Sport

Kosárlabda: visszajött a meccsbe, de a bronzért játszhat szombaton a Szedeák

Kosárlabda: visszajött a meccsbe, de a bronzért játszhat szombaton a Szedeák

2017. február 17., péntek
Kosárlabda: visszajött a meccsbe, de a bronzért játszhat szombaton a Szedeák
szedeak_szolnok52_gs

Ugyan majdnem eltüntette a húszpontos hátrányát a bajnoki címvédő Szolnok ellen a Naturtex-SZTE-Szedeák, de végül az Olaj visszavágott a bajnokságban elszenvedett vereségért a Magyar Kupa elődöntőjében.

Az eltiltott

Nikola Pavlicevic

nélkül kezdett a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK a Naturtex-SZTE-Szedeák elleni Magyar Kupa elődöntőben: januárban az újszegedi sportcsarnokban hosszabbítás után le tudta győzni Vojvoda Dávidékat a Szedeák, ma azonban a sérüléssel bajlódó

Bán Tibor

nem segíthetett a társaknak.

Vojvoda Dávid

hármasával kezdődött a meccs, az első szegedi pontokat

Marko Boltic

szerezte betörése után.

Ivan Lilov

is szerzett egy triplát, így ezzel a Szedeáknál volt az előny (5-3), majd ötpontos előnyt épített ki a szegedi csapat, 13-8-nál időt kér

Kmézics Zorán

, a Szolnok edzője. Ez eredményesnek bizonyult, egy 9-0-s futással fordított a Szolnok, majd ebben a ritmusban is folytatta az Olaj, amely támadásban ekkor ellenállhatatlan volt, miközben

Nikola Lazic

hiába hívta fel a figyelmet rá, keveset faultoltak a szegediek. A negyed végén még

Eilingsfeld János

összehozott egy kettő plusz egyes akciót, így kilencpontos előnnyel zárta az Olaj az első tíz percet. A folytatás is hasonló mederben zajlott, közel hat percig mindössze Ivan Lilov triplája jelentette az egyetlen szegedi kosarat a negyedben, miközben a Szolnok egyre növelte a különbséget - igaz,

Andrija Ciric

megtörte a csendet, de Eilingsfeld közelije után már húsz volt közte. (23-43) Megint kijöttek a Szedeák utóbbi bajnokikon mutatott problémái, sorra szedte a támadópattanókat a Szolnok, miközben 11 eladott labdánál járt a Szedeák - a végén pedig még

Milos Borisov

is elsüllyesztett egy triplát a nagyszünet előtt, így 24 ponttal, 51-27-re vezetett az Olaj két negyed után. A fordulás után azonban nem vált fordulat következett:

Tóth Ádám

könyökkel próbálta meg levadászni Nenad Sulovicot a palánk alatt, így kiállították, a Szedeák pedig egyre közelebb lépett ellenfeléhez, ezt Kmézics Zorán időkérése sem tudta megállítani. Tíz pontra visszajött a Szedeák, amely a negyedet végül 22-5-re nyerte, és az utolsó tíz perc nyílttá vált, ez pedig mintha a Szolnokot tette volna inkább idegessé - igaz, az utolsó negyedben már jobban ültek a bajnoki címvédő dobásai,

Luksa Andric

két fontos közelijével visszakúszott tíz fölé a Szolnok. (53-66) A hajrában nem jöttek sem a távoli, sem a közeli dobások a Szedeáknál, miközben a Szolnok támadásban is feljavult, így végül 13 ponttal, 71-58-ra nyert, ezzel visszavágott a bajnokságban elszenvedett vereségéért. A Naturtex-SZTE-Szedeákot ezzel együtt is minden elismerés megilleti: a jóval erősebb Szolnok ellen mindenképpen bravúr lett volna a továbbjutás, ám Juhos Leventéék hat embert forgatva, ma is nagyot harcoltak, szombaton így a bronzéremért léphetnek pályára az Alba Fehérvár-Körmend vesztese ellenében, 17.30-tól.

