Közélet

A rendőrség létszámbővítéséhez szükséges forrásokról döntött a kormány

A rendőrség létszámbővítéséhez szükséges forrásokról döntött a kormány

2017. február 3., péntek
A rendőrség létszámbővítéséhez szükséges forrásokról döntött a kormány

Háromezer fővel bővíti a rendőrség hivatásos állományát a kormány, a létszámfejlesztéshez az idei költségvetésben legfeljebb 55,8 milliárd forintot csoportosítanak át.

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint jövőre, egyszeri jelleggel további mintegy 41 milliárd, majd 2019-ben, szintén egyszeri jelleggel, legfeljebb 394 millió forintnak, valamint beépülő jelleggel legfeljebb14,6 milliárd forintnak kell rendelkezésre állnia erre a célra. A kormány az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatos többletkiadásokhoz szükséges forrásokról is döntött. Erre az idén legfeljebb 834,8 millió forint, jövőre legfeljebb 141,1 millió, majd 2019-ben beépülő jelleggel legfeljebb 261,4 millió forintos keretnek kell rendelkezésre állnia a költségvetésben. A kormányhatározat rögzíti továbbá, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek legfeljebb 92 milliárd forint keretösszeg erejéig kell intézkednie a feladatok ellátása érdekében szükséges kötelezettségvállalások megtételére. A kormány tavaly augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezres létszámbővítéséről. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött. Január 12-én a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozta: a magyar határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, ezért a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.