Bulvár

Tíz évre ítélték a szerelmét tizenkétszer megszúró tiszafüredi férfit

Tíz évre ítélték a szerelmét tizenkétszer megszúró tiszafüredi férfit

2017. január 18., szerda
Tíz évre ítélték a szerelmét tizenkétszer megszúró tiszafüredi férfit
biro_birosag_per_itelet

Jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki tizenkétszer megszúrta a szerelmét egy rúgós késsel 2015-ben Tiszafüreden.

A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Az ítélőtábla döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott hétéves büntetést, az indoklás során elhangzott, a vádlott különös kegyetlenséggel, gátlástalanul, a nyílt utcán követte el tettét. A férfi 2013 augusztusában ismerkedett meg a háromgyermekes nővel. Bár az egyik helyi szórakozóhelyen pultosként dolgozó asszony a férjével élt, viszonyt kezdtek. Kapcsolatuk azonban 2014 végére romlani kezdett, egyre gyakrabban veszekedtek, mivel a nő nem akarta elhagyni a vádlott miatt a férjét, majd a férfi rendszeres féltékenységi jelenetei miatt szakítani szeretett volna. A kapcsolat válsága miatt a vádlott 2015. február 13-án öngyilkosságot kísérelt meg, s bár azt követően is találkoztak, a nő véget akart vetni a viszonynak. Február 21-én üzeneteket váltottak egymással, majd este az ittas férfi a szórakozóhelyhez ment, hogy találkozzanak, és magával vitte a rugós kését. Az asszony hazafelé tartott, közben veszekedtek. Egy sötétebb útszakaszon a vádlott elővette a kést és 12 szúrással megsebesítette az asszonyt, kétszer bele is rúgott, majd az úttesten magára hagyta a vérben fekvő nőt. Az asszony még mobiltelefonon segítséget tudott hívni, majd elvesztette az eszméletét. A vádlott eldobta a kését, majd ő is telefonált a segélykérő vonalra és a helyszínt megadva azt mondta, hogy egy nőt megszúrtak. Amikor hazaért, ismét tárcsázta a segélyhívót, és közölte, hogy ő követte el a bűncselekményt. Az asszony a támadás következtében közvetlen életveszéllyel járó sérüléseket is elszenvedett, életét az időben érkező orvosi segítség mentette meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.