Közélet

Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány a buszbaleset áldozatainak emlékére - tizenhatan haltak meg Olaszországban (FRISSÜL)

Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány a buszbaleset áldozatainak emlékére - tizenhatan haltak meg Olaszországban (FRISSÜL)

2017. január 23., hétfő
Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány a buszbaleset áldozatainak emlékére - tizenhatan haltak meg Olaszországban (FRISSÜL)
14849827602344920_800x600

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.

Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet. Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett. A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról. Az MTI tudósítója,

Sárközy Júlia

értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek. Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.

Menczer Tamás

, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott. A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

Folyamatosan frissülő híreink:

19.38: Olasz rendőrség: eddig nem találtak műszaki meghibásodásra utaló jeleket

Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz - közölte Girolamo Lacquaniti, a veronai közúti rendőrség parancsnoka hétfőn. Girolamo Lacquaniti kijelentette, hogy a baleset utáni óráktól megállás nélkül dolgozó hatóságok "jól állnak, ami az autóbusz által megtett út részletes rekonstrukcióját illeti". Hangsúlyozta, hogy a baleset okait vizsgálva "több lehetőségen dolgoznak, de jelenleg semmilyen tárgyi bizonyíték nem utal a jármű bármilyen különösebb meghibásodására". Hozzátette, hogy az áldozatokon végzett orvosszakértői vizsgálatok célja is az, hogy a baleset körülményeiről világos válaszokat tudjanak adni a családtagoknak. "Fényt akarunk deríteni arra, ami történt, ezt szolgálta a baleset óta eltelt három nap munkája" - mondta Girolamo Lacqaniti. Elismerte, hogy az olasz rendőrök munkájának legnehezebb része az emberi tényező, de hangsúlyozta, hogy "munkájukat hatósági személyként a lehető legnagyobb szakmai hozzáértéssel és összpontosítással végzik". A halálos áldozatok és a válságos állapotban levő két sérült azonosítása a legsürgetőbb, de időigényes feladat is - mondta Angela Barbaglio veronai helyettes államügyész. Elmondta, hogy mind a tizenhat halálos áldozat esetében megállapítják, hogy a halált az ütközés vagy a lángok okozták-e. Az eddigi információk szerint az autóbusz nekisodródott az autósztráda szalagkorlátjának, majd nekihajtott egy felüljáró tartófalának és kigyulladt. Angela Barbaglio elmondta, hogy az ügyészség külső műszaki szakértőt kért fel konzulensként a kiégett autóbusz roncsának megvizsgálására. Hangsúlyozta, hogy a jármű motorja nem semmisült meg a lángokban, így információkkal szolgálhat. Az ügyész hozzátette, hogy az áldozatok azonosításának lezárása után megadják az engedélyt a halottak hazaszállítására. Giovanna Ghirlanda, az életveszélyes állapotban lévő két magyar sérültet kezelő Borgo Trento veronai kórház orvosigazgatója az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a betegek állapota nem változott, továbbra is stabil, de válságos. A veronai kórházakban ápolt hat magyar súlyos sérültből ők ketten maradtak itt. Az együttérzők a Római Magyar Akadémián (RMA) hétfőn és kedden egy könyvbe jegyezhetik be részvénynyilvánításaikat. Az első nap számos olasz és külföldi diplomata tett ilyen bejegyzést.

19.31: A berlini Zöld Héten is megemlékeztek az áldozatokról

A Magyarország díszvendégségével zajló berlini Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche - IGW) is megemlékeztek hétfőn a veronai buszbaleset áldozatairól. Az áldozatok iránti tisztelet jeléül hétfő este lekapcsolták a vásárváros területén álló - Berlin egyik jelképeként számon tartott - adótorony (Berliner Rundfunkturm) zöld színű díszkivilágítását, majd a csaknem 150 méter magas építményt néhány percig a magyar nemzeti lobogó színeivel, piros, fehér és zöld fénnyel világították meg. Ezalatt a magyar nemzeti pavilonban néma tiszteletadással adóztak az áldozatok emlékének, és a kegyelet jeleként hétfőn egész nap csend volt a pavilonban, nem játszottak a látogatókat szórakoztató zenészek. A január 29-ig tartó IGW a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a tíznapos vásárt az idén 82. alkalommal rendezik meg. Magyarország az idén 45. alkalommal vesz részt az ágazat vezető kiállításán, és 2010 után már másodszor nyerte el a partnerországi tisztséget.

