Bulvár

A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint

A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint

2017. március 27., hétfő
A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint

A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de jobban képezhetőbbek, mint fajtiszta társaik a németországi kutyatulajdonosok szerint - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak felméréséből, amelynek eredményei a PloS One tudományos folyóiratban jelentek meg.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a nagyszabású kérdőíves felmérésben a kutyák viselkedésével és tartási körülményeikkel kapcsolatos információkra kérdeztek rá, és mintegy 7700 fajtatiszta kutyáról és közel ugyanennyi keverékről kaptak válaszokat. A fajtatiszták közt több mint 200 különböző fajta szerepelt, az egy fajtába tartozók számát pedig korlátozták a minél reprezentatívabb mintavétel érdekében. A kutatás számos demográfiai és környezeti eltérésre derített fényt a fajtiszta és keverék kutyák csoportja között. Kubinyi Enikő, az ELTE Szenior Családi Kutya Programjának vezetője szerint a keverék kutyák átlagéletkora a várakozásoknak megfelelően magasabb volt, mint a fajtatisztáké, és a keverékek közt nagyobb a szukák aránya is. Kiderült, hogy a keverékek gazdái gyakrabban nők, fiatalabbak, alacsonyabb iskolai végzettségűek, és kevesebb tapasztalatot szereztek a kutyatartás terén, mint a fajtatiszták gazdái. A felmérés rámutatott, hogy a keverékek közt gyakoribb az ivartalanítás, általában idősebb korban kerülnek gazdáikhoz - mivel több közöttük a menhelyről befogadott példány -, és kevesebb kutyaiskolai képzésben van részük. Ezen kívül gyakrabban tartják őket egyedüli és kizárólag benti kutyaként, és ezzel összhangban hosszabb sétákra viszik őket tulajdonosaik, mint a fajtatiszta példányokat. A statisztikai elemzést követően, amely a két csoport közt megfigyelhető demográfiai és kutyatartási különbségeket is figyelembe vette, a kutatók lényeges eltéréseket találtak a keverék és fajtatiszta kutyák személyiségében és a problémás viselkedés előfordulásának gyakoriságában. A PloS One folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője, Turcsán Borbála szerint a keverék kutyák gazdái gyakrabban számoltak be arról, hogy kedvenceiket nehezebb sétáltatni, mert húznak a pórázon, ráugrálnak az emberekre és nem reagálnak a hívásra. A keverék és fajtatiszta kutyák közt kimutatott különbségekre a kutatók több lehetséges magyarázatot is elképzelhetőnek tartanak. Az egyik a különböző genetikai háttér, amely abból fakad, hogy a fajtákat nemcsak a külső fajtajellegek alapján, hanem a viselkedést is figyelembe véve tenyésztik, vagyis ügyelnek arra, hogy a kutya minél problémamentesebben illeszkedjen a gazdái életéhez. Ezzel szemben a keverékek közül azok az egyedek szaporodhatnak sikeresen, amelyek képesek önálló problémamegoldásra, azaz tanulékonyak, és gyorsan reagálnak a környezeti hatásokra, ez viszont egyúttal könnyen vezethet kiegyensúlyozatlansághoz is. A különbségek emellett korai szocializációs hatásokra, traumákra is visszavezethetőek - olvasható a közleményben. Mint írják, az eredmények tükrében elmondható, hogy a keverék kutyák a morfológiai változatosság ellenére egy sajátos csoportot képviselnek, amelynek megvan a maga jellemző viselkedési mintázata. Mindezt érdemes figyelembe venni a fajták összehasonlítására irányuló olyan tanulmányokban, amelyekben keverék kutyákat használnak kontrollcsoportként. Mint a PloS One honlapján elérhető tanulmányból kiderül, a felmérést a Dogs című - magát Európa legnagyobb kutyás magazinjaként hirdető, a Wikipédia szerint több mint 400 ezres olvasótáború - német kiadvány internetes oldalán keresztül végezték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.