Ami a statisztikát illeti

A csapatmutatókat tekintve nagyjából hasonlóan triplázott a két csapat, a szegediek 16 kísérletéből 5, míg a Szolnok 26 kinti dobásából nyolc landolt a gyűrűben. A büntetők terén ötöt hagyott ki a Szedeák (11/16), szemben a szolnoki kettővel. (11/13). A festéket a Szolnok uralta: tizenkettővel több lepattanót szedett az Olaj a Szedeákhoz képest, ami pedig igazán nagy különbséget jelentett, az a kilenccel több, összesen 11 támadólepattanó, amit a Szolnok szedett. A nagyszünetig 11 eladott labdánál járt a Szedeák, ezt sikerült a második félidőben redukálni, végül 18 eladott labdával zárt, a Szolnok kettővel kevesebbszer nem tudta befejezni a támadásait. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a Szedeák legjobbja a 38 percet pályán töltött center, Nenad Sulovic volt, aki ez idő alatt 16 pontot szerzett, volt hat lepattanója, egy szerzett labdája és öt gólpassza, valamint tizenkét (!) kiharcolt faultja, így 24-es VAL-t hozott össze. Andrija Ciric volt a szegediek legeredményesebb játékosa: a kapitány 17 pontot szerzett 36 perce folyamán, volt még öt lepattanója, négy szerzett és eladott labdája, és három beütött, valamint ugyanennyi kiharcolt faultja. Juhos Levente egyetlen percet pihent, 5 pontot szerzett, volt hat lepattanója, egy lopott labdája, blokkja és kiharcolt faultja. Marko Boltic 37 percet játszott: a hajrában kipontozódó irányító 6 pontig jutott, három lepattanója mellett hét eladott labdája is volt, de a mezőny legtöbb asszisztját, hatot osztott ki. Ivan Lilov 14 pontot szerzett 36 perce alatt, két lepattanót, négy eladott labdét, két gólpasszt és egy kiharcolt faultot tudott felmutatni. A Szeged egyetlen cseréje Wirth Ádám volt a meccsen, aki 12 percet kapott, ez alatt egy szerzett labdája volt. A Szolnokból Eilingsfeld János és Vojvoda Dávid nyújtott extrát: előbbi 12 pontot, nyolc lepattanót, három szerzett labdát jeyzett, és még volt két gólpassza és kiharcolt faultja is. Vojvoda Dávid volt a mezőny legponterősebb játékosa, 20 ponttal fejezte be a meccset, hat lepattanója és két szerzett labdája mellett négy gólpassz és ugyanennyi kiharcolt fault került a neve mellé - igaz, hétszer eladta a labdát.

ONLINE
Szedeák - Szolnok
58 : 71
(18-27, 9-24, 22-5, 9-15)

Férfi kosárlabda Zsíros Tibor Magyar Kupa, elődöntő

Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK 58 - 71 (18-27, 9-24, 22-5, 9-15)

Győr, Audi Aréna, 500 néző. Vezette: Pálla Zoltán, Papp Péter, Tőzsér Dénes (Faidt Mihály).

Szedeák:

Boltic 6, Lilov 14/9, CIRIC 17/3, Juhos 5/3, SULOVIC 16. Csere: Wirth -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Szolnok:

Barnies 7, VOJVODA 20/9, Wittmann 6/6, EILINGSFELD 12/3, Andric 9. Csere: Popovic 6/3, Tóth Á. 6, Borisov 5/3, Csák -.

Vezetőedző:

Kmézics Zorán.

Kiállítva:

Tóth (23').

Kipontozódott:

Boltic (40') ill. Wittmann (34'), Andric (40'). Nikola Lazic:

"Gratulálok a Szolnoknak, megérdemelten nyertek. Nem kezdtünk jól, a Szolnok extra támadóteljesítményre képes. A harmadik negyedben jól védekeztünk, de nagyon fáradtak voltunk, a végén hoztunk néhány rossz döntést. Boldogok vagyunk, hogy a négy között lehetünk. Ma is csak hat játékost tudtunk használni."

