Közélet

Még sincs afrikai sertéspestis Kárpátalján

Még sincs afrikai sertéspestis Kárpátalján

2017. január 12., csütörtök
Még sincs afrikai sertéspestis Kárpátalján

Kárpátalja kormányzója szerint alaptalan volt a megyei hatóságok múlt év végi bejelentése, amely szerint afrikai sertéspestisben pusztult el több vaddisznó Nagyszőlősön, mert a Kijevben időközben megismételt szakértői vizsgálat nem mutatta ki a betegség kórokozóját az elhullott állatokból vett mintákban.

Hennagyij Moszkal

, a Moskal.in.ua személyes honlapján csütörtökön azt írta: "a megyei állami fogyasztóvédelmi szolgálat elhamarkodottan, a szakértői vizsgálat eredményét nem megvárva egész Ukrajnában szétkürtölte, hogy Kárpátalján afrikai sertéspestist mutattak ki". A megyevezető, utalva arra, hogy járványveszélyre hivatkozva lemondták a január végére kitűzött mezőgecsei böllérversenyt, kiemelte: "nincs semmilyen afrikai sertéspestis nálunk, ezt fővárosi szakértők állapították meg, így semmilyen alapja nincs a népszerű fesztivál lemondásának". Jelezte, utasítást készített elő a böllérverseny 2017. február 11-i megtartásáról és a rendezvény lefújására felszólító hatósági okirat visszavonásáról. A nagyszőlősi járási állami fogyasztóvédelmi szolgálat a múlt év utolsó napjaiban közölte a sajtóval, hogy az egyik nagyszőlősi szálloda gazdaságában elpusztult három vaddisznó tetemeiből vett mintákban afrikai sertéspestis kórokozóját mutatta ki a lembergi (Lviv) regionális állatorvosi laboratórium vizsgálata. Óvintézkedésként a szálloda gazdaságát 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az ott tartott vaddisznókat és malacokat leölték és elégették. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.