16.02: Stabil a legutóbb hazahozott sérült állapota

Stabil a Veronából legutóbb hazahozott sérült állapota - jelentette be a Honvédkórház orvos-igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, az intézményben, Budapesten. Tamás Róbert közölte: a buszbaleset hétfőn hazahozott sérültje koponya- és végtagsérüléseket szenvedett, ám állapota stabil, egyelőre műtét szükségessége nem merült fel. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára emlékeztetett: már hazaszállították a buszbaleset négy sérültjét - három embert még vasárnap repülőgéppel -, így minden olyan sérült, aki szállítható állapotban volt, megérkezett Magyarországra. Felidézte, még szombaton kiutazott három mentőorvos Veronába, hogy felmérjék, mely sérültek szállíthatóak Magyarországra. Ennek nyomán került a Honvédkórházba a buszbalesetben megsérült négy felnőtt. Reménykednek abban, hogy a még Veronában kezelt két súlyos sérült is minél hamarabb szállítható állapotba kerül - mondta az államtitkár, aki a kormány nevében kifejezte részvétét a hozzátartozóknak. Kérdésre válaszolva Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, hogy a sérültek a baleset egészére nem emlékeznek, csupán részletekre. Tamás Róbert orvos-igazgató közölte, hogy a még vasárnap hazaszállított három sérült közül kettőt égési sebekkel kezelnek, egy sérült esetében pedig törés miatt sebészeti beavatkozást terveznek. Annyit árult el, hogy a kórházban kezeltek valamennyien 30 és 60 év közötti felnőttek, és a fizikai sérülések mellett pszichiátriai és pszichológiai ellátást is kapnak. Hozzátette, hogy a még Olaszországban kezelt két beteg állapota súlyos és válságos, továbbá a buszbaleset egyik áldozata könnyű sérülésekkel, járóbetegként kereste fel a kórházat. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A kormány a baleset áldozatainak emlékére hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el.

13.23.: Félárbócra eresztették a magyar zászlót az Európai Parlament előtt

Az Európai Parlament előtt félárbócra eresztették hétfőn a magyar zászlót a veronai buszbaleset áldozataira emlékezve. Az uniós parlament - a Magyarországon elrendelt nemzeti gyásznaphoz kapcsolódóan - így emlékezik meg arról, hogy péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett és kigyulladt egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

10.51.: Eddig hárommillió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Vasárnap éjfélig hárommillió forint adomány gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezetnél a péntek éjjeli veronai buszbaleset sérültjei és az áldozatok családja számára - mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. A segélyszervezet szombaton országos gyűjtést indított a buszbaleset sérültjei és az áldozatok hozzátartozói javára a honlapján, a

www.segelyszervezet.hu

oldalon, valamint számlaszámán keresztül. A beérkező pénzt teljes egészében azoknak a családoknak juttatják el, amelyek családfenntartót, gyermeket vesztettek el vagy tagjaik közül valaki hosszabb kezelésre szorul. Gáncs Kristóf elmondása szerint a szervezetnél is megdöbbentek a példátlan összefogáson, ugyanis az első éjszaka 800 ezer, vasárnap éjfélig pedig már három millió forint gyűlt össze kis adományokból. A szervezet hétfő este hét órától gyertyagyújtást tart a fővárosi Akvárium Klubnál - tette hozzá. A műsorban a Veronában tartózkodó Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési munkacsoportjának vezetője arról beszélt: az érintetteknek pszichológiai elsősegélyre van szükségük, hogy megelőzzék a poszttraumás stresszbetegség kialakulását. Adányi László méltatta az olaszországi magyarok segítőkészségét, akik nemcsak tolmácsként segítették az ügyintézést, hanem egy kis közösséget is alkottak a helyszínen. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a rádió Honvédkórházban tartózkodó tudósítója elmondta: mindhárom Budapestre szállított sérült állapota stabil. Egy 50-60 év közötti férfi és egy hasonló korú nő másod- és harmadfokú égési sérülésekkel a plasztikai sebészetre, a harmadik sérült végtagtöréssel és enyhébb égésekkel az ortopédiára került. Mindhárman maguknál vannak és kommunikálnak - közölték.

10.13.: Szakértő: hosszú munka a trauma feldolgozása

A krízisintervenciós szaktanácsadó szerint fel lehet dolgozni a hétvégi veronai buszbaleset okozta traumát, de ehhez időre és szakember segítségére van szükség. Polus Enikő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt: az érintetteknek hónapokra, akár évekre, de a többieknek is hetekre lehet szükségük ehhez a munkához. Hangsúlyozta: szakanyagokat készítettek az iskolák számára, hogy a tanárok segítségével a diákok kibeszélhessék a történteket, azzal kapcsolatos érzéseiket, ne lépjenek túl azon, mint kellemetlen témaként. A mai nap az érzelmi részről kellene, hogy szóljon, a megemlékezésről - tette hozzá. Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó egy másik interjúban azt hangsúlyozta: ilyen esetekben a beszélgetés adhat egyfajta megnyugvást, ha hárítani próbáljuk a témát, az csak növeli a bennünk lévő feszültséget.

08.27.: Félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a gyásznapon

Felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon, hétfő reggel az Országház előtt. A budapesti Kossuth Lajos téren tartott megemlékezésen ott volt Áder János államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint miniszterek, kormánypárti és ellenzéki politikusok. A lobogó félárbócra eresztése után Bíró László katolikus tábori püspök mondott rövid imát. Az Országház előtti megemlékezésen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai közül is sokan ott voltak. A közjogi méltóságok részvétüket fejezték ki nekik. A nemzeti gyásznapot elrendelő kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját az Országház előtt, ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fel kell vonni, majd félárbócra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbócra kell ereszteni. Az iskolákban pedig tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

08.08.: Ónodi-Szűcs: rendszeresen érkezik hír az Olaszországban ápolt sérültekről

Az egészségügyért felelős államtitkára szerint egy-két óránként érkezik tájékoztatás a hétvégi buszbaleset még Olaszországban ápolt sérültjeinek állapotáról. Ónodi-Szűcs Zoltán az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában elmondta: a budapesti Honvédkórházba érkezett sérültek állapota stabil, fel fognak épülni, ha műtétekre lesz is szükségük, és "nagyon jó kezekben vannak". Az államtitkár hangsúlyozta: nagyon jó az együttműködés a magyar és az olasz hatóságok között, így a helyszínre érkező magyar szakembereknek mintegy másfél óra alatt sikerült szinte minden érdemi információ birtokába jutniuk.

