédapja rendkívül összetett arculatát vegye górcső alá. A szerzőnek meggyőződése, hogy dédapját a Lélek vezette az írásművészetének tökéletesítésében. Keller Péter Gárdonyi Géza dédunokája, így a kutatáshoz személyes motiváció is fűzte, s érdeklődését dédapja életművének a titkai is felkeltették. Könyve az irodalomtörténész szerint egyénien értelmezett és tematizált Gárdonyi-breviáriumnak is felfogható” – olvasható a kötet

ajánlójában

.

Internet Fiesta a Somogyiban

Március 22 – 29-ig – Somogyi-könyvtár

Utazás – könyvtár – internet címmel rendezi az idei, 18. Internet Fiesta országos programsorozatát az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A rendezvénynek idén is helyet adó Somogyi-könyvtárban március 22-től 29-ig előadások és bemutatók várják az érdeklődőket. A program „lehetőséget kínál arra, hogy miközben a távoli világokat közel hozzuk, ugyanakkor a lokális lakókörnyékünk szépségeit, érdekességeit is megmutathatjuk a világnak. Érdekes, informatív vagy játékos formában hívjuk fel a figyelmet az internet nyújtotta lehetőségekre, az online vásárlásra, tanulásra, kapcsolattartásra. Ezen a héten az internetet népszerűsítő előadásokon kívül még kiállítással, totóval és QR-kódos játékkal is várjuk az érdeklődőket értékes nyereményekért.” Ízelítő a Somogyi-könyvtár kínálatából: Egy kattintásnyi várostörténet – a Délmagyarország napilap archívuma 1910-2010; Álprofilok mögött a Facebookon; „Aki kimarad, az lemarad” – a Somogyi-könyvtár internet-tanfolyamaira járók mesélnek élményeikről, tapasztalataikról; Hogyan működik az okostelefon? – Idősebbek is elkezdhetik!; Like-vadászat; Magyar látnivalók – az Infotec Kft. ingyenesen letölthető mobilapplikációi. A részvétel ingyenes, néhány rendezvény azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Részletes program és online játék a könyvtár

honlapján

.

Gyöngyök, flitterek, csontfigurák – kiállítás a Csillag téren

Március 31-ig – Csillag téri fiókkönyvtár (Szeged, Kereszttöltés u. 29.) „Gyöngy a csillag, ugy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog” címmel Kónya István és Kónya Istvánné ékszereiből, dísz- és használati tárgyaiból nyílt kiállítás a Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában (Szeged, Kereszttöltés u. 29.). A flitterekkel kivarrott figurák, gyöngyökkel hímzett karkötők, a húsvéti ünnepkört idéző dísztárgyak, nyakláncok, csontból készült ékszerek, cukor-, só-, bors- és szalvétatartók március 31-ig tekinthetők meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.