Sport

Kézilabda: márciusig eldöntené a bajnokság sorsát az SZKKSE

Kézilabda: márciusig eldöntené a bajnokság sorsát az SZKKSE

2017. február 11., szombat
Kézilabda: márciusig eldöntené a bajnokság sorsát az SZKKSE
szkkse_erd43_gs

Vasárnap elrajtol a női kézilabda NB I/B Keleti csoportja, a bajnoki címért küzdő PC Trade Szeged KKSE a közvetlen mögötte álló Göd otthonában nyit - ám a rajt előtt két fővel csökkent a keret létszáma.

A korábban távozott

három játékos

mellé két kézilabdázó csatlakozott, így az egyaránt a másodosztály Nyugati csoportjához szereplő Haladáshoz igazoló

Kaposvári Anita

és

Szabó Janka

nélkül lép majd pályára a PC Trade Szeged KKSE a vasárnapi, Göd elleni első tavaszi mérkőzésen. Az érkezők oldalán egy kapus szerepel, hiszen a keretben csak

Dobó Mónika

maradt, így a Kecskemétről érkező

Nagy Éva

teheti teljessé a posztot. "Leginkább azok a játékosok kérték azt, hogy távozhassanak, akik kevés szerephez jutottak és többet szeretnének játszani. A koncepciónk az volt, hogy olyan játékosok érkeztek vissza hozzánk a nyáron, akik egyrészt eleve a mi játékosaink voltak, és látták, hogy egy más koncepció mentén dolgozunk, többet fejlődhetnek, ezért őket mindenképpen előtérbe akartuk helyezni. Ezt a folyamatot meggyorsította és megkönnyítette a mostani helyzet, ezért sem igazoltunk más játékosokat félévkor" - mondta portálunknak

Vadkerti Attila

, a PC Trade Szeged KKSE stratégiai igazgatója, aki hozzátette:

Bakó Botond

vezetőedzővel közösen döntöttek úgy, hogy nem igazolnak játékost akkor, ha nincs arra szükség, márpedig azokon a posztokon, ahonnan most távoztak, vannak ügyes, fiatal, szegedi játékosok, akiket így a mélyvízbe tudunk dobni, ezzel fejlődhetnek. Rögtön a közepébe csap az idény második felén kezdetekor Bakó Botond együttese, hiszen a közvetlen mögötte álló Göd elleni idegenbeli rajtot követően két héttel később a negyedik Eger vendégei lesznek a szegediek, így fontos meccsek várnak Szepesi Ivettékre a szezon elején. "Március 12-ig három olyan meccsünk is lesz, ami négypontosnak tekinthető, ezek nagyon befolyásolják a bajnokság végkimenetelét. Kemény meccsel kezdünk, majd fél év elteltével látva az erőviszonyokat, lesz még két-három nehezebb meccsünk. Március közepéig el is dőlhet a bajnokság sorsa" - fogalmazott Vadkerti Attila, majd hozzáfűzte: az a terve, hogy a Kecskemét elleni, március 11-i mérkőzésen dőljön el a bajnokság, mégpedig a Szeged javára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.