Bulvár

Biztonsági munkaértekezletet tartott a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség

Biztonsági munkaértekezletet tartott a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség

2017. március 6., hétfő
Biztonsági munkaértekezletet tartott a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség
polgarorseg

A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a programban érintett települések polgárőr egyesületeinek vezetői, valamit a Szegedi, Makói és Kisteleki Rendőrkapitányságok vezetői 2017. március 3-án tartották meg a ”300x100 Biztonság” mintaprogram értékelését Röszkén a polgárőrség székházában.

A rendezvényt

Batiz István

a Megyei Szövetség elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott települések képviselőit, a rendőrkapitányságok vezetőit és a polgárőr egyesületek vezetőit. A polgárőrség kiemelt bűnmegelőzési mintaprogramja „100x100 Biztonság” elnevezéssel indult 2013-ban, amelyhez 2014-ben 150, 2016-ban pedig további 50 település is csatlakozott. Az országos program célja a lakosság szubjektív biztonságérzetét hangsúlyozottan figyelembe vevő, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településeken megvalósítható középtávú polgárőr cselekvési célok, illetve prioritások kijelölése. A végrehajtás módjainak meghatározása, kiemelt támogatása és a fejlesztés folyamatos biztosításával hozzájárulni az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához - mondta el Batiz István elnök bevezetőjében. Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolt arról, hogy a programnak köszönhetően a kiemelt feladat megvalósult, miszerint a megyében hatékony polgárőrség működik. Az együttműködés a rendőrség, polgárőrség és az önkormányzat között jó. Ennek legjobb példája, hogy legtöbb helyen a polgárőrök a rendőrökkel, a település közbiztonságának javítása érdekében együtt láthatnak el szolgálatot. Véleménye szerint ez az együttműködés példaértékű, persze akad egy-két település ahol ez akadozva működik. Borbásné Márki Márta polgármester tájékoztatott a röszkei Polgárőr Egyesület tagjainak munkájáról, a programban való szerepvállalásukról és az önkormányzattal való együttműködésről. Kiemelte, hogy nagyon jól működik a településen a polgárőrség, az önkormányzattal kiválló a kapcsolatuk és sokat dolgoznak a lakosság szubjektív biztonságérzetének javításán is. Juhász Jenő Balástya alpolgármestere és Batancs Erika Mórahalom képviseletében kiemelték, hogy a „300x100 Biztonság” program a közbiztonság biztosításában betöltötte küldetését, amiért létrehozták. A polgárőrség számára is segítség volt, jobban tudták szervezni a szolgálatukat és közös szolgálatot láttak el, sokszor a rendőrséggel közösen a közbiztonság javítása érdekében. A bűncselekmények száma is csökkent az előző évekhez viszonyítva. Zélity László rendőr ezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a „300x100 Biztonság” elnevezésű program elmúlt időszakban végrehajtott feladatairól. Többek között elmondta, hogy az Országos Redőr-főkapitány Csongrád Megye közbiztonságát kiválóra értékelte a munkaértekezletükön. A rendőrök a polgárőrség tagjainak segítettek abban, hogy a jogsértések esetén szükséges feladataikat késedelem nélkül, szakszerűen lássák el. Az elmúlt időszakban mind eszközök, mind tapasztalatok szerzésének lehetőségével igyekeztek minél felkészültebbé tenni a polgárőrség tagjait. Megköszönte a polgárőrök munkáját és arra kérte a jelen levő polgárőr vezetőket, hogy tolmácsolják ezt az otthoni polgárőröknek is. Palicz András ezredes, a Makói Rendőrkapitányság vezetője és Szabó Zsolt alezredes, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatta az értekezletet a bűncselekmények alakulásáról kapitánysági területnek megfelelően. A rendőrkapitányság vezetői arról is tájékoztatták a jelenlevőket, hogy 2010 óta folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, ami természetesen köszönhető a polgárőrségek munkájának is. Mindkét kapitányságvezető megköszönte a polgárőrök munkáját a teljes személyi állomány nevében. A programban résztvevő egyesületi vezetők a helyi sajátosságnak megfelelően elmondták, hogy milyen feladatokat oldottak meg a szolgálat ellátás során. A határ menti egyesületi vezetők kihangsúlyozták, hogy a migrációból adódó feladat nagyon sok plusz feladatot jelentett számukra, amelyet a rendőrséggel együttműködve oldottak meg. Megrősítették, hogy hasznos volt a program, mert egyrészt plusz támogatást is kaptak, ami természetesen többlet feladatvállalást is jelentett. A polgárőr vezetők kihangsúlyozták, hogy az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához hozzájárultak a szolgálat ellátásával is. Elmondták, hogy a programnak köszönhetően kaptak kerékpárokat, segéd motorkerékpárokat és jól láthatósági mellényeket, ami a jelentősen javította a szolgálat ellátás feltételeit is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.