Közélet

Fidesz: Magyarország erősödik, tovább csökkent a munkanélküliség

Fidesz: Magyarország erősödik, tovább csökkent a munkanélküliség

2017. február 27., hétfő
Fidesz: Magyarország erősödik, tovább csökkent a munkanélküliség

A Fidesz szerint a hétfőn nyilvánosságra hozott KSH-adatok azt mutatják, hogy Magyarország erősödik és tovább csökkent a munkanélküliség.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn azt közölte: 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal 4,3 százalékra csökkent, és 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévinél. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: a Fidesz kormányzása óta 12 százalékról 4,3 százalékra süllyedt a munkanélküliség, amely Európában a harmadik legalacsonyabb. Ehhez az eredményhez többek között az olyan munkahelyteremtést ösztönző munkáltatói adócsökkentések járultak hozzá, mint amilyen például a Munkahelyvédelmi Akció - mutattak rá. Kitértek arra is, hogy ezzel már 500 milliárd forintos adóterhet vettek le a hazai vállalkozások válláról. Amióta csökkennek az adók, nő a gazdaság, nő a foglalkoztatás és nőnek a bérek is. Ezért is fontos, hogy megvédjék Magyarországot Brüsszel újabb terveitől, Brüsszel ugyanis el akarja venni a tagállamoktól az adópolitikát, veszélybe sodorva az összes eddigi eredményünket - írta közleményében a Fidesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.