19.01: Honvédkórház: égési sérülésekkel érkezett az első két sérült

Másod- és harmadfokú égési sérülésekkel érkezett vasárnap délután a budapesti Honvédkórházba a pénteki veronai buszkatasztrófa két súlyos sérültje - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvos igazgatója vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ igazgatója elmondta, információk szerint vasárnap délután fél hét előtt a baleset harmadik, Budapestre mentőautóval érkező súlyos sérültje is átlépte a határt és várhatóan este 8 óra körül az intézményükbe érkezik. A kórházba érkezett első két sérült, 50-60 év közötti férfi és nő, állapota stabil - közölte Tamás Róbert megjegyezve, hogy a testi és főleg lelki sérüléseik kezelése hosszú ideig tarthat. Az igazgató elmondta, pár mondatot váltott a sérültekkel, amikor leszállt velük a helikopter, és a hozzátartozók is úton vannak már. Megerősítette, hogy a negyedik, ugyancsak felnőtt sérült az előzetes információkkal szemben hétfőn fog az intézménybe megérkezni mentőautóval, neki végtagsérülései is vannak. Az orvos ezredes elmondta, a betegek állapota stabil, kommunikálnak, jelenleg vizsgálatuk folyik, az elkövetkező órákban pedig elkészítik a terápiás tervet is. Hozzátette: a kinti orvosokkal folyamatosan tartották a kapcsolatot, és az olasz kollégák folyamatosan tájékoztatást adtak a sérültek állapotáról. Tamás Róbert a sérültek felépüléséről egyelőre nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, de megjegyezte, mind a testi, mind a lelki sérülésekből hosszú lesz a felépülés. Tamás Róbert jelezte, orvos kollégái önként, szabadságukról jelentkeztek munkára. A két sérültet repülővel hozták Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, onnan mentőhelikopterrel vitték a Honvédkórházba.

18.58: Részvétét fejezte ki Kirill orosz pátriárka

Részvétét nyilvánította Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek az olaszországi Veronában történt, halálos áldozatokat követelő veronai buszbaleset miatt. Az orosz ortodox egyház honlapján megjelent üzenetében a pátriárka közölte, hogy mély megrendüléssel értesült a balesetről. "Amikor valódi emberi gyásszal kerülünk kapcsolatba, olyan gyásszal amely szenvedést okoz lelkünknek, megsebezve azt, mindig az Úrnál törekszünk megtalálni lelki nyugalmunkat, hozzá fordulunk forró könyörgésünkkel. Ezekben a napokban szívem és fohászom Önnel és az Önök népével van, amely nehezen éli meg a megesett tragédiát" - írta az egyházfő. "Az emberszerető Isten begyógyítja majd az áldozatok sebeit, vigaszt nyújt a gyászolóknak és az ő kimondhatatlan irgalmában részesíti mindazokat, akiket megérintett ez a szörnyű szerencsétlenség" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnöknek és Orbán Viktor kormányfőnek. Az orosz államfő különösen tragikusnak nevezte, hogy a baleset áldozatai fiatal gyermekek. Putyin őszinte együttérzéséről és támogatásáról biztosította a halálos áldozatok családját, egyben gyors felépülést kívánt a baleset sérültjeinek. Vlagyimir Pucskov, az orosz katasztrófavédelmi tárca vezetője vasárnap Pintér Sándor belügyminiszternek, Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter, az orosz-magyar kormányközi gazdasági együttműködési bizottság társelnöke pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek fejezte ki együttérzését. Szkvorcova felajánlotta, hogy a magyar egészségügyi szakemberek szükség esetén igénybe vehetik orosz kollégáik segítségét.

18.05: Megérkezett az első két súlyos sérült Budapestre

Mentőhelikopterrel érkezett meg vasárnap délután a budapesti Honvédkórházhoz a péntek éjjeli veronai buszkatasztrófa két súlyos sérültje - tudósított a helyszínről az M1 aktuális csatorna. Az M1 tudósítójának tájékoztatása szerint a két súlyos sérültet a ferihegyi repülőtérről vitték a Honvédkórházhoz a helikopterek, míg a baleset harmadik súlyos sérültje mentőautóval érkezik Veronából, várhatóan az esti órákban. A csatorna közlése alapján a baleset negyedik mozgatható súlyos sérültje a korábbi tájékoztatással ellentétben mégsem mentőautóval, hanem szintén légi úton érkezik majd, várhatóan a hétfő délelőtti órákban. A hivatalos adatok szerint a franciaországi sítúráról visszatérő, nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál diákjait szállító busz péntek éjjel szenvedett balesetet Verona mellett. A szerencsétlenségének 16 halálos áldozata van. A négy súlyos sérült mellett két utast válságos állapotban kezelnek veronai kórházakban, akik egyelőre nem szállíthatók, a baleset könnyebb sérültjei viszont már elhagyhatták Olaszországot. Az áldozatok és a válságos állapotban lévő utasok azonosítása napokat vehet igénybe az olasz hatóságok tájékoztatása szerint.

