Bulvár

Csinosan, zenével gyűjtöttek a rákos gyermekeknek + FOTÓK

Csinosan, zenével gyűjtöttek a rákos gyermekeknek + FOTÓK

2017. március 5., vasárnap
Csinosan, zenével gyűjtöttek a rákos gyermekeknek + FOTÓK
divatbemutato_katolikus_haz49_gs

A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvánnyal kapcsolatban álló gyógyult fiatalok, valamint maguk a tervezők mutatták be ruhakölteményeiket a Katolikus Házban. A Csinosan a jó célért kezdeményezés szervezőinek immár második alkalommal sikerült telt ház előtt felhívnia a figyelmet a jótékonyság fontosságára, a társadalom hátrányos helyzetű tagjaira.

A zene gyógyító erővel bír - vallja

Seres Antal

, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány alapítója, aki 2011 óta tanítja zenei alapokra többek között a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán fekvő gyermekeket. A zeneszerző célja, hogy megkönnyítse a rákos beteg gyermekek mindennapjait, hogy gitárjával segítsen fájdalmaik enyhítésében. Az ő, s önkéntesei küldetésében szeretettek volna szerepet vállalni a Csinosan a jó célért szervezői, közülük is

Dudás Kata

tervező hívta fel a figyelmet Seres Antal alapítványára. A gyerekek nemcsak hallgatják, megértik a zenét és akkordokat is tanulnak - mondta

Ombódi Csilla

, az alapítvány elnöke, aki szerint a zeneszerző évekkel ezelőtt tett vállalását érzelmi magasságok és mélységek váltják. Nem tagadta, hogy az egyik legnehezebb feladatuk volt látogatás tenni annál a súlyosan beteg gyermeknél, aki élete utolsó óráiban kérte meg Seres Antalt, játsszon neki a gitárján. A Csinosan a jó célért szervezői, vagyis

Polyák Eszter, Rehák Marcell, Pataki Fanni, Pataki Bernadett, valamint Dudás Kata

és

Reisz Piroska

szeptember óta azon dolgoztak, hogy a márciusi divatbemutatójukra minél különlegesebb ruhaköltemények készüljenek. A tervezők idén a tűz témát választották, húsz darabból álló kollekciójukban férfi és női összeállítások egyaránt, elsősorban alkalmi ruhákat mutattak be. Estélyik, nadrágkosztümök, sportos és újrahasznosított darabok egyaránt helyet kaptak a kifutón, a Katolikus Ház rendezvénytermét is sikerült megtölteniük jótékonykodókkal. Tavalyi első rendezvényükkel közel 100 ezer forint értékben sikerült élelmiszer-adományt gyűjteniük rászoruló családok számára, ezúttal azonban még nagyobb feladatba vágtak. Belépőként új, bontatlan játékokat vártak, már jóval a divatbemutató előtt megtelt az adományokat fogadó asztal. A hat szervező a Katolikus Ház érzékenyítő programja során, Kapcsolódj be te is! rendezvénysorozat alkalmával határozta el, hogy saját eszközeivel segít a rászorulókon - idézte fel

Kondé Lajos

pasztorális püspöki helynök. A programhoz csatlakozó fiatalok a társadalom peremén élőkre kívánja felhívni a figyelmet, továbbá időseknek, szociális otthonokban élőknek és fogyatékkal élőknek segít. Úgy fogalmazott, egy fiatalos, lendületes csapat fogott össze, akik nem közömbösek, hanem cselekszenek. https://www.youtube.com/watch?v=4ntliyJ30b0&feature=youtu.be

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.