Kmézics Zorán:

"Nem sikerült kivédenünk azt, hogy a Szedeák visszajöjjön a meccsbe, Pavlicevic nagyon hiányzott, Vojvoda fáradt volt, Wittmannak pedig három faultja volt. A negyedik negyedben kezdtünk úgy játszani, ahogy kellett volna, néhányan könnyelműek voltak, de ebből is tanulnunk kell. Izgultam, hogy nem marad centerünk a végén, nem illik azt megtenni a kosárlabda pályán, amit Tóth Ádám tett, ennek következményei lesznek."

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 58-71 (18-27, 9-24, 22-5, 9-15)

40'

Támadóhiba Vojvodánál. Még fél perc a meccsből. Andric megkapja az ötödik hibáját, így neki is véget ér a meccs. Röpködnek a technikaik: Barnies és Boltic is kap egyet, ezzel a Szedeák irányítójának véget ér a meccs. Sulovic büntetőivel folytatódik a meccs, csak a második bent, 58-71. Öt másodperc maradt az órán, a Szolnok már nem erőlteti: sajnálhatja az első negyed második felét, és a második tíz percet a Szedeák, mert hiába volt már húszpontos hátrányban, ezt majdnem el tudta tüntetni Nikola Lazic csapata, de végül az Olaj vészesen közel nem engedte a Szedeákot, amely így a bronzért játszhat szombaton.

39'

Vojvoda átdobja a gyűrűt a sarokból, Juhos triplája sincs bent. Barnies is elengedi kintről, de ez sem jó. Ciric passzába beleütnek, Borisov és Barnies lejátsszák, 57-71.

38'

Ciric szépen megverte most ellenfelét, 57-66. Van még fordulat a meccsen? Sulovic megkapja a negyedik hibáját, Vojvoda beszór egy egészen távoli hármast, ezzel 57-69. Bolticé kimarad a túloldalon.

37'

Lilovnak most nem jön semmi, ez a középtávoli sem. Ciric visszaszerzi, Sulovic pedig befejezi a ziccert, 55-66. Nem jó Eilingsfeld triplája a sarokból.

36'

Andrictól most megszerzi a Szedeák, de Lilov kihagyja a ziccert - ezek nem férnek bele. Andric újabb közelije, 53-66, innen már nehezen van visszaút. Sulovic középtávolija rövid.

35'

Megint egy támadópattanó a Szolnoknál - Andric ugyan szed még egyet, de lejár a támadóideje az Olajnak. Lilov most nem tudja megoldani, jöhet a Szolnok.

34'

Wittmannál a hiba Boltic ellenében - ezzel Wittmann is kiszáll,ez volt az ötödik hibája. Lilov egy szép horoggal, 53-64.

33'

Ciric trojkája nincs bent, Eilingsfeld pedig leszedi a pattanót. Lilov üt be egy faultot Vojvoda ellen. Boltic is kap egy hibát, hiába löki el őt Vojvoda két kézzel. Andric ejt be egy közelit, 51-64.

32'

Lilovtól most nem jó a passz, Vojvoda indul meg, és teszi fel a túloldalon, 51-62, rögtön tízen kívülre kerül a Szedeák. Időt is kér Nikola Lazic.

32'

Cirictől jó a tempó, 51-58. Popovic is felteszi most a sarokból indulva, 51-60.

31'

Vojvoda egészen kintről engedi el, de a gyűrűt sem éri a labda. A befutó Ciric kezéből kicsúszik. Vojvoda ellen üt be egy faultot Juhos, dobhat kettőt a vonalról Vojvoda: mindkettő jó, 49-58.

III. negyed 49-56 (18-27, 9-24, 22-5)

30'

LILOV! Ott a harmadik tripla tőle, 47-56, tízen belül a Szedeák. Borisov középtávolija nem jó, még bő húsz másodperc a negyedből, két másodperc a különbség a két óra között: Boltic beejti a ziccert. Még Vojvoda elindul, de nem tudja befejezni: 22-5-re (!) nyeri a negyedet a Szedeák, és teljesen nyílttá vált a meccs az utolsó tíz percre, kérdés, ez mit vált ki a Szolnokból.