15.03: A Honvédkórház felkészült a sérültek fogadására

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) felkészült a veronai buszbaleset négy súlyos sérültjének fogadására - mondta el az intézmény orvosigazgatója az M1 aktuális csatornának vasárnap délután. Tamás Róbert orvos ezredes közölte, a légi úton érkezők valószínűleg délután, a mentőautóval érkező további két sérült pedig - feltehetőleg - az esti órákban érkezik meg a Honvédkórházba. Az orvosigazgató elmondta azt is, hogy az intézmény áttekintette az ügyeletét, és egy protokoll szerint ellenőriztek minden olyan szakterületet, amely érintett lehet a sérültek ellátásában. A sérültek ellátása a megszokott protokoll szerint történik majd, de a szakorvosokon kívül jelen lesznek pszichológusok is - mondta el az orvosigazgató. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közölte, a budapesti Honvédkórház fogadja a péntek éjjeli veronai buszbaleset négy súlyos sérültjét, akik még vasárnap visszaérkezhetnek Magyarországra. A tárcavezető megerősítette, vasárnap estére így a két válságos állapotban lévő sérült kivételével a baleset valamennyi túlélője hazaérkezhet. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója hozzátette, hogy a négy súlyos sérült közül kettőt légi úton, kettőt mentőautóval hoznak haza. Az OMSZ főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a buszon összesen 56 ember utazott, 43 fiatalkorú, diák és 13 felnőtt, köztük a 2 sofőr. Jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy bárki más lett volna a buszon, mint aki Magyarországon felszállt. A 16 elhunyt közül 11 diák, 5 felnőtt. Van továbbá 6 súlyos sérült, közülük 2 nem szállítható.

13.23.: Az RMDSZ osztozik a hozzátartozók fájdalmában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) osztozik a veronai autóbusz-baleset áldozatai hozzátartozóinak és a magyar honfitársaknak a fájdalmában, lelki és testi gyógyulást kíván a szerencsétlenség túlélőinek - áll az RMDSZ vasárnapi közleményében. "A halálos áldozatokat és súlyos sérüléseket követelő tragédia felfoghatatlan veszteség a hozzátartozóknak, egy egész nemzetnek, és megrendítő mindannyiunk számára, akik akaratlanul is saját gyermekeink, családunk épségére és biztonságára gondolunk" - áll a közleményben. Az RMDSZ ugyanakkor példamutatónak nevezte azt az összefogást, amely a tragédia óta tapasztalható. "Az elkövetkező napokban legyünk magunk is az a hős diák és tanár, aki a kilátástalanságban is képes embertársain önzetlenül segíteni" - áll a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett vasárnapi közleményben.

13.03.: Megemlékeznek az áldozatokról az ökumenikus imahetet záró istentiszteleteken

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) azt kéri, hogy vasárnap, az ökumenikus imahetet záró istentiszteleteken is emlékezzenek meg a veronai buszbaleset áldozatairól - olvasható a MEÖT közleményében, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez. Azt írták: a MEÖT elnöksége mély megrendüléssel fogadta a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai autóbuszbalesetének hírét. "Osztozunk a gyászolók fájdalmában és csatlakozunk a Magyar Kormány által hétfőre meghirdetett nemzeti gyásznaphoz". "Felkérjük a gyülekezeteket, hogy vasárnap az ökumenikus imahét záró napján az istentiszteleteken is emlékezzenek meg a tragikus eseményről imádságban" - fogalmaztak.

12.51.: Balog: a Honvéd Kórház fogadja a Budapestre érkező sérülteket

A budapesti Honvéd Kórház fogadja a péntek éjjeli veronai buszbaleset négy súlyos sérültjét, akik még vasárnap visszaérkezhetnek Magyarországra - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hozzátette, hogy a négy súlyos sérült közül kettőt légi úton, kettőt mentőautóval hoznak haza. A tárcavezető megerősítette, vasárnap estére a két válságos állapotban lévő sérült kivételével a baleset valamennyi túlélője megérkezhet Budapestre. Balog Zoltán közölte továbbá, körlevélben kérték valamennyi iskola igazgatóját, hogy hétfőn az első tanítási órában tegyék lehetővé a diákoknak, hogy beszélhessenek érzéseikről a tragédiával összefüggésben. A miniszter hangsúlyozta továbbá, a konkrét sítábor szervezésének körülményei mellett azt is megvizsgálják, hogy szükséges-e jogszabályi változtatás az iskolán kívüli programok biztonságának növelése érdekében.

11.58.: Két sérült kivételével mindenki elindult Magyarország felé

A két válságos állapotban lévő sérült kivételével a pénteki veronai busztragédia minden túlélője elindult Magyarország felé vasárnap délben - közölte az M1 aktuális csatorna saját értesüléseire hivatkozva. A könnyű sérültek mellett az eddig veronai kórházakban ápolt négy súlyos sérült is útnak indulhat Budapest felé.

10.55.: A magyar rendőrség is nyomozást indított

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében. Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) . Felidézték, hogy a baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába. A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot - írták. Kiemelték, hogy a nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére. A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.

