Közélet

Rétvári: a kormány fontosnak tartja a szociális ágazat dolgozóinak elismerését

Rétvári: a kormány fontosnak tartja a szociális ágazat dolgozóinak elismerését

2017. február 18., szombat
Rétvári: a kormány fontosnak tartja a szociális ágazat dolgozóinak elismerését

A kormány az elmúlt években tanúbizonyságát adta annak, hogy fontosnak tartja a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését, az ágazatban dolgozók bére a 2013. évi átlagbérekhez képest 2018-ig 62 százalékkal emelkedik - mutatott rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Szél Bernadett (LMP) országgyűlési képviselőnek írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a vonatkozó kormányrendelet értelmében január 1-jétől a minimálbér összege 111 ezer forintról 127 500 forintra, a garantált bérminimum összege 129 ezer forintról 161 ezer forintra nőtt. A minimálbér január 1-jétől 16 500 forinttal, azaz mintegy 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 32 ezer forinttal, mintegy 25 százalékkal emelkedett, ami a szociális ágazat 83 678 munkavállalóját, valamint 5 800 nevelőszülőt érint. Hozzátette: a kormánynak kiemelten fontos a szociális ellátások, szolgáltatások rendszerének biztonsága mind az állami, mind a nem állami fenntartású intézmények esetében. Rétvári Bence felidézte, hogy egy közelmúltban született kormányrendelet módosítás és kormányhatározat értelmében a kabinet felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az egyházi, nem állami szociális fenntartóknál a minimálbér és a garantált bérminimum január 1-től történt emelése miatti többletkiadások költségvetési forrásáról. Az év első felében az állami támogatás emelt összegére válnak jogosulttá az egyházi, civil fenntartók, amíg, legkésőbb a második negyedévben, kormánydöntés nem születik a források további biztosításáról - rögzítette az államtitkár. Kitért továbbá arra, hogy a szociális ágazatban dolgozók ágazati összevont pótlékának megemelésére a kormány 7,5 milliárd forintot biztosít. Ezt a forrást azon felsőfokú végzettséggel rendelkező - F-J fizetési osztályokba besorolt - szociális ágazati dolgozók összevont pótlékának megemelésére fordítják, akiket a 2017. évi minimálbér, illetve garantált bérminimum emelés nem, vagy csak aránytalanul kis mértékben érint. A pótlék összegének arányos, a végzettségek és a jogviszonyban töltött idők szerinti differenciálást is biztosító megemelésére kerül sor. A szociális ágazati összevont pótlék emelése összesen 14 784 dolgozót érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos - akár 84 585 forint összegű differenciált - béremelést eredményez - jelezte Rétvári Bence.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.