Közélet

Az ELI és a felelősségteljes innováció

Az ELI és a felelősségteljes innováció

2017. március 30., csütörtök
Az ELI és a felelősségteljes innováció

Elsőként az ELI-ben tesztelik Kelet-Közép-Európában azt az USA-ban kifejlesztett módszert,mely abban segíti a kutatókat, hogy napi szintű döntéseik során egyre erőteljesebben vegyenek figyelembe elsősorban társadalmi és környezeti szempontokat is.

Az eddigi tapasztalatok szerint a módszert elsajátított kutatók komplexebben látták saját munkájukat, új megoldásokat alkalmaztak és felelősségteljesebb döntéseket hoztak. A módszer elsajátításához júliusban egy tréninget is tartanak a projekt partnereknek. A három pilléren (magyar, román, cseh) nyugvó ELI projekt közismerten az Európai Unió innovációpolitikájának egyik zászlóshajója. A felelősségteljes kutatás és innováció (Responsible Research and Innovation, RRI) eszméje az EU innovációpolitika szintén kiemelt témája, melynekgyakorlati alkalmazási lehetőségei egyre fontosabb kérdésként vetődnek fel világszerte. A három ELI pillér abban kíván élen járni, hogy elsők között tesztelje a felelősségteljes kutatás és innováció gyakorlati alkalmazhatóságát Kelet-Közép-Európában. A többéves dokumentált eredményekkel bíró, ún. Társadalmi-Technikai Integrációs Kutatás (STIR) módszere segíthet ebben, hiszen alaplogikája szerint a társadalomtudományi szempontokat integrálja a természettudományi kutatásokba és döntésekbe. Ennek segítségével a bevont kutatók látóköre környezeti, társadalmi, gazdasági, pszichológiai, filozófiai, etikai és egyéb társadalomtudományi szempontokkal szélesedik. Ez a komplex gondolkodás növeli a felelősségteljes K+F+I döntések meghozatalának valószínűségét. A módszertant eddig kizárólag fejlett országok innovációs környezetében alkalmazták, így nem rendelkeznek információval a módszer kevésbé fejlett országok hasonló környezetében történő alkalmazhatóságáról, esetleges korlátairól. Annak érdekében, hogy ez a koncepció a kelet‒középeurópai régióban is elterjedjen, gyakorlati alkalmazására az akadémiai és az üzleti szférában is sor kerüljön, 8 ország, 15 partnere fogott össze a Duna Transznacionális Program keretén belül. A „D-STIR ‒ Danube Framework for Responsible Research and Innovation using Socio-Technical Integration” elnevezésű projektet 2017. január és 2019. június között valósítják meg, és a projekt középpontjában a Duna menti transznacionális RRI stratégia kialakítása, valamint ennek pilot programok keretében történő gyakorlati alkalmazása áll. A STIR módszert a volt szocialista országok kutatóintézetei közül kizárólag a magyar, román és cseh ELI-ben fogják tesztelni, melynek eredményeképpen ezen kutatóintézetek elsők között léphetnek a felelősségteljes innováció útjára. A sikeres adaptáció érdekében,

Erik Fisher

(Arizona State University) a STIR‒módszer kidolgozója, 2017 júliusában Szegeden tart tréninget a projekt partnerek részére. Magyarországot az Első Magyar Felelősségteljes Innováció Egyesület (EMFIE), az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat képviseli. A megvalósításhoz szükséges 1,92 millió euro forrást, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz biztosítja. A projekt a Danube Transnational Programme-ból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.