10.30.: Szijjártó: az áldozatok azonosítása még napokig tarthat

Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón. Kifejtette: a buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak. A válságos állapotban lévő sérülteket még nem tudták azonosítani, egyikük testfelülete több mint 60 százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett, a másik sérülten pedig komoly koponyaműtétet hajtottak végre. Hozzáfűzte: a másik négy súlyos sérült az olasz orvosok döntése alapján akár már vasárnap hazaszállítható közúti vagy légi úton, erre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) készen áll. A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a helyszínre érkezett szülők és az áldozatok egy részétől már vettek DNS-mintát az olasz hatóságok, tájékoztatásuk szerint még napokat vehet igénybe az azonosítás. Szijjártó Péter elismeréssel szólt az OMSZ, az olasz egészségügyi, jogi és közlekedési hatóságok munkájáról. Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja - erősítette meg a tárcavezető. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az olasz rendőrség mindenkit meghallgatott, akit akart és tudott, délelőttre várják az ügyészség és a rendőrség döntését, hogy az érintettek elindulhatnak-e haza, így akár már ma hazaérkezhetnek. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól - közölte. Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására. A tárcavezető kérdésre elmondta: az olasz hatóságok egyelőre nem osztottak meg információkat a baleset okairól, ugyanakkor szakértők kiküldését kérték, és most közösen vizsgálódnak. Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az áldozatok között van a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egy U15-ös utánpótlás-játékosa is. A külügyminiszter azt mondta: beszélt a családdal.

09.41.: A busztársaság vezetőjét is megrázta a baleset

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak - mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon. Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni - mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi. Az ügyvezető megerősítette, hogy két - a Pizolit Kft. alkalmazásában álló - magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor "be is jelentkezett" hozzá telefonon - fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és "minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is" - elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit. A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.

09.09.: Volt szegedi jégkorongozó is az áldozatok között

A pénteki veronai buszbalesetnek szegedi kötődése is van, az előző két szezonban a Tisza Volán Szegedi Vízmű jégkorong csapatában szereplő Vígh Balázs (Küki) is az áldozatok között van.

08.04.: Győrfi: biztosított a négy súlyos sérült hazatérése is

Felkészült a pénteki olaszországi buszbaleset négy súlyos sérültjének hazaszállítására az Országos Mentőszolgálat, őket az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják - mondta el Győrfi Pál Veronából az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy vasárnap hajnali 3 órakor fejezték be azt a munkát, amelyet a helyszínen Csató Gábor a mentőszolgálat főigazgatója irányított, és amelynek eredményeként összeállt a baleset túlélőiről valamennyi elérhető információt tartalmazó lista. Nehéz volt összeállítani az utaslistát, hiszen a 16 áldozat azonosítása még folyamatban van, a könnyű sérülteket vagy sértetlen utasokat pedig több helyen szállásolták el - mondta. Megerősítette, hogy a hat súlyos sérült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak, ők még hosszabb ideig nem lesznek szállítható állapotban. A négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják mentőrepülővel vagy mentőautóval, ha az olaszországi orvosok is úgy látják, illetve a hatóságoktól is megkapják ehhez az engedélyt. Beszámolt arról is, hogy a mentőszolgálat munkatársai felkeresték a könnyű sérülteket is, nekik fizikai és lelki segítséget nyújtottak.

07.17.: A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhat haza a diákok első csoportja

A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhatnak haza az első diákok, a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából, a súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra - mondta el Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. A tudósító beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki. Sárközy Júlia megerősítette, hogy az autóbusz roncsát szombaton elszállították, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Hozzátette, szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól. Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott. Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak - tette hozzá a tudósító. Major Eszter az M1 helyszínen lévő tudósítója beszámolt arról, hogy délutántól késő estig, éjfélig hallgatták ki a veronai szállodában lévő gyerekeket. A meghallgatásokat követően adhatják ki az olasz hatóságok az engedélyt hazatérésükhöz. Major Eszter is megerősítette, hogy nagyon sok felajánlás érkezett, ruhákat, cipőt, élelmiszert vittek a gyerekeknek, volt, aki a tolmácsolásban segített, a taxisok pedig a hozzátartozók szállítását ajánlották fel. Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal klub is, amelynek egyik utánpótlás tagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011. óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.

20.16.: Csató Gábor: a súlyos sérülteket akár már vasárnap hazaszállíthatják

A veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül négyet akár már vasárnap hazaszállíthatnak Magyarországra - mondta el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, aki a sérültekért indult magyar mentőcsoporttal tartózkodik a helyszínen. Csató Gábor hozzátette, hogy a hat súlyos sérült közül ketten életveszélyes, válságos állapotban vannak, életfunkcióikat gépekkel tartják fenn. Ők egyelőre nem szállíthatók Magyarországra, akár hetekig is a veronai kórházban maradhatnak. Az OMSZ főigazgatója beszámolt arról is, hogy meglátogatták a könnyebb sérülteket is, akik egy szállodában várják, hogy a hatóságoktól engedélyt kapjanak a hazatérésre. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója, Sárközy Júlia arról számolt be, hogy az életveszélyes állapotban lévő sérültek a legmagasabb szintű ellátásban részesülnek az egyik veronai kórházban, ahol az olaszországi viszonyokhoz képest is magas a színvonal. A tudósító közlése szerint a kiégett autóbusz váza délután még a baleset helyszínén volt, az olasz hatóságok ponyvákkal takarták le a roncsot, hogy a későbbi vizsgálatok érdekében védjék az időjárás viszontagságai elől. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket vizsgálják. Egyelőre nem ismert a busz pontos műszaki állapota és az sem, hogy a sofőrök mikor váltották egymást. Sárközy Júlia közlése szerint az olasz sajtóban hősként ünneplik azt a tanárt, aki több gyereket is kimentett a buszból. A tudósító elmondta azt is, hogy a veronai és a környéken élő magyarok egy emberként mozdultak meg a tragédia hírére, rengetegen ajánlottak segítséget. A Római Magyar Akadémián pedig este virrasztást tartanak az áldozatok emlékére.

