Sport

Kosárlabda: nem sikerült fordítani a Kosársulinak

Kosárlabda: nem sikerült fordítani a Kosársulinak

2017. február 12., vasárnap
Kosárlabda: nem sikerült fordítani a Kosársulinak
kosarsuli50

Kikapott a bajnokságban második helyen álló Vásárhelyi Kosársuli a Békés otthonában. A hazai pályán mindenkire veszélyes viharsarkiak végig vezetve szerezték meg a győzelmet, igaz a végén majdnem sikerült elorozni előlük a diadalt. Vas Péterék két hét múlva a bombaerős Debrecen ellen javíthatnak a Hódtói Sportcsarnokban.

A meccs megnyeréséhez a Vásárhelynek igyekeznie kellett hatástalanítani

Koma Dánielt

, ami az első percekben nem igazán jött össze, mivel kétszer is betalált. (7-6) Mellette

Nagy Balázs

volt még veszélyes. A helyzeten az sem lendített túl sokat, hogy az előző héten bokasérülést szenvedő

Kelemen Balázs

nem lehetett ott a viharsarkiak csarnokában, így az első negyed 22-16-os hazai vezetéssel zárult. A második periódus első fele sem alakult túl rózsásan a vendégek szempontjából, Nagy és Koma vitte a prímet. A másik oldalon a bajnokságban kiegyensúlyozottan teljesítő

Szabó Péter

kozmetikázta az eredményt, sajnos nem igazán talált ebben partnerre. (37-28) A Békés két remeklő kosarasa viszont nem nagyon lassított a félidőig, ketten együtt 34 egységet jegyezhettek a nagyszünetre, ennek köszönhetően 17 pontos vezetést szerzett csapatuk. A hódmezővásárhelyiek hátrányának oka főként a dobásokban keresendő: 17 hárompontos kísérletből mindössze egyszer találtak be, míg riválisaik egy félidő alatt 7-szer voltak eredményesek. A harmadik játékrészben folytatódott a megszokott történet, nem igazán tudott feltámadni a Kosársuli, 5 perc játékidő pörgött le és 59-38 állt az eredményjelzőn. A dobások mellett

Utasi Gábor

fiai saját térfelükön sem találták igazán magukat, Koma, a szezon eddigi pontkirálya pedig már a 30. pontja felé járt. Minden remény ekkor még nem veszett el, mivel a Csongrád megyeiek 16 pontra tudtak felzárkózni az utolsó 10 perc előtt. Ismét Szabó percei következtek, 10 pontra lopta magát a Hódmezővásárhely. Érezni lehetett, hogy ez a negyed a vásárhelyieké lehet, akik az idényben már többször bizonyították, hogy óriási szívük van, és egyetlen küzdelmet sem adnak fel. Olyannyira nem, hogy egy perccel a vége előtt már csak 3 pontot kellett ledolgozniuk. Ezúttal viszont nem sikerült a csodába illő fordítás, ami

Rostásék

idei negyedik vereségét eredményezte.

NB I/B csoportos kosárlabda mérkőzés

Calle Pubfood Békés – Vásárhelyi Kosársuli 82-76 (22-16, 27-16, 14-15, 19-29)

Békés, Békési Városi Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: dr. Mészáros B., Gergely Cs., Lengyel Á..

Békés:

KRSTIC 16/12, Kertész 11/6, Bánszki -, NAGY B. 19/9, KOMA 33. Csere: Gruda -, Molnár 3/3, Zsíros -, Nagy Cs. -.

Edző:

Balog Vilmos

Kosársuli:

SZABÓ 26/3, Béres 2, ROSTÁS 13, Vas 6, Varga 10/3. Csere: Pavlovic 8, Kis Molnár 5/3, Nemes 6/3, Genal -.

Edző:

Utasi Gábor Utasi Gábor: „

Ilyen rosszul már nagyon régen dobtunk, és ezt a mérkőzést nem sikerült megfordítanunk a végjátékban. A srácok mindent megpróbáltak a végén, de ez most sajnos nem volt elég.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.