Sport

Labdarúgás: egy büntető pecsételte meg a SZEOL sorsát + FOTÓK

Labdarúgás: egy büntető pecsételte meg a SZEOL sorsát + FOTÓK

2017. február 26., vasárnap
Labdarúgás: egy büntető pecsételte meg a SZEOL sorsát + FOTÓK
szeol-balmazujvaros029kf

Hiába küzdött, minimális arányú vereséget szenvedett a SZEOL a Balmazújvárostól első hazai 2017-es meccsén.

Két helyen változtatott a múlt heti, Cegléd elleni győztes csapatán a Balmazújváros elleni mérkőzésen

Zoran Kuntic

, így

Nikola Maksimovic

helyett

Grünvald Attila

, míg

Mendebaba Szása

helyett

Stefan Tomisic

kapott helyet a SZEOL kezdőjében a liga egyik legerősebb csapata ellen. Aktívabban kezdte a meccset a Balmazújváros, amely beszorította az első percekben a SZEOL-t, de helyzetig nem jutott: ezt követően ugyan teljesen kiegyenlített meccs zajlott a pályán, ám az első negyed óra végén

Gál Szabolcs

tizenhatoson belüli lerántásáért büntetőt rúghattak a vendégek. A korábbi élvonalbeli középpályás,

Heffler Norbert

magabiztosan varrta fel a labdát a felső sarokba, ezzel megszerezte a vezetést csapatának. A SZEOL mezőnyben abszolút egyenrangú partnere volt ellenfelének, és fél óra után csak pár centi választotta el attól a kék-feketéket, hogy ne egyenlítsenek:

Vágó Levente

ívelt labdáját

Buzási Péter

fejelte a keresztlécre. A fordulás után is nagyjából hasonlóan nézett ki a meccs: a SZEOL ugyan ment előre, de nehezen talált rést a balmazújvárosi védelmen, a vendégeknek pedig tökéletes volt az eredmény, így nem kockáztattak sokat. Az utolsó negyed órára élénkült meg újra a játék: előbb a csereként beállt

Mihály Dávid

, majd Gál Szabolcs szerezhetett volna gólt, de előbbi átlövése elkerülte a kaput, míg a védő lövése egy szöglet utáni kavarodásnál nem talált utat

Horváth László

kapujába. A legvégén lezárhatta volna a meccset

Feczkó Tamás

együttese, de kimaradt a közeli lehetőség, így az első félidőben esett büntető eldöntötte a három pont sorsát. Bánhatja ezt a meccset a SZEOL, mert abszolút benne volt az, hogy legalább egy pontot itthon tartanak Péter Antalék, így azonban Zoran Kuntic először kapott ki a Tisza-parti csapat edzőjeként. A SZEOL a következő héten a tizenhatodik Budaörs otthonában lép pályára.

Szeged, SZVSE-stadion, 600 néző
2017. február 26., 14.00
SZEOL SC
Balmazújváros
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Böcskei Balázs •* Asszisztens: Vígh-Tarsonyi Gergő, Szvetnyik Bence.
0
-
1

Merkantil Bank Liga NB II., 22. forduló

SZEOL SC - Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő 0 - 1 (0-1)

Szeged, SZVSE stadion, 600 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szvetnyik Bence).

SZEOL:

Prokop - Ikonomu, Vágó, Fehér, Grünvald (Maksimovic, 75'), Gál, Buzási (Kéri, 75'), Ferkó, Nagy R. (Mihály, 70'), Tomisic, Péter.

Vezetőedző:

Zoran Kuntic.

Balmazújváros:

Horváth L. - Belényesi, Bódis, Heffler (Fekete, 61'), Kovács Á. (Farkas B., 80'), Németh Á., Rus, Sigér, Tamás, Vachtler, Vajda (Kamarás, 90+2').

Vezetőedző:

Feczkó Tamás.

Gól:

Heffler (16', büntetőből).

Sárga lap:

Gál (15') ill. Kovács Á. (42'), Bódis (62'), Tamás (90+1'). Zoran Kuntic:

"Semmi rendkívüli nem történt, a jobb csapat győzött. Próbáltuk megnehezíteni a dolgukat, de csináltunk egy tizenegyest, amit nem szabadott volna. Ezt követően futottunk az eredmény után, a Balmazújváros azonban az egyik legstabilabb csapat az NB II-ben. Nem jöttünk ki jól a kavarodásokból sem, megérdemelten nyertek a vendégek. Nem szégyen kikapni tőlük, de nagyon kár azért a hibáért, mert ezt nem lehet megcsinálni ilyen szinten. Gál Szabi előtte és utána is hiba nélkül játszott, biztosan segíteni fog majd még a csapatnak. Azt beszéltük a játékosokkal, minden bedobás és szöglet fontos, mert ezek is eldönthetik, ki jut fel és ki marad bent. Próbáltuk a széleket megerősíteni, ez nagyjából sikerült is. Nekünk kockáztatnunk kell a későbbiekben is.