19.49: Részvétet nyilvánított Jean-Claude Juncker

Legmélyebb együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a veronai magyar busztragédia kapcsán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közlemény útján. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által az MTI-hez eljuttatott közleményben olvasható, hogy Jean-Claude Juncker szerint semmilyen nyilatkozat nem enyhíthet azon a fájdalmon, amelyet ez a tragikus veszteség okozott, "de gondolataimban a baleset áldozataival és szeretteikkel vagyok, akik gyászolnak, és a nemzettel, amely együtt gyászol velük".

19.12: Palkovics: minden segítséget megadnak az iskola tanulóinak

Folyamatosan pszichológusok, pszichiáterek segítik a veronai buszbalesetben érintett Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár újságíróknak szombat este az intézmény épülete előtt. Palkovics László már délután óta az iskolában tartózkodott. Késő délután Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, Rétvári Bencével, a tárca parlamenti államtitkárával, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral és Solti Péterrel, a Klebelsberg Központ vezetőjével közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi gimnázium előtt. Kora este az iskolából távozva Palkovics László újságíróknak azt mondta: egyrészt azon dolgoznak, hogy a bizonytalanságban lévő szülők minél előbb információhoz jussanak. Másrészt hogy segítsék, hogyan dolgozzák fel a gyermekek a történteket. Ennek érdekében az iskolában már szombaton is pszichológusok, pszichiáterek segítettek, ez vasárnap és a jövő héten is így lesz - fejtette ki az államtitkár. Palkovics László kiemelt fontosságúnak nevezte továbbá, hogy a sérült gyermekeket semmilyen hátrány ne érje a következő időszakban tanulmányaik, akár az érettségi során. Emellett az államtitkár is felidézte: a szombati kormányrendelet nyomán vasárnap minden iskola igazgatójának levelet küldenek, hogy a hétfői gyásznapon méltóképpen emlékezzenek az áldozatokra. Az államtitkár a jövőre vonatkozó feladatként arra is kitért, hogy bár balesetek mindig történnek, de minden olyan jogszabályt meg kell hozni, hogy az elkerülhető baleseteket megelőzzék.

19.03: A könnyebb sérülteket kiengedték a kórházakból

A péntek éjjeli Verona környéki buszbaleset könnyebb sérültjeit kiengedték a kórházakból, ők egy szállodában vannak, rajtuk kívül hat súlyos sérültet ápolnak két veronai kórházban - mondta el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Sárközy Júlia, az MTI tudósítója. A tudósító elmondta: a Borgo Trento kórházban öt, a Borgo Roma nevűben egy súlyos sérültet ápolnak, ők mindannyian felnőttek. A könnyebb sérülteket, főleg gyerekeket már kiengedték a Borgo Trentóból, ők csatlakoztak a korábban említett szállodában a baleset többi túlélőjéhez. A kórházigazgató tájékoztatása alapján elmondta azt is, hogy az intézményben ápoltak közül ketten az intenzív osztályon, az idegsebészeten vannak, "őket még nem sikerült azonosítani". Egy férfi és egy nő súlyos égési sérüléseket szerzett, egy embert pedig csuklótörés miatt vittek be. A Borgo Roma kórházban ápolják azt a tanárt, aki segített a diákoknak kijutni a buszból, neki súlyos agyrázkódása és könyöksérülése van. A tudósító közölte azt is, hogy a milánói főkonzul és a mentőszolgálat két tagja végigjárta a sérülteket, beszéltek, akivel lehetett, míg a nagykövet ezekben a percekben látogatja meg a kórházban fekvőket. Major Eszter, az M1 aktuális csatorna tudósítója a szálloda elől arról számolt be, hogy a diákok sokkos állapotban vannak. A hotelbe csak hozzátartozók mehetnek be, az épület előtt rendőrautók állnak. A tudósító az egyik könnyebben sérült fiú édesapjának beszámolója alapján elmondta, hogy a baleset bekövetkezésekor a gyerekek aludtak, egy hatalmas csattanásra ébredtek. A szóban forgó fiú a lábával rúgta ki a busz ablakát, az előtte ülő lánynak még segített a menekülésben, kettővel előtte ülő társán azonban már nem tudott segíteni. A műsorban elhangzott, hogy egyes olasz híradások arra hívják fel a figyelmet, hogy az olasz A4-es autópálya legveszélyesebb szakaszán történt a magyar busztragédia.