29'

Ciric beüti a harmadikat, Popovic büntetői következnek. Csak az első bent, de hiába szedi le a saját pattanóját, nem tudja visszatenni. Boltic hármasa nem jó, de Vojvoda ziccere is kiszédül a betörése után, majd Boltic faultját követően Andric büntetőzhet: a második bent csak, 44-56.

29'

Wittmann most ellépi, megint jöhet a Szedeák, így tízen belül lehet jönni. Sőt, Wittmann kap egy technikait, neki így a negyedik hibája, egészen paprikássá vált a meccs Tóth Ádám megmozdulása óta. Bedobja Lilov, ezzel tíz a különbség. A bolgár tempója most rövid, Borisové a pattanó.

28'

Szerzett labda Juhostól, Vojvoda pedig megállítja a meginduló Sulovicot, aki így büntetőzhet: csak az első bent, 43-54.

28'

Nem jó megint a szolnoki tripla, most egészen jól védekezik a Szedeák. Lilov tempója hullik be, 42-54.

27'

Sulovic triplája lejön, Wittmanné is hosszú a sarokból. Ciric egy kézzel szépen felteszi, 40-54 - még talán izgalmassá lehetne tenni a végét.

26'

Kettős fault: Andric és Sulovic párharca nem múlt következmények nélkül. Boltic középtávolija nincs bent, majd labdát szerez a Szedeák - Kmézics Zorán viszont időt kér. Eddig 11-3 ez a negyed a Szedeáknak.

25'

Barnies ellépi, hiába jtászotta magát tisztára. CIRIC! Szép akció után Lilov kijátszása után emeli be a trojkát, 38-54.

24'

Sulovictól most Wittmann szerzi meg. Popovic tempója nincs bent, Bolticé a pattanó. Ciricnél támadóhibát fújnak Wittmannal szemben - sőt, kap egy technikait is a szegedi kapitány. Vojvoda bedobja az ajándékot, 35-54.

24'

Labdaszerzés után rohantat a Szedeák, Ciric befejezi, 35-53. Popovic leosztása nem jó.

23'

Sulovic bedobja mindkét büntetőt, 33-53. Még jöhet a Szedeák Tóth faultja miatt: Sulovic most nem tudja befejezni, aztán összeszólalkoznak Andric-al.

23'

Tóth Ádám faultja után támadhat a Szedeák: Sulovic keresi a helyet, meg is találja, szép a pincér tőle. Tóth Ádámot kizárják, aki könyökkel odaütött Sulovicnak: véget is ér Tóthnak a meccs ezzel.

22'

Ez már időn túl Eilingsfeldtől. Sajnos lejön a hármas Lilovtól. Ciric beleüt Vojvoda passzába, de marad a Szolnoknál. Vojvoda távoli triplája lejön, de megint egy támadópattanó a Szolnoktól. Egy dudaszós tempó Borisovtól, 29-53.

21'

Sulovic lépéshibája nyitja a második félidőt. Vojvoda is eladja, gyorsan visszakerül a Szedeákhoz. Ciric tempója ül, 29-51.

II. negyed 27-51 (18-27, 9-24)

20'

Lilov floatere is lejön, még harminc másodperc a nagyszünetig. Barnies kettese sem jó, majd Ciric kihagyja a ziccert is - és csak hogy igazán fájjon, Borisov még egy triplát beszór a sarokból. Innen pokolian nehéz lesz a Szedeáknak, és megint a korábbi problémák, támadólepattanókat enged Nikola Lazic csapata, és a 11 eladott labda sem mutat jól.

19'

Andric begyűjti a harmadik faultját, Sulovic állhat a vonalra. Mindkettő jó, 27-48. Vojvoda kinti dobása nincs bent, de megint megvan a támadó a Szolnoknak: Tóth Ádám ellépi.

