Sport

Női futsal: nagy vereségbe szaladt bele Gyulán a Szent Mihály

Női futsal: nagy vereségbe szaladt bele Gyulán a Szent Mihály

2017. február 27., hétfő
Női futsal: nagy vereségbe szaladt bele Gyulán a Szent Mihály
szent_mihaly-gyula029kf

Szoros első félidő után végül kilenc góllal kapott ki a Gyulai Amazonoktól a Szent Mihály a női futsal NB II Keleti csoportjában.

A tabella második helyezettje fogadta a negyediket a női futsal NB II. Keleti csoportjának 17. fordulójában. A Gyulai Amazonok és a Szent Mihály idén már kétszer is összefutott a bajnokságban, az első mérkőzésen hazai pályán a Gyula nyert 6-2-re, a második találkozón a Szent Mihály tartotta otthon a három pontot egy bravúros 4-3-s győzelemmel. Ezúttal is fej-fej mellett haladtak a csapatok az első játékrészben,

Vass Noémi

góljával rögtön az első percben megszerezték a vezetést a vendégek, majd

Fülöp Diána

egalizált. Ezután újra Vass volt eredményes, de

Erdélyi

és Fülöp góljaival először szerezte meg a vezetést a hazai csapat a mérkőzésen.

Varga Zsuzsa

ekkor még egyenlíteni tudott ám a játékrész utolsó percében Fülöp Diána újra betalált, így 4-3-s hazai vezetéssel fordulhattak a csapatok. A második játékrészben aztán nem kegyelmezett a gyulai gárda, 8-0-ra nyerték meg ezt a félidőt, Fülöp Diána egymaga hét gólt vállalt magára, így a végére kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Amazonok csapata. A Szent Mihály a következő fordulóban a sereghajtó Gerjeni Sport Klub otthonában javíthat vasárnap.

Női futsal NB II., Keleti csoport, 17. forduló

Gyulai Amazonok – Szent Mihály 12-3 (4-3)

Gyula, Kazinczy Ferenc Általános Iskola. Vezette: Petrovszki György (Boda László, Juhász Lajos).

Gyula:

Csontos – Erdélyi 1, Fülöp D. 7, Papp L., Perjési 1, Bálint K., 1, Bálint R. 1, Balogh N. 1, Csanálosi, Kurai, Pilán, Szilágyi Zs.

Vezetőedző:

Molnár Zoltánné.

Szent Mihály:

Jankulár – Géczi, Redetzky, Varga Zs. 1, Vass 2, Horváth M., Fehér, Harcel, Hódi, Lovászi, Sávai, Szabó E.

Vezetőedző:

Hódi Zsuzsanna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.