Közélet

A tíz évvel ezelőtti kórházvédő demonstrációra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

A tíz évvel ezelőtti kórházvédő demonstrációra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

2017. február 16., csütörtök
A tíz évvel ezelőtti kórházvédő demonstrációra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt tíz évben több mint 6,5 milliárd forint fejlesztés valósult meg a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester az alföldi városban csütörtökön, sajtótájékoztatón.

A kórház bezárása ellen rendezett demonstráció tizedik évfordulója alkalmából tartott eseményen a politikus úgy fogalmazott, 2006-ban a Gyurcsány-kormány "az egész magyar egészségügy ellen hadjáratot indított". A leépítések legnagyobb vesztese Hódmezővásárhely volt, 315-ről 116-ra csökkentették az aktív ágyak számát, így a megszűnés fenyegette a 1890-ben alapított, a vásárhelyi polgárok téglajegyeiből épített kórházat - közölte. Az intézmény megvédése érdekében a város történetének legnagyobb tüntetése zajlott a Szent István téren 2007. február 18-án, majd az emberek élőlánccal vették körbe a kórházat - mondta az alpolgármester.

Kallai Árpád

, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kifejtette, az akkori kormányzat a reform köntösébe bújtatva drasztikus ágyszámcsökkentéssel meg akarta szüntetni a hódmezővásárhelyi kórházat. Tíz évvel ezelőtt széleskörű összefogás alakult ki, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent lakossága egységesen a kórház mellé állt, és több mint 15 ezer ember fellépésének köszönhetően sikerült megmenteni az intézményt. A főigazgató hangsúlyozta, az emberektől kapott bizalom komoly felelősséget jelent, a kórház valamennyi alkalmazottja azért dolgozik, hogy az ott élők számára magas színvonalú egészségügyi ellátást biztosítson. Az évforduló alkalmából a kórházba érkező páciensek "Nem hagytuk, nem adtuk! 2007-2017" feliratú kitűzőt kapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.