Feczkó Tamás:

"Nem ez volt életünk meccse, de ezért is három pontot adtak. A hazaiak mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább egy pontot itthon tartsanak. Zoran jól felkészítette a csapatot, ha egy kicsit nagyobb szerencséjük van, akkor egy döntetlent elérhettek volna. Jobb lett volna játszani a múlt héten, most a tudásunk alatt játszottunk, de fontos volt, hogy Szegedről is három ponttal távozhattunk. Az erőnléti edzőnk gyerekkora után újra jó élménnyel távozhatott erről a pályáról."

A forduló többi mérkőzésén:Vác FC - Dorog 1-0 (0-0) Gól: Balajti Á. Cigánd SE - Ceglédi VSE 1-2 (0-1) Gól: Popescu G. ill. Gaszner R., Karacs P. Credobus Mosonmagyaróvár - BFC Siófok 1-2 (0-1) Gól: Lázár P. ill. Petneházi M., Nagy D. ZTE FC - Nyíregyháza 3-1 (1-0) Gól: Jakab D. (2), Deutsch B. ill. Takács T. Swietelsky-Soproni VSE - Soroksár SC 1-1 (0-0) Gól: Eszlátyi I. ill. Pál A. Békéscsaba 1912 Előre SE - Budaörs 1-1 (0-0) Gól: Fábio ill. Stieber A. Aqvital FC Csákvár - Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-3 (0-1) Gól: Király P., Andorka P., Mészáros M. Puskás Akadémia FC - HR-Rent Kozármisleny 2-0 (1-0) Gól: Prosser D., Lencse L. A Kisvárda Master Good - Szolnoki MÁV FC mérkőzést március 24-én rendezik.

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Soroksár SC 22 12 6 4 39 21 18 42
2. Puskás Akadémia 22 12 6 4 39 29 10 42
3. Balmazújváros 21 12 4 5 25 17 8 40
4. Vác FC 22 11 5 6 28 20 8 38
5. Mosonmagyaróvár 22 11 4 7 35 21 14 37
6. Békéscsaba 21 11 4 6 31 17 14 37
7. Kisvárda 21 10 5 6 30 19 11 35
8. Szeged-Grosics 22 9 7 6 30 15 15 34
9. ZTE FC 22 9 7 6 35 29 6 34
10. Szolnoki MÁV FC 21 9 3 9 26 28 -2 30
11. Swietelsky-Sopron 22 7 9 6 25 24 1 30
12. Nyíregyháza 22 8 5 9 27 29 -2 29
13. BFC Siófok 22 8 3 11 25 31 -6 27
14. Aqvital FC Csákvár 22 6 9 7 27 34 -7 27
15. Dorogi FC 22 7 5 10 22 27 -5 26
16. Budaörs 22 7 2 13 17 35 -18 23
17. Kozármisleny 22 6 4 12 19 28 -9 22
18. Ceglédi VSE 22 5 3 14 28 39 -11 18
19. Cigánd SE 22 5 5 12 15 35 -20 17(-3)
20. SZEOL SC 22 4 2 16 11 36 -25 14

