Sport

Labdarúgás: februárban indul a Téli Bajnokság

Labdarúgás: februárban indul a Téli Bajnokság

2017. január 7., szombat
Labdarúgás: februárban indul a Téli Bajnokság
teli_bajnoksag_dorozsma_szoreg31_gs

Negyedik alkalommal rendezi meg az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatósága a Téli Bajnokságot: a csapatok felkészülését segíteni hivatott torna idén új formában zajlik, az első játéknap február negyedike.

Idén is megrendezi a Téli Bajnokságot az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatósása. A 2017-es tornára maximum 32 csapat nevezhet, a résztvevőket nyolcas csoportokba osztják a bajnokság szerinti erősorrend alapján - így a megyei I. osztály csapatai egymás ellen, a megyekettes csapatok is megyekettesek ellen játszhatnak, és így tovább. Ezeket a nyolcas egységeket két négyes csoportba sorsolják, így alakul ki a pontos beosztás, majd február első, második és harmadik hétvégéjén zajlanak a körmérkőzések, mindenki egyszer játszik mindenkivel - a hónap utolsó hétvégéjén, azaz 25 és 26-án lesznek a helyosztók, amelyeket a csoportok azonos helyen végzett csapatok játszanak egymással, kialakítva a végső sorrendet. "Megpróbáljuk minden évben aktualizálni a versenykiírásunkat a körülményeinkhez és a lehetőségeinkhez igazítva. Azt a formát keressük minden esztendőben, ami a legmegfelelőbb a csapatoknak, és amit hosszú távon tudunk üzemeltetni. Ebből is látszik, hogy a tavalyi tornához képest van változás: legfőbb törekvésünk, hogy a csapatok igényeihez igazítsuk ezt az egyébiránt egyre népszerűbb kupát. 2016-ban több kezdeményezés történt az irányba, hogy ne legyen tornarendszerű szakasza a versengésnek, azaz ne kelljen egy napon több rövidebb mérkőzést játszani, a csapatok ugyanis szeretnének jó körülmények között egy 90 perces meccset játszani egy hétvégén, hasonló tudású ellenfelekkel szemben. Az elmúlt évekhez hasonlóan egy nagyon jó tornában bízunk és hiszünk" - mondta el portálunknak

Nógrádi Tibor

, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója. A csapatok részvételi szándékukat január 16-a 12.00-ig jelezhetik az igazgatóságnál, azonos pontszámnál a csoportban elért több győzelem, majd a gólkülönbség és a több rúgott gól dönt. További részletek az igazgatóság

honlapján elérhető

versenykiírásban.

A mérkőzések tervezett helyszínei:

- Algyő SK Sporttelep Műfüves nagypálya - Hódmezővásárhely FC Sporttelep Műfüves nagypálya - Makó FC Sporttelep Műfüves nagypálya - Sándorfalva SK Sporttelep Műfüves nagypálya - Mórahalmi Városi Sportegyesület Műfüves nagypálya - Szentesi Kinizsi SZITE Műfüves nagypálya - Csongrádi TSE Műfüves nagypálya

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.