Kultúra

Három napig a kínai filmeké a szegedi mozi + FOTÓK

Három napig a kínai filmeké a szegedi mozi + FOTÓK

2017. március 17., péntek
Három napig a kínai filmeké a szegedi mozi + FOTÓK
kinai_filmnapok_megnyito032kf

Az Arany Medve-díjas Xie Fei is megjelent filmjei szegedi bemutatóján. A kínai nagykövet szerint a kulturális együttműködés mellett fontosak a turisztikai és a gazdasági kapcsolatok is.

Március 17. és 19. között rendezik meg a Kínai Filmnapokat a Belvárosi Moziban. A vetítések ingyenesek, szombaton a Tibeti Dallam, vasárnap a Lelkek tava című filmet mutatják be este hat órától. Az idén öt éve működő SZTE Konfuciusz Intézet által szervezett program ünnepélyes megnyitóját péntek délután tartották. „Az intézet színvonalas kulturális programjai az életünk részeivé váltak” – mondta

Nagy Katalin

nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes. egyetemi tanár. Kiemelte a nyelvoktatás szerepét, a következő napokban is újabb szegedi tanulók tesznek nyelvvizsgát a távol-keleti országban beszélt nyelvből. Április végén Szegeden tartják meg a Kínai Híd (Chinese Bridge) nemzetközi verseny döntőjét is. Azt javasolta a közönségnek, hogy éljenek azokkal a lehetőséggel, amelyeket az intézet biztosít. „Magyarországon négy Konfuciusz Intézet működik, amelyek kiterjesztik a kínai kultúrát” – vélekedett a Kínai Népköztársaság nagykövete,

Duan Jielong

. Rámutatott, mind a magyar, mind a kínai kultúra jelentős értékekkel rendelkezik. Magyarország neves feltalálókat adott a világnak, mint Rubik Ernőt, Kína pedig ötezer éves múlttal rendelkezik. Elárulta, gyerekkorában találkozott először kultúránkkal, amikor a Ludas Matyit látta a moziban. „A kultúrával és a művésszel egy nemzet rendelkezik, de eredményeit érdemes az egész világgal megosztani” – hangsúlyozta. Ilyen tehetség

Xie Fei

Arany és Ezüst Medve-díjas kínai filmrendező, aki személyesen is eljött Szegedre, magával hozva alkotásait. Hozzátette, nagyon népszerű filmművészről beszélhetünk, akit szinte minden kínai család ismer, mert filmjei kiválóan mesélik el az adott történetet. Kulturális kölcsönhatást jelent az is, hogy több mint ezer kínai diák tanul Magyarországon és több mint száz Szegeden. Reméli, hogy minél több magyar diák is jön ezzel egy időben a távol-keleti államba. Turisztikai szempontból hasonlót vár, a kínaiak eddig is kedvelték Magyarországot, amit bizonyít, hogy 160 ezer turistájuk járt tavaly nálunk. A kínai a világ második legnagyobb gazdasága, az utóbbi harminc évben folyamatosan fejlődött. Itt lehet helyük a magyar áruknak, mezőgazdasági termékeinket és a tokaji bort nagyon szeretik. Az SZTE Konfuciusz Intézet diákjai is felléptek a megnyitón. Elhangzott

Petőfi Sándor

Lennék én folyóvíz című verse kínai nyelven, amelyet a kínai

Li

tanárnő, s tanítványa,

Varga Ákos

szavaltak el.

Farkas Eszter

az Egy szerencsés lány című kínai filmslágert adta elő, a Nádor utcai óvodások pedig egy gyerekdalt énekeltek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.