Sport

Kosárlabda: nemzetközi utánpótlás tornának ad otthont hétvégén a Városi Sportcsarnok

Kosárlabda: nemzetközi utánpótlás tornának ad otthont hétvégén a Városi Sportcsarnok

2017. január 24., kedd
Kosárlabda: nemzetközi utánpótlás tornának ad otthont hétvégén a Városi Sportcsarnok
szedeak_sajttaj002kf

Nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornát rendez a hétvégén a Szedeák, amelynek részleteiről sajtótájékoztatón számolt be hétfőn délután Maronka Zsolt, a Szedeák utánpótlásának ügyvezetője.

Szegeden először rendeznek ilyen rangos nemzetközi versenyt: a European Youth Basketball League U17-es tornán kilenc csapat méri össze erejét a Tisza-parti városban, érkeznek ifjú kosárlabdázók Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából, Macedóniából és Észtországból is. Magát a versenysorozatot balti és orosz klubok indították útjára 1998-ban és népszerűségét jelzi, hogy azóta már 29 ország csapatai csatlakoztak a rangos tornához, a fiúknál öt, a lányoknál pedig hat korcsoportban. A sorozatot az teszi igazán sikeressé, hogy évente csupán néhány állomása van, viszont ezeket jól be lehet illeszteni az utánpótlás csapatok programjaiba. Persze nem vehet részt akárki a versenyben, a jelentkezésen túl rendelkezni kell bizonyos hazai és nemzetközi eredményekkel, ebből adódóan egy nemzeti bajnokságnál magasabb szintű megmérettetésről van szó. A Szedeák az úgy nevezett EYBL „CE”, vagyis a sorozat közép-európai divíziójához csatlakozott, először a 2015/2016-os szezonban vett részt a tornán ugyanezzel a korosztállyal, amellyel most is versenybe száll. Akkor három győzelemmel és öt vereséggel zárt a szegedi csapat, ugyanakkor más ellenfelekkel szemben lépett pályára mint az idei kiírásban. A szegedi a második felvonása lesz az EYBL idei kiírásának, a Szedeák korábban találkozott a résztvevők közül a B4SA Inter Bratislavával, a Lido di Roma Baskettel, a KK Fenkis 2010-el és a TTU BA csapatával. Akkor a szlovák együttest sikerült is legyőznie

Simándi Árpád

csapatának, ám az olasz, macedón és észt csapatok mind versenyben vannak a továbbjutásért, tehát nem volt könnyűnek nevezhető az első körös sorsolás. A lebonyolítási rend szerint a két torna alatt minden csapat játszik mindenkivel egyszer, így ezúttal a Budapesti Honvéd, a BC Megyeri Tigers, valamint két lengyel csapat, a Gortat BS Lodz és a Gortat BS Cracovia lesznek majd a Szedeák ellenfelei. A tornák összesített eredményét figyelembe véve az első két helyezett léphet tovább a divízióból, így sok kiélezett mérkőzés várható a helyezések megszerzéséért. A tornának a Városi Sportcsarnok ad otthont január 27-e és 29-e között. Minden nap hat mérkőzést játszanak le a csapatok, így három nap alatt összesen 18 találkozót tekinthet meg a közönség. A csapatok csütörtökön érkeznek a városba, mintegy 150 játékos és edző