Online közvetítésünk

VÉGE
90+3'
Ez a vége, sajnálhatja ezt a meccset a SZEOL, mert egy iksz mindenképpen benne volt, azonban az első félidőben esett tizenegyes eldöntötte a meccset.
90+3'
Még egy csere: Vajda helyett Kamarás áll be.
90+2'
Úh, mi maradt ki! Egy szép akció végén Farkas lőhetett közelről, de pont a középen álló Prokopba bombázott.
90+1'
Tamás rántja le Tomisicet, ezért sárgát kap.
90'
Három perc a hosszabbítás: ennyi ideje maradt a SZEOL-nak.
88'
Farkas szabadrúgása vágódik szögletre a sorfalról, majd Mihály visszaszerzi a kisszöglet után.
86'
Semmi nem akar ma sikerülni: egy szabadrúgás után Gál pont a kapusba lövi a labdát, majd az embertömegből pont úgy pattan, hogy ez már nem helyzet.
84'
Mihály elé vágódik egy ívelt labda, kapásból ellövi - nem sokat téveszt. Még bő öt perc a meccsből, ezt kell meghajtani.
80'
Vendég változtatás: Kovács helyett Farkas Balázs a pályán.
77'
Kovács lő megint bátran, de éles lökete elzúg a szegedi kapu felett.
75'
Kettős cserével frissít a SZEOL mestere az utolsó negyed órára: Grünvald és Buzási jön le, Maksimovic és Kéri jön be.
70'
Cserél Zoran Kuntic is: Nagy Richárd helyett Mihály Dávid a SZEOL-ban.
67'
Egy távoli szabadrúgás a vendégektől, de elkerüli Prokop kapuját. Picit leült a meccs, a SZEOL nem tudja azt a ritmust hozni, mint a szünet előtt, a Balmaznak pedig érthetően kedvező az eredmény.
62'
Bódis kap lapot egy, a félpályánál elkövetett faultért.
61'
Cserél a Balmaz: Heffler jön le, akinek a helyét Fekete foglalja el.
60'
Egy szöglet utáni labdát Heffler küld kapásból jócskán a kapu fölé.
53'
Kovács bal oldali beadásába nyúl bele rosszul Prokop, szerencsére elmegy a kapu mellett. a szöglet után felszabadítanak a szegediek, majd visszakerül a Balmazhoz, de egy távoli lövést lehúz Prokop.
51'
Buzási veri meg a védőjét egy szép esernyőcsellel, de fejjel nem tudja már pontosan középre tenni.
47'
Rögtön egy lövés Kovácstól egy lecsorgó után, az oldalhálóban köt ki csavarása.
46'
Nem volt csere a szünetben, folytatódik a meccs.
SZÜNET
45+1'
Minimális hosszabbítás után ér véget az első félidő: a Balmaznak igazán nagy helyzete nem volt, de a büntetőnek köszönhetően mégis vezetnek a vendégek. A SZEOL első 45 perc folyamán mutatott játéka azonban biztató, abszolút benne van a pontszerzés a mai meccsen!
43'
Ezt viszont nem fújja be Böcskei: az iménti szituáció után járó szabadrúgást követően Vágó tűnik el a tizenhatoson belül, de nincs tizenegyes.
42'
Kovácsé az első vendég lap, aki Tomisicnek csúszott oda elkésve hátulról.
40'
Ráfordulunk az utolsó öt percre a szünet előtt: továbbra is megy előre a SZEOL, de az indításokat egyelőre hiba nélkül hatástalanítja a Balmazújváros.
31'
EZ KEVÉSEN MÚLT! Grünvald bedobása után Vágó ívelte át az ötös bal sarkára, ahol Buzási fejelt, labdája a keresztlécen csattant, majd a kipattanónál Péter már lesen volt - nagyon közel állt az egyenlítéshez a SZEOL!
29'
Vachtler veheti át szabadon a kaputól jó 20 méterre, majd rá is lövi, Prokop rajta volt a bal sarokba tartó labdán. A szögletet kivédekezi a SZEOL.
26'
Nagy Richárd lövi be a szegediek szögletét, de visszakerül hozzá a labda, majd kapásból ballal íveli újra középre, de ezt már begyűjti Horváth kapus.
23'
A gól óta gyakorlatilag ugyanabban a mederben zajlik a meccs: valamelyest ugyan többet támad a Balmaz, de a SZEOL is odakerül ellenfele kapuja elé - igaz, a nagy helyzet egyelőre még hiányzik.
16'
Gól, Heffler nem ront, nagyon magabiztosan lőtte a büntetőt a bal felsőbe, vezet a Balmaz, 0-1.
15'
Gál be is sárgul az eset után.
14'
TIZENEGYES! Abszolút nem volt benne a meccsben, viszont Gál nem tud felszabadítani a tizenhatoson belül, majd lerántja Kovácsot - Böcskei rögtön a mészpontra mutat!
9'
Kiegyenlített mezőnyjáték: Tomisic léphetett volna ki kétszer is, de a vendégek védelme is jól zár eddig - egyúttal az első perceket követően mostanra többet is van a labda a SZEOL-nál.
3'
Rögtön odaszögezi kapuja elé a SZEOL-t a Balmaz, de sem szögletből, sem a védelem mögé belőtt labdákból nem tud helyzetet kialakítani.
1'
A szegediek kezdték a meccset. A SZEOL kék-feketében, míg a Balmazújváros narancssárgában lép pályára.
13.42 - A szegediek kispadján a kapus Leindler Domonkos mellett Gajág Gergő, Lévai Norbert, Mendebaba Szása, Kéri Tamás, Mihály Dávid és Nikola Maksimovic foglal helyet. Egészen tavaszias az idő szerencsére. 13.25 - Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból, idei első hazai mérkőzésére készül a SZEOL SC, amely ezúttal a Balmazújváros ellen próbál meg bravúrt elérni. A szegediek elmúlt heti kezdőjéhez képest két változtatás, Maksimovic helyett Grünvald, míg Mendebaba helyett Tomisic került be Zoran Kuntic kezdőcsapatába. A mérkőzés Böcskei Balázs sípszavára 14 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.