Szórakozás

Csütörtöki programajánló: Bayer Zsolt, Drone, Drugs N' Harmony

Csütörtöki programajánló: Bayer Zsolt, Drone, Drugs N' Harmony

2017. március 8., szerda
Csütörtöki programajánló: Bayer Zsolt, Drone, Drugs N' Harmony
mikrofon_zene_koncert

Színes programfelhozatallal készülnek a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárai, Kínai kalligráfia tanfolyamot tart a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet, Bayer Zsolt lesz a TLKE vendége, Szakáli István Loránd látogat az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumba, valamint Szegeden ad koncertet a Sorbonne Sexual, a Jáde Nyúl, az Ed Is On, a Drone, Drugs N' Harmony és a Tigrics.

A "Fűben-fában orvosság" című interaktív foglalkozás keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a XVII. századi Szeged viszontagságos életével, a szerzetesi élet mindennapjaival és gyógynövények jótékony hatásával a

Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtárában

11 órától. "1643-at írunk, amikor egy futár levelet hoz az alsóvárosi ferences kolostorba az egri pasától: „Mi Mehmet Passa Egervárának Helytartója Szegedi Birák és polgárok. Hadjuk és parancsoljuk. Fejeteket szeretitek. Ez levelünk láttára, az Barátot mingyarast fölküldjétek, ki itt volt. Ha ott nincs, fölkeressétek valahol leszen. Alája kocsit adjatok. Egy Inasnak nagyon jo niavalája vagyon azt gyógyítani. Urat, papot ne késleltessetek, mert kárát valiátok. Irtuk Egren, die 24. Aug. 1643.” A gyerekek feladata, hogy összeállítsák az orvosságot és eljussanak vele Egerbe, de közben egy török helyőrségen is át kellett jutniuk… Baróti Tibor, a SZTE Szláv Intézetének nyugalmazott oktatója Dosztojevszkij és Tolsztoj viszonyulása a valláshoz a Bűn és bűnhődés, valamint a Háború és béke c. művek alapján tart előadást a

Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában

16.30-tól. A Hangzhoui Művészeti Akadémián végzett Horváth Janisz vezeti be az érdeklődőket a kalligráfia művészet alapjaiba a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet szervezésében az

SZTE JGYPK Rajz- Művészettörténet Tanszékén

17 órától. Bene Zoltán "Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai" című könyvét mutatja be a

Somogyi-könyvtár Tápai fiókkönyvtárában

17 órától. Ebben az évben először rendezik meg a Tisza Lajos Közéleti Egyesület és a Civil Összefogás (CÖF) együttműködésében a TLKE Közéleti Klubot, amelynek első meghívott vendége Bayer Zsolt, újságíró, író, publicista, a Magyar Idők napilap szerkesztője, az est moderátora pedig Pető Bálint, a Szegedi Tudományegyetem oktatója lesz. 1848. március 15-én fellázadtak a Márciusi Ifjak, 1879. március 12-én föllázadt a Tisza, 2017-es évet pedig Orbán Viktor a Lázadás Évének nevezte meg. Ennek megfelelően az est fő témái aktuálpolitikai kérdések lesznek, “a lázadás” jegyében a nagy világban, hazánkban és Szegeden. A Közéleti Klubnak a

Délvidék Ház

ad otthont 18 órai kezdettel, ahová a szervezők mindenkit szeretettel várnak. A rendezvényre a belépés ingyenes. 19 órától az Ecollégium programsorozat keretein belül Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, az SZTE BTK és GTK volt hallgatója, a Móra-kollégium volt lakója lesz az

SZTE Móra Ferenc Szakkollégium

vendége. Szakáli István Loránd dolgozott multinacionális cégnél osztályvezetőként, majd befektetési tanácsadó és ügyvezető igazgató munkakörökben, 2010-től a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, majd 2014-től a Földművelődésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. 2008 óta a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. Szakáli István közreműködött a Móra Ferenc Társadalomtudományi Szakkollégium alapításában, a GTK első diplomázó évfolyamában végzett, 2000 óta tölt be állami és magáncégekben vezető pozíciót. A szervezők a beszélgetésre várnak minden gazdaság, pénzügyek, határon túli kérdések iránt érdeklődő hallgatót és vendéget. Az alternatív zenéké lesz a főszerep 20 órától a

Grand Café Várkertben

, ahol színpadra lép a postalternative / texcentre Sorbonne Sexual, az alternatív / űrnyúlpop Jáde Nyúl és az alternatív/rock Ed Is On. Részletek