18'

Ciric tempója a gyűrű tövéről jön le. Vojvoda középtávolija sem jó, de megint megvan a labda a Szolnoknak, az ötödik támadólepattanót szedi az Olaj. Popovic hármasa szerencsére nem jó.

18'

Ez most szép akció volt, Boltic passzát Juhos teszi fel, 25-43. Popovic szór be egy hármast a sarokból, 25-46. Juhos faultja után Eilingsfeld még két büntető is dobhat, ötpontos akció lehet: az is, 25-48.

17'

Sulovic második faultja után Barnies büntetőzhet: mindkettő a helyén, 23-41. Lilov nem tudja bejátszani a palánk alá, majd Eilingsfeld kezében landol az Andric kezéből kicsúszó labda, így már 20 pont a különbség, 23-43.

16'

Most megvan a labda Ciricnek, és jó is a ziccere, 23-39, na végre.

15'

Eilingsfeldtől pontatlan az ejtés, majd Wittmann megkapja a harmadik hibáját. Andric is kap egyet, miután meglökte Sulovicot. Kimarad Lilov közelije - továbbra sincs szegedi pont a bolgár tripláján kívül. Eilingsfeld fut be a palánk alá és fejezi be, 21-39.

15'

Boltic elesik, és kicsúszik a kezéből a labda, szerencsére ebből nincs gyors szolnoki támadás. Wirth megindulását állítja meg Wittmann, Sulovic egy kézzel feltett labdája azonban nem jó.

14'

Nem jó Eilingsfeld trojkája, de megint eladja a labdát a Szedeák - mindössze három pont eddig a negyedben, Lilov tripláján kívül nem tudott a gyűrűbe találni a Szedeák.

13'

Barnies büntetője is a helyén, 21-37. Boltic magas passza nem jó Lilovnak, aki nem tudja megmenteni,ez így visszajátszás.

13'

Wittmann hármasa most nem jó, de megint egy támadópattanó, amit pontokra tud váltani a Szolnok, Barniesnak ráadásul befújják a faultot is, így jöhet a büntetője is, de csak Nikola Lazic időkérése után.

12'

Eladott labda után Juhos üt be egy taktikai faultot. Bolticnak is befújják a hibát Barnies ellen. Tóth Ádám megint közelről, 21-34.

12'

LILOV! Ez nagyon kellett, a második hármasa, 21-29. Visszadobja viszont Wittmann, 21-32.

11'

Tóth egy könnyű tempóval tíz fölé növeli a különbséget, 18-29. Boltic ellépi, egy kicsit megakadt támadásban a Szedeák. Borisov hármasa msot nem jó, de Tóth szed egy támadópattanót, majd Borisov megint eldobja kintről, de ez sem jó.

I. negyed 18-27

10'

Még egyet támadhat a Szedeák: Sulovic büntetőivel folytatódik a meccs, de kimarad az első, a második már bent, 18-24. Még jöhet a Szolnok is - Wirth beüti a másodikat, Wittmann távoli triplája után Eilingsfeld szed egy támadót, és faulttal együtt beteszi, hát ettől el tudtunk volna tekinteni... Jó a plusz egy is, 18-27. A negyed végét elszúrta a Szedeák, így kilenc ponttal meglépett a Szolnok.

10'

Sulovictól labdát szereznek. Tóth előtt volt egy kicsi hely, kis is használta egy kettesre, 17-24.

9'

Vojvoda újabb hármasa, 15-22. Szép válasz Boltictól egy betörés után, 17-22. Vojvoda passza pontatlan, jöhet a Szedeák.

8'

Popovic távolija nem jó, majd Wittman faultja után Juhos büntetőzhet. Mindkettőt kihagyja. Jön Wirth Ádám a Szedeákba.

8'

Lilov nem tudja befejezni betörése után, de Juhos szed egy támadót. Az akció végén Sulovicot faultolja Eilingsfeld, dobhat kettőt a szegedi center a vonalról: mindkettő a helyén, 15-19. Tóth és Borisov áll be a Szolnokhoz.

