Közélet

Novák Katalin: A család gyógyító erő

Novák Katalin: A család gyógyító erő

2017. február 26., vasárnap
Novák Katalin: A család gyógyító erő
novak_katalin04_gs

Milyen szerepe van az anyaságnak abban, hogy támogatandó ügyként tekint a csontvelő-transzplantáción átesett gyermekek második otthonának bővítésére, mit mutat a nemzeti szelfi, illetve igaz-e, hogy 2019-ben akár ő lehetne Szeged polgármestere? A Démétér Ház vándorkiállításának hódmezővásárhelyi állomásán Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárral beszélgettünk.

- Hosszú Csongrád megyei vándorútja során végre Hódmezővásárhelyre is megérkezett a Démétér Ház „Ilyen a box” című kiállítása. Innen, egy rövid szegedi kitérőt követően, országos bemutatkozásra indul, ön ennek fővédnökségét vállalta el. Miért tartotta fontosnak, hogy a Démétér Ház ügye mellé álljon?

- Elég volt a gyógyult és a még súlyosan beteg, de gyógyuló gyerekek szemébe nézni, beszélgetni a szüleikkel. Nemcsak családügyi államtitkárként tartom fontosnak a fővédnökség elvállalását, hanem édesanyaként is. Aki gyermeket nevel, pontosan tudja, hogy a gyermek egészsége mekkora kincs, melyre vigyázni kell, de nem minden rajtunk múlik. Szülőként mindenki azonosulni tud azzal az élethelyzettel, amikor egy beteg gyermek születik, vagy súlyosan megbetegszik. Ilyenkor az egész család kiszolgáltatott helyzetbe kerül, pedig óriási szükség van az összetartásra, arra, hogy együtt birkózzanak meg azokkal a kihívásokkal, amelyekkel egy ilyen súlyos betegség jár. A család gyógyító erőt jelent. Azért karolom fel ezt az ügyet, hogy ezt a gyógyító erőt biztosítani tudjuk. Örülök, hogy egy olyan kezdeményezéssel kerestek meg, ami mellé magánszemélyként és politikusként egyaránt szívesen áll az ember.

- Volt alkalma ellátogatni a Démétér Házba?

- Természetesen jártam ott és találkoztam a gyermekekkel. A Démétér Ház a remény és a gyógyulás háza, nem a betegségé, a szomorúságé vagy kilátástalanságé. Olyan hely, ahol gyógyulni vágyó, és azért tevő gyermekek élnek a szüleikkel, miközben mellettük áll egy rendkívül profi orvosi és ápolói személyzet, hogy vigyázzanak az életükre. A szakszerű ellátás mellett az is sokat számít, hogy a gyermekek, akik gyakran hónapokat töltenek a Démétér Házban, együtt lehessenek a szeretteikkel. Vidékiként még jobban átérzem, milyen sokat jelent, ha az otthontól távol sem kell a családtagoknak lemondaniuk az együtt töltött időről. A Démétér Ház erről is szól, egy fantasztikus hely.

novak_katalin01_gs

- Amikor Mórahalmon először találkoztam Koszticsák Szilárd fotóriporter képanyagával, ambivalens érzések kavarogtak bennem. Egyszerre tűntek ijesztőnek a fotók, ugyanakkor az is tükröződött rajtuk, amit ön említett, hogy ez a ház tele van reménnyel. Milyen nyomot hagyott önben az első látogatás?

- Ha szabad így fogalmaznom, azt hittem, hogy nyomasztóbb lesz, hiszen mindannyian tartunk attól, amivel egy súlyos betegség esetén szembesülhetünk. Viszont azt éreztem, hogy a gyermekek és szüleik már szerencsés helyzetben vannak. Bizton reménykedhetnek benne, hogy győztesként kerekednek felül a betegségen, tekintve, hogy a gyógyulási esélyek nagyon jók. A Démétér Házban az egészséges testvérek is ott lehetnek, ettől az egész intézmény elveszíti kórházi jellegét. A steril box persze más, ott lelassul az idő, ott kórházi körülmények vannak, de látni az alagút végét.

- Lépjünk ki kicsit a kiállítás falai közül! Nem is olyan régen látott napvilágot a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 eredménye. Néhány fontosabb dolgot kiemelve kiderül, hogy a fiatalok kétharmada nem szeretne hosszabb időre letelepedni külföldön, egyre kedvezőbb képet mutatnak a munkaerőpiacon, és a jövőjüket is pozitívan látják. Mi változott a korábbi évekhez képest?

