Írjon nekünk

Egyház

Szegeden tartották a Gerhardus Tudományos Diákköri Konferencia döntőjét + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

diakkori_konferencia24_gs

A GTDK-t a Gál Ferenc Főiskola rendezte meg, amin magyarországi és határokon túli magyar keresztény hallgatókat fogadtak. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök védnökségével február 23-24-én megtartott szegedi döntőre a pályamunkák alapján 24 versenyzőt hívtak meg négy szekcióba soroltan, akik közül 15 katolikus és 9 református volt.

A megnyitót 23-án délben tartották a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg Termében, amin Kozma Gábor rektor emlékeztetett a 2009 és 2012 között sorra került négy korábbi keresztény diákköri konferenciára. Ezek akkor a nemzeteket és felekezeteket összekötő, különböző nyelveken is megszólaló tanúságtétellé váltak a tudományok művelésében is megnyilvánuló keresztény hitről és az abban megélhető testvériségről. A most megtartott GTDK mindezt folytatta, és az idén azt tartotta szem előtt, hogy a tudományos nyelvhasználat az anyanyelv művelésének legmagasabb foka, mely készségre más nyelvek tudományos használatát is biztonsággal lehet építeni.

A nyitó ünnepségen Zakar Péter professzor adta át a szervezők és a zsűri üdvözletét, a társadalmi partnerek részéről Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. A fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében Serfőző Levente oktatási helynök nyitotta meg a konferenciát. A délutáni szekcióülések végén ökumenikus imaórát tartottak Köllő Sándor katolikus és Czagány Gábor református egyetemi lelkészekkel, valamint a katolikus lelkészség fiataljainak zenés szolgálatával.

A konferencia zárónapján, miközben a zsűri ülésezett, a résztvevők plenáris vendégelőadásokat hallhattak a Gulág-jelenség kérdéseiről Kun Miklós Széchenyi-díjas professzor, Horváth Attila jogtörténész, alkotmánybíró és Kassay Ildikó történész tárgyalásában.

A záróünnepségen a díjakat Lipcsei Imre, a GFF Pedagógiai Karának dékánja és Zakar Péter, a zsűri elnöke adták át, végül Serfőző Levente oktatási helynök bezárta a 2017. évi GTDK-t. Hálaadásként az eredményesen zárult, közösséget építő konferenciáért, a hallgatók, az oktatók és a vendégek együtt énekelték el Te Deumot. A résztvevőktől Kozma Gábor rektor köszönt el, reményét fejezve ki, hogy valamennyien együtt folytathatják a 2018. évi GTDK-n az európai és a magyar kultúra, a tudomány keresztény szolgálatát.

A tudományos diákköri konferencián a következők értek el első helyezést: a biblikus tudományok szekcióban Dicső Melinda (Debreceni Református Hittudományi Egyetem), a szisztematikus, pasztorális és gyakorlati teológia szekcióban Prém Alexandra (Debreceni Református Hittudományi Egyetem), a társadalomtudományi szekcióban Fórizs István (Sárospataki Református Teológiai Akadémia), a pedagógia és pszichológia szekcióban Virág Ádám (Debreceni Egyetem). Az első helyezettek a Szeged-csanádi Egyházmegye különdíját is átvehették.

Kimagasló teljesítményükkel további helyezéseket értek el a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Miskolci Egyetem és a házigazda Gál Ferenc Főiskola hallgatói, amiről a rendező GFF honlapja tájékoztat. A Csongrád Megyei Közgyűlés különdíjában részesült Damásdi Péter (DRHE), Iovanovici Afrodita (SZTE), Báró-Farkas Csaba és Báró-Farkas Margit (az SZTE testvérpár jogász hallgatói, akik tanulmányaikat és kutatómunkájukat is együtt folytatják az SZTE-n és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban is), valamint Dékány Erika (GFF). A döntőben bemutatott pályamunkákat konferenciakötetben adja közre, az első helyezettek és a különdíjasok munkáit pedig tanulmánykötetbe is szerkeszti a GTDK-t rendező Gál Ferenc Főiskola Gerhardus Kiadója.

Kommentek

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Egyház

Bíró László tábori püspök a vasárnap jelentőségére is kitért Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A vasárnap tud megtartani bennünket – mondta el Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, aki a szentmisét követően A házasság öröme az Egyház öröme címmel tartott előadást Bordányban.

Tovább olvasom

Aktuál