Közélet

Vállalkozói fórumot tartanak Mórahalmon

Vállalkozói fórumot tartanak Mórahalmon

2017. február 21., kedd
Vállalkozói fórumot tartanak Mórahalmon

Vállalkozói fórummal, és infokommunikációs szakmai nappal várja Mórahalom és térségének vállalkozásait a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara február 23-án Mórahalmon.

Az Aranyszöm Rendezvényházban délelőtt fél tízkor kezdődnek az események, a gazdasági önkormányzat tavaly újjáalakult mórahalmi térségi szervezetének beszámolóülésével, mely egyben a megyei beszámolóülések első állomása is. Az ülésen felszólal

Nógrádi Zoltán

, Mórahalom város polgármestere, aki a település gazdasági helyzetéről, és jövőbeli terveiről beszél majd. Ezt követően

Nemesi Pál

, a kamara elnöke számol be a 2016-ban elvégzett kamarai feladatokről. Végül pedig

Fehér Éva

, a CSMKIK Mórahalom Térségi szervezetének elnöke foglalja össze a tavalyi térségi munkát, valamint ismerteti az ez évi munkatervet. A kamarai programok ezután a „Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan” Információs Napjával folytatódnak. Az esemény célja, hogy motiválja a mikro- kis- és középvállalkozásokat a digitális eszközök mindennapos használatára. A projektben Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést szerezhetnek a cégek, így bizonyos pályázatokon 5 százalékkal több támogatást kaphatnak IKT-technológiák bevezetésére. E minősítés megszerzésének egyik lépése a rendezvényen való részvétel. A program során előadások hangzanak el vállalkozásirányítási rendszerekről, felhő alapú irodai megoldásokról, közösségi médiafelhasználásról és E-kereskedelemről, valamint a konferencia után lehetőség van személyes konzultációra a kiállítókkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.