- A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 egy 8000 fős reprezentatív kutatás, amely egy valós képet mutat, s amit négyévente megismétlünk, immár 16 éve. A felmérés segítségével képet kapunk arról, mit gondolnak a fiatalok, ráadásul ezt követte egy Kárpát-medencei felmérés is 4000 fiatal megkérdezésével. A kutatás egy óriási szelfi, hiszen a fiatalok magukról nyilatkoznak a kérdőívek segítségével. Ha erre a szelfire nézünk, úgy gondolom, néhány nagyon pozitív jelenséget tapasztalhatunk. Számomra az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a fiatalok jövőbe vetett bizalma növekedett. Ha összehasonlítjuk az előző évek eredményeivel, akkor látjuk, hogy bizakodóbban tekintenek a saját jövőjükre. Jelentős az elmozdulás pozitív irányba abban a kérdésben is, hogy szerintük milyen a családjuk helyzete, milyenek a jövőbeni kilátásaik személyes, közösségi vagy akár országos szinten kezelve a kérdést. A család továbbra is nagyon fontos szerepet játszik a fiatalok életében, továbbá az is világosan látszik, hogy még mindig fontosnak tartják a házasság intézményét. Persze nem csak pozitívumok derültek ki. A fiatalok, saját bevallásuk szerint, ritkán jutnak el kulturális intézményekbe, ezen javítani a mi feladatunk is. A fesztiválokat viszont gyakrabban látogatják, elsősorban a helyi eseményekre mennek szívesen. Ezek mind nagyon fontos visszajelzések, mert így megtudhattuk, hogy el kell azon gondolkodunk, hogyan tudnánk még eredményesebben megszólítani a fiatalokat. Azt is látjuk, hogy a politikai érdeklődésük továbbra is rendkívül alacsony, illetve megállapíthatjuk, hogy idejük jelentős részét az online térben töltik. Bár aki gyermeket nevel, vagy kapcsolatban van fiatalokkal, maga is tudja ezt. Viszont az sem mindegy, mire és menyire tudatosan használják az online teret. Vagy éppen az sem, a kábítószerhez való hozzáférés lehetőségeiről mit gondolnak, esetleg milyenek a dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaik. Ezekre mind visszajelzést kaptunk a kutatásból.

novak_katalin03_gs

- Az eredmények mind egy új stratégia részét képezik?

- Nagyon vártuk a kutatás eredményeit, hiszen van egy Nemzeti Ifjúsági Stratégiánk, amely most is hatályban van, de megalkotása 2009-re datálódik. Nyolc év alatt viszont annyi minden változott, hogy érdemes leporolni, és azon is elgondolkodni, hogy mi mentén határozzuk meg újabb feladatainkat. Még egy dolgot kiemelnék: a fiatalok számára fontosak a baráti kapcsolatok, ugyanakkor a kutatásból az is látszik, hogy bár az élő közösségek szerepe meghatározó, a személyes jelenlét már kevésbé jellemző.

- Beszéljünk a még fiatalabbakról, és az őket támogató programról! Milyen eredményei látszanak a Nemzeti Tehetség Programnak?

- Örülök neki, hogy erről beszélünk, mert rendkívül fontos programunk a tehetséggondozás, sőt, nemzetközileg is egyedülálló az, amennyi eszközzel támogatjuk a tehetséges fiatalokat. Ha ma Magyarországon egy fiatal tehetséges valamiben, akkor nagyon jó eséllyel megkap valamilyen tehetséggondozó támogatási forrást. Közel 3 milliárd forintos éves kertösszegünk van a talentumokra a Nemzeti Tehetség Programban, illetve további 6 milliárd forintos programot indítottunk fejlesztési forrásokból. A gyermekek, akik elindulnak egy tanulmányi versenyen, vagy tudományos diákköri konferencián vesznek rész, esetleg diákköri műhelyben dolgoznak, szakkollégium tagjai, vagy akár sportversenyeket nyernek, de maguk a megmérettetések, a versenyek is rendre a tehetségprogramból kapnak támogatást. A tehetségpontok is ennek köszönhetően működnek. Az elért fiatalok száma éves szinten 350 ezer fő, tehát jelentős támogatott körről beszélhetünk. Az adózók is hozzájárulnak a program finanszírozásához, már

350 ezer olyan adózó van

, aki erre a célra ajánlotta fel az SZJA 1 százalékát.

- Minden adózóra jut tehát egy támogatott gyerek.

novak_katalin02_gs

- Tulajdonképpen igen, valaki, aki felajánlja adója 1 százalékát, egy tehetséges gyermek támogatását tudja biztosítani.

- A végére egy egészen más téma: nemrégiben a Délmagyarország hasábjain az a hír jelent meg, hogy Novák Katalin lehet a Fidesz színeiben Szeged polgármester-jelöltje a következő önkormányzati választáson. Mi igaz ebből?

- Nekem nagyon fontos Szeged, hiszen itt születtem, szegedinek tartom magam, és mindig is szegedi maradok. Ugyanakkor nincsenek ilyen terveim.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.