7'

Ciric triplája valahogy kiszédül, Wittmanné viszont nem, 13-19.

6'

Popovic rögtön egy kosárral nyit közelről, 13-14. Ciric passza nem jó, Vojvoda közelije viszont lejön, de Andricé a pattanó, aki ezt pontokra is váltja: 13-16, 8-0-s futásban a Szolnok, időt is kér Nikola Lazic.

6'

Lilovnak most rövid a trojka. Vojvoda betörése után szépen teszi fel, 13-12. Lilov passzára most nem indult el Sulovic, az alapról jöhet a Szolnok, amelybe érkezik Popovic.

5'

Barnies előtt tiszta hármas, de nem jó tőle a tripla. Sulovic most nem tudja feltenni, Vojvoda viszont középtávolról beemeli, 13-10.

4'

Nem jó a hármas Vojvodától, nem úgy Juhos Leventétől!! Ott a második szegedi hármas, ezzel öt pontra meglép a Szedeák - 13-8-nál időt kér Kmézics Zorán.

3'

Eilingsfeld is bedob egy triplát, 7-8. Ez most lejön Boltictól, ahogy Barnies hármasa is a gyűrű tövéről jön le. Sulovic Barnies faultjával együtt fejezi be a közelit: bent a büntető is, 10-8.

3'

Ciricnek jön a középtávoli, 7-5. Labdaszerzés után Boltic indulna, de Barnies faultolja. Ciric trojkája most rövid.

2'

Andricnál lépést fújnak, jöhet a Szedeák. IVAN LILOV! Ott a tripla a sarokból, már a Szedeák vezet, 5-3. Andric a palánk alól, 5-5.

1'

Boltic most egyedül szépen megoldja, megvannak az első szegedi pontok, 2-3.

1'

Eladott labdával nyit a Szedeák, majd Vojvoda rögtön beemel egy hármast, 0-3.

1'

Witmann kezd irányítóban a Szolnoknál Pavlicevic helyett. Az első támadást a Szedeák vezetheti.

16.24

- Köszöntjük olvasóinkat, immáron a döntő a tét a Naturtex-SZTE-Szedeák számára: Nikola Lazic együttese a bajnoki címvédő Szolnokkal néz szembe az elődöntőben. Bán Tibor sérülése után kérdéses, mennyit tud ma vállalni - a túloldalon pedig Nikola Pavlicevic fog hiányozni a tegnap túlórázó Olajból, ez talán egy kicsit a Szeged felé billenti a dolgokat, bár a Szedeák kulcsemberei is sokat játszottak a Pécs ellen.

A mérkőzés 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Pénteki sikere után elődöntőt vívhat a Zsíros Tibor Magyar Kupában a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a negyeddöntőben a Pécset

győzte le

a győri Audi Arénában. A sorsolás értelmében az elődöntőben a Kaposvár-Szolnok meccs győztese következik: a második negyeddöntő sok izgalmat hozott, de végül a Szolnok hosszabbítás után legyőzte a somogyiakat, így bejutott a legjobb négy közé - viszont Nikola Pavlicevic két technikai faultot is kapott, így ő kiírta magát az elődöntőről. A két csapat legutóbb január hetedikén találkozott egymással: akkor nem született döntés negyven percet követően, ám a ráadásban sikerült Andrija Ciricék számára a bravúr, és

legyőzték a bajnoki címvédőt

, ez a vereség egyébiránt Stojan Ivkovic állásába is került, aki lemondott az újszegedi sportcsarnokban elkönyvelt zakó után. Azóta Kmézics Zorán vezeti a Szolnokot, és bár állt úgy a bajnokságban az Olaj, hogy veszélyben volt a kupadöntőbeli részvétele, végül ez nem esett meg Vojvoda Dávidékkal, akikben bizonyára dolgozik a revans iránti vágy a legutóbbi bajnoki kapcsán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.