18.33: Győrfi: két férfi van életveszélyes állapotban

Két férfi van életveszélyes állapotban a veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül - tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t szombat este. Győrfi Pál, a helyszínről telefonon számolt be az MTI-nek a veronai buszbaleset sérültjeiért indult magyar mentőcsoport eddigi információiról. Azt mondta: két csapatra oszlottak. Az egyik - köztük a mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál - a kórházban kezeltek állapotát méri fel, a másik a könnyű sérüléseket szenvedett, szállodában lévő magyarokét. Győrfi Pál kiemelte: meggyőződtek róla, hogy a legmagasabb szintű ellátást kapják a sérültek, akik jellemzően égési sérülések, törések, belső vérzés miatt szorulnak ellátásra. Hozzátette: egyeztetnek a kezelőorvosokkal, hogy kiket mikor lehet hazaszállítani. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szombaton reggel rendelte el a megsérült budapesti fiatalok olaszországi kórházi ellátását támogató és hazaszállítását szervező helyszíni operatív központ kialakítását. A központot Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, intenzív terápiás szakorvos irányítja, tagja Pék László, a szervezet orvos igazgatója, valamint Győrfi Pál kommunikációs vezető. Győrfi Pál korábban azt is elmondta: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését.

17.33: Balog: százával érkeznek a segítő felajánlások

Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután az olaszországi Veronánál péntek éjjel balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt.

Balog Zoltán

kiemelte: "a veszteség közös", s nem csak a veszteségen, hanem a fájdalmon is osztoznak. A miniszter hangsúlyozta, az együttérzésen túl az elsődleges feladat most a mentés. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével megérkezett a helyszínre küldött mentőcsapat. A mentők körbejárják a kórházakat, s azt a szállodát, ahol a buszbaleset sérültjei vannak. Azon dolgoznak, hogy akik hazajöhetnek, minél hamarabb haza tudjanak jönni - jelentette ki, hozzátéve: ennek költségeit az állam vállalja. Az emberi erőforrások minisztere,

Rétvári Bence

, a tárca parlamenti államtitkára,

Ónodi-Szűcs Zoltán

egészségügyért felelős államtitkár,

Palkovics László

oktatásért felelős államtitkár és

Solti László

, a Klebelsberg Központ vezetője szombaton késő délután közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt.

16.40: Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány hétfőre

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani. A kormány rendelete szombaton 18 órakor lép hatályba. Havasi Bertalan az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország lobogóját hétfőn reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

14.20: Két magyar sofőr vezette az autóbuszt

Két főállású magyar sofőr vezette a péntek éjjel az olaszországi Verona közelében súlyos balesetet szenvedett buszt - mondta el a járművet adó Pizolit Személyszállító Kft. egyik alkalmazottja szombaton az MTI-nek. Mint fogalmazott: nem érti, miért merült fel, hogy a jármű kormánya mögött egy francia sofőr ült a baleset idején. Tudomása szerint a hazafelé tartó autóbuszt a sítábor ideje alatt végig kint tartózkodó két magyar sofőrjük vezette. A Setra márkájú, 57+2 személyes autóbusz jó műszaki állapotú volt, sofőrjei régóta vezető, gyakorlott szakembereknek számítanak - tette hozzá. A cég tulajdonos-ügyvezetőjét nem tudta elérni az MTI.

13.40: Telefonon beszélt egymással az olasz és a magyar miniszterelnök

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak az éjszakai olaszországi buszbaleset miatt, melyben 16-an veszítették életüket - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel. Paolo Gentiloni tájékoztatta magyar kollégáját a balesettel kapcsolatban rendelkezésére álló információkról, és arról, hogy az olasz mentőegységek és egészségügyi intézmények minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült magyarok lehető legjobb ellátásáért - ismertette a sajtófőnök. Orbán Viktor megköszönte a tájékoztatást és az olasz hatóságok munkáját. Megkérte partnerét, hogy az olasz és a magyar állami szervek alakítsanak ki szoros együttműködést annak érdekében, hogy tisztázódjanak a tömegkatasztrófa körülményei, illetve az áldozatokat és a sérülteket mihamarabb sikerüljön Magyarországra szállítani - áll a tájékoztatásban.

13.37: Áder János: az egész ország osztozik a gyászban

Részvétet nyilvánított

Áder János

köztársasági elnök szombaton a péntek éjszakai olaszországi busztragédia áldozatai hozzátartozóinak, az államfő szerint az egész ország osztozik a gyászban. Részvétnyilvánítását a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez. Áder János mély megrendüléssel értesült a magyar gimnazistákat ért tragikus buszbalesetről. "Az elhunytak szüleit, testvéreit, hozzátartozóit, osztálytársait és tanárait ért gyász ma mindannyiunké" - írta. "A szomorú hír minden édesanyában és édesapában ugyanazokat a szorongató érzéseket hívja elő, mert senki sem adhatja vissza szeretteiknek azok életét, akiket örökre elragadott ez a tragikus baleset. Lélekben közösen reménykedünk a baleset túlélőinek mielőbbi és maradéktalan felépülésében" - közölte az államfő. Áder János megköszönte a mentésben résztvevők, valamint az olasz és a magyar szervek munkáját.

13.18: Iskolaigazgató: a diákok mellett volt tanulók, tanárok és egy család is volt a buszon

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.

Tóth Gábor

megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en voltak a buszon. Az számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra - mondta. Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed. Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát - különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza. Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.

