Közélet

Aki mindig színész volt - Kátó Sándorra emlékeztek Algyőn + FOTÓK

Aki mindig színész volt - Kátó Sándorra emlékeztek Algyőn + FOTÓK

2017. március 20., hétfő
Aki mindig színész volt - Kátó Sándorra emlékeztek Algyőn + FOTÓK
kato_sandor_emlekest_algyo_17-03-19

Március 14-én este a Móra Ferenc Népszínház Egyesület, valamint az Algyői Faluház és Könyvtár szervezésében a tavalyi év végén elhunyt Kátó Sándorra emlékeztek barátai és tisztelői az Algyői Faluházban. Az emlékesten a 2007-ben készült, Becan Aurel rendezte portréfilmből választott részletek és kerekasztal-beszélgetések által idézték meg Kátó Sándor arcait: a színészt, a rendezőt, a sportolót.

Az est moderátora,

Pusztai Virág

először

Tóth Károly

alkotmányjogásszal és

Bene Zoltánnal

, a Móra Ferenc Népszínház Egyesület titkárával beszélgetett. Tóth Károlyt több évtizedes baráti szálak fűzték

Kátó Sándorhoz

, jelen volt a Népszínház alapításánál, 1998. március 14-én, s később csaknem valamennyi bemutatóját látta a társulatnak. Fölidézte ismeretségük kezdetét, mikor Kátó Sándor még szegedi kőszínházi színészként szavalt több egyetemi rendezvényen. „Nehezen találtunk verset mondó színészt egy délben esedékes doktoravatásra – mesélte. – Mert a színészek többsége este hét óra után színész. Aztán jött Sándor és mindenfajta ellentételezés nélkül mondta a verset délben, délelőtt, délután. Akkor is, mindig is színész volt.” Mint Tóth Károly elárulta: még horgászás közben is – sokat horgásztak ugyanis együtt az elmúlt esztendőkben. Bene Zoltán, aki egy évtizeden keresztül volt Kátó Sándor közeli munkatársa, a színész-rendező felelősségérzetét és elhivatottságát emelte ki: a felelősséget, amit a nemzete, az övéi iránt érzett és azt a hallatlanul erős küldetés-, egyben hivatástudatot, amely meghatározta és vezérelte a tetteit. Az újabb beszélgetés előtt

Bakos András

Lengőborda című, Kátó Sándor mint bokszedző ihlette írását olvasta föl, majd

Oltványi Dáviddal

együtt a sportolóról, az ökölvívóról beszélgettek Pusztai Virággal. Bakos András Sándor keze alatt kezdett bokszolni, Oltványi Dávid pedig az utódja az Algyői Sport Kör boksz szakosztályának élén. A többszörös román bajnok, Balkán-bajnok és Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett későbbi színészt egész életén végigkísérte a sport, az ökölvívás. „Ez egy tiszta sport – emelte ki Oltványi. – Az számít, amit a ringben teszel.” Ezt követően

Dubecz György

, a Népszínház társulati tagja olvasott föl egy részletet Kátó Sándor Porond című könyvéből, majd

Gál Boglárka, Pál Anita

és

Ádok Róbert

részvételével az utolsó kerekasztal-beszélgetés a rendező és a jövő körül forgott. Gál Boglárka, a Móra Ferenc Népszínház Egyesület új elnöke, Kátó Sándor utódja az elnöki poszton az Egyesület terveiről beszélve kiemelte, mostantól élesebben válik szét az egyesületi és a művészeti munka, mint korábban, amennyiben az egyesület ügyeit (pályázatok, adminisztráció stb.) Gál Boglárka és Bene Zoltán végzik, a művészeti kérdésekben Ádok Róbert az illetékes, akinek Pál Anita segít. Mindhárman szeretetetteljes szavakkal emlékeztek az eltávozott művészeti vezetőre és kijelentették, hogy magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik örökségének továbbvitelét, a Népszínház eredeti céljai szerinti működtetését. Ádok Róbert beszélt az április 21-i új bemutatóról is:

Aldo Nicolaj

három egyfelvonásos abszurd vígjátékát adják elő Pár-kapcsolat címen, a választás pedig azért esett erre a produkcióra, mert ezt a három darabot annak idején Kátó Sándor a marosvásárhelyi Szent-györgyi István Színművészeti Akadémián, egy vizsgaelőadáson állította színpadra. Ádok elmondta még, hogy az ősz folyamán meghallgatásokat is hirdet a Népszínház, hogy új társulati tagokat tudjon bevonni a munkába. Végezetül azt is megtudhatták az emlékezők, hogy a Móra Ferenc Népszínház Egyesület létre kívánja hozni a Kátó Sándor Alapítványt emlékének, szellemi hagyatékának ápolására, a határon túli színházi tájolás, a sport és a színművészet, valamint a tehetséges fiatalok támogatására. Az Egyesület százezer forintot ajánlott föl erre a célra, de további fölajánlásokat is várnak, (erről részletes tájékoztatás a nepszinhaz@algyofaluhaz.hu e-mail-címre írott levélben kérhető). Az est

Vári Fábián László

Útban Törökország felé című versével zárult, melyet Pál Anita mondott el. A rendezvényről

ITT

érhetőek el további fotók.

Bene Zoltán

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.