ITT

. http://www.youtube.com/watch?v=9SprdOGsIxo A Drone, Drugs N' Harmony és a Tigrics koncertje várja a közönséget a

Jazz Kocsmában

20 órától. A Drone, Drugs N' Harmony tavaly alakult. A trió két tagja korábban a Drone Travolta formációban volt másfél évig aktív a budapesti szcénában. Miután onnan kivált egy tag, számos személyt kipróbáltak, hogy megtalálják a hiányzó láncszemet, akit végül az egykoron Alkemizt, Ektomon és Holotype neveken futó, különböző elektronikus zenei stílusokon evező, Kanada és Észtország között ingázó DJ és producer személyében találtak meg. Az első közös koncertjüket tavaly Decemberben tartották Budapesten, most egy három állomásos szerbiai turnéra indulnak, mely előtt útba ejtik Szegedet. Zenéjük hardveres alapú improvizáció. Bereznyei Róbert Tigrics néven ismert, mint improvizatív elektronikus zenész, amivel már 1997 óta foglalkozik. 10 albumon és számos egyéb kiadványon jelentek meg szerzeményei, melyeknek köszönhetően az egyik legelismertebb kelet-európai kísérleti zenészként van jegyezve. Gyakran lép fel különböző zenészekkel a jazz, drone és szabad improvizáció területéről. Lelkesen építi a saját moduláris szintetizátorát, képregényeket rajzol és imádja a macskákat.

Folyamatos kiállítások, programok:

Kassák Lajos költő, író és festő, a magyar avantgarde művészeti irányzatok vezéralakja (1887–1967) születésének 130., halálának 50. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében. A konstruktőr – Kassák Lajos, a képzőművész című tárlat művészeti albumai bemutatják az egyes alkotói korszakok legjellemzőbb munkáit, Kassák saját versesköteteihez, prózai írásaihoz készített illusztrációit. Megtekinthetők a művész szerkesztésében megjelent folyóiratok: Ma, Tett, Dokumentum eredeti példányai is. „Kassák Lajos korának egyik legjelentősebb művészeti szervezője. Kiemelkedő fontosságúak művészetelméleti, kritikai írásai is. Képzőművészként előbb az aktivizmus, majd a konstruktivizmus legfontosabb magyar képviselője” – olvasható a kiállítás ajánlójában. A tárlat március 29-ig tekinthető meg. A szegedi Nagy Árvíz 1879-ben címmel kamarakiállítás nyílik a

Somogyi-könyvtár aulájában

. A tárlat korabeli napilapok és folyóiratok híradásainak tükrében eleveníti föl a Szegedet 1879. március 12-ére virradó éjszaka hullámsírba döntő katasztrófa eseményeit. A bibliotéka fotó-, könyv- és folyóirat-állományából válogatott tárlat február 23-tól március 15-ig tekinthető meg. Az Arany János-emlékévhez kapcsolódva a

Somogyi-könyvtár

kiállítással tiszteleg a 200 éve született költő, műfordító, szerkesztő, tanár, a Kisfaludy Társaság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára előtt. A tárlat Arany János életét és munkásságát korabeli könyvek, folyóiratok, valamint a műveihez készült illusztrációk segítségével mutatja be. A kiállítás egyik különlegessége a zeneszerző Arany János dalainak kottakönyve. A költő – aki zongorázni és gitározni is tudott – Petőfi Sándor és Amadé László verseit zenésítette meg. Saját szerzeményein kívül még népdalgyűjteménye is megjelent. Az Arany – 200 című tárlat március 15-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár aulájában.

tulsagosan_is_emberi_tarlat008kf

Izgalmasan sokrétű Duray Tibor képzőművész életműve, melyről ezúttal a szegedi

REÖK

látogatói is meggyőződhetnek. Az "Emberi, túlságosan is emberi" című kiállításon látható lesz a monumentális Aranykor c. mű is, mely több évtized után kerül újra a nagyközönség elé. Mi visz rá egy festőt arra, hogy megbízás nélkül műtermében hosszú évekig egy olyan festményen dolgozzon, amit nem láthat teljes egészében, mert a kép jóval nagyobb, mint a rendelkezésére álló falfelület? Talán valami emberi, túlságosan is emberi. A nietzschei cím ezennel az 1988-ban el-hunyt, s a 20. századi magyar képzőművészet még felfedezendő, pontosabban újra felfedezendő alakjai közé tartozó Duray Tibor tárlatának címeként szerepel. Részletek

ITT

.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.