13.12: Repülővel és mentőautókkal indultak Veronába a magyar mentők

Az Országos Mentőszolgálat szakemberei repülővel, és négy jól felszerelt mentőautóval indultak el Budapestről szombaton a veronai buszbaleset sérültjeihez - tájékoztatta

Győrfi Pál

, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t. Győrfi Pál, aki szintén tagja a Veronába tartó mentési csoportnak hozzátette: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombat délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az egészségügyért felelős államtitkár szombaton reggel rendelte el a megsérült budapesti fiatalok olaszországi kórházi ellátását támogató és hazaszállítását szervező helyszíni operatív központ kialakítását. A központot

Csató Gábor

, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, intenzív terápiás szakorvos irányítja, tagja

Pék László

, a szervezet orvosigazgatója, valamint Győrfi Pál kommunikációs vezető. Az egészségügyi államtitkárság közleményében hozzátette: az operatív mentési központtal kapcsolatos legfrissebb információk elérhetőek az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

11.48: Ingyenszállást ajánl fel hozzátartozóknak a Studio Italia

A Studio Italia Olasz Nyelvi és Idegenforgalmi Központ az olaszországi buszbalesetet szenvedett diákok hozzátartozóinak ingyenes szállást tud felajánlani a baleset közelében - közölte a központ igazgatója szombaton az MTI-vel.

Salusinszky András

elmondta, hogy a szállás a Verona megyei San Bonifacio közelében van, akit érdekel a lehetőség a +36 30 21 21 142-es telefonszámon kaphat részletesebb tájékoztatást. Olasztanárként, olasz utak szervezőiként és nem utolsó sorban szülőkként osztozunk minden érintett fájdalmában - közölte.

10.19: Szijjártó: egy sérült életveszélyes, kettő nagyon súlyos állapotban van

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet - közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter. Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és "nagyjából végleges" a kórházban ápoltaké. A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter elmondta, hogy a balesetről tájékoztatta az államfőt és a miniszterelnököt. A kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja - közölte. A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet, de az olasz rendőrök nem találtak féknyomot. Arról is ellentétesek az információk, hogy hányan ültek a buszon, amely Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a jármű első részében - tette hozzá. Szólt arról is, hogy hajnalban a milánói magyar főkonzul és egy munkatársa Veronába érkezett, ahol három kórházban ápolják a sérülteket. A többieket a veronai polgármester közreműködésének köszönhetően a város déli részén szállodában helyezték el, hozzájuk már kirendeltek pszichológust - tette hozzá. Már négy magyar diplomata van a helyszínen, két nagyon tapasztalt konzul pedig útnak indult Budapestről; egyikük olaszországi tapasztalatokkal rendelkezik, míg a másik korábban hasonló válsághelyzetekben állt helyt. A római konzult ugyancsak a helyszínre küldte, a tárca közigazgatási államtitkára pedig vasárnap érkezik Veronába. Vasárnap kezdődik munkájuk különösen nehéz része, a holttestek azonosítása és a halotti anyakönyvi kivonatok kiadása - ismertette Szijjártó Péter. A szülők a milánói főkonzulátus ügyeleti számán is (00-39/339-62-19-517) érdeklődhetnek gyermekük állapotáról - tette hozzá. A külügyminiszter elmondta azt is, hogy beszélt annak a budapesti gimnáziumnak az igazgatójával, amelynek diákjai balesetet szenvedtek, de az intézményt nem nevezte meg. (Sajtóhírek szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit érte baleset, amit alátámaszt az is, hogy szombaton a VI. kerületi középiskola épületére gyászlobogót tűztek ki.) Szijjártó Péter közölte: az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint vezető főorvosa is a helyszínre indult, de konzultált a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójával is, és az intézmény kész a hazaérkező sebesültek fogadására. Szólt arról is: Olaszország miniszterelnöke részvétét nyilvánította a római magyar képviseleten keresztül, és így tett a lett külügyminiszter is.

Menczer Tamás

, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel közölte, hogy Paolo Gentiloni, Olaszország miniszterelnöke telefonon fejezte ki együttérzését Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyar diákokat szállító busz balesete miatt.

Miroslav Lajcák

szlovák külügyminiszter szintén telefonon kondoleált Szijjártó Péternek. Szijjártó Péter ugyancsak telefonon köszönte meg

Massimo Rusticónak

, Olaszország budapesti nagykövetének az olasz hatóságok, egészségügyi dolgozók munkáját - tette hozzá a sajtófőnök.

10.07: Orbán Viktor: imáimmal a gyászolók mellett vagyok

"Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás" - írta Orbán Viktor az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán az MTI-nek elküldött nyilatkozatában. A miniszterelnök közölte, utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok - zárul Orbán Viktor nyilatkozata.

Paolo Gentiloni

olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak az éjszakai olaszországi buszbaleset miatt, melyben 16-an veszítették életüket - közölte

Havasi Bertalan

, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel. Paolo Gentiloni tájékoztatta magyar kollégáját a balesettel kapcsolatban rendelkezésére álló információkról, és arról, hogy az olasz mentőegységek és egészségügyi intézmények minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült magyarok lehető legjobb ellátásáért - ismertette a sajtófőnök. Orbán Viktor megköszönte a tájékoztatást és az olasz hatóságok munkáját. Megkérte partnerét, hogy az olasz és a magyar állami szervek alakítsanak ki szoros együttműködést annak érdekében, hogy tisztázódjanak a tömegkatasztrófa körülményei, illetve az áldozatokat és a sérülteket mihamarabb sikerüljön Magyarországra szállítani - áll a tájékoztatásban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.