Sport

Veszélyben a súlyemelés jövője Szegeden

Veszélyben a súlyemelés jövője Szegeden

2017. január 25., szerda
Veszélyben a súlyemelés jövője Szegeden
ftp005kf

Az Etelka sorra tervezett sportberuházások több sportklub életét is érintik, így a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelőit is. A szakosztályvezető sötét képet fest, amennyiben az önkormányzat nem tud felkínálni számukra másik termet, akkor megszűnhetnek.

Minden bizonnyal eltűnik az 1989 óta használt súlyemelő terem az Etelka soron: az új, fedett uszoda valamint a megvalósuló sportcsarnok okán költöznie kellene a jelenleg mintegy 25-30 fő által alkotott szakosztálynak, amelynek termét más sportágak képviselői is használják kondícionáló edzésekre, így hetente közel 100-an sportolnak ott.

Ördögh István

1974-ben alapította a szakosztályt, majd 15 év munkáját és erőfeszítését követően 1989-ben épülhetett meg a jelenlegi edzőterem – aminek viszont nem tulajdonosai, így amennyiben a város nem biztosít számukra helyet, akkor nem tudják tovább folytatni munkájukat, hacsak nem bukkan fel olyan vállalkozó, akinek a szíve csücske lenne a sportág, és állná az új edzőterem költségeit. „Arra, hogy valamilyen területet szerezzünk, ott beruházást eszközöljünk, vagy béreljünk egy helységet, semmilyen esély nincs” – összegzett portálunknak Ördögh István, aki hozzátette: eddig semmilyen egyeztetés nem zajlott köztük az önkormányzattal, várhatóan a városi sporttanács jövő heti ülésén kerülhet szóba jövőjük. „Szegedről került ki az egyetlen olimpiai súlyemelő

Nagy Péter

személyében. Maga a létesítmény, a súlyemelő edzőterem, ha még száz évig állna, akkor is így állna, csak a tetőt kellene kicserélni, ezt hosszú ideje szorgalmazom. Egy repedés nincs rajta, annyira jól megcsinálta még anno Juratovics Aladár, a korábbi elnök. A terem erre a sportágra nagyon jó, az más dolog, hogy sajnos az öltözők és a tusolók nem épültek meg. Nem arról van szó, hogy nem lehetne felturbózni, de erre a sportágra és kondicionálásra nagyon jó” – mondta el a szakosztály által használt teremről Ördögh István. Úgy folytatta, önerőből nem tudnak csinálni semmit sem, ha a város nem biztosít számunkra lehetőséget, akkor ez a sportág Szegeden megszűnik. „Én nem fogok küzdeni érte 20-25 évet, ahogy anno csináltam. Nem vagyok rossz állapotban, de 1961 óta vagyok benne ebben, ez pedig nem tegnap volt. Gondolom, ebben az évben lehet még ott edzeni, utána el tudom képzelni, hogy vége lesz a dalnak. A mi költségvetésünk nem engedi azt meg, hogy egy hasonló nagyságú létesítményt béreljünk, arról nem is beszélve, hogy egy ilyet felépíteni ma egy 15-20 millió forintos költséget jelent. Egy 180-200 négyzetméteres terem két kisebb öltözővel, tusolóval, ez egy 90-100 négyzetméteres magánház ára” – részletezte a költségekkel kapcsolatban a szakosztályvezető. Arra a felvetésünkre, hogy esetleg más klubbal összefogva meg tudnák-e oldani ezt a problémát, Ördögh István úgy válaszolt: „Ha két szegény ember összefog, az tud majd építeni valamit saját magának?”. A Szegedi Lelkesedés SK a minimumnál egy kicsit magasabban tud működni, Ördögh István elmondta, ezen körülmények között sikerült mindent biztosítaniuk Nagy Péternek is a 2016-os olimpiára is. A jelenlegi jövőkép alapján azonban ő volt az utolsó olimpikon, akit a Szegedi Lelkesedés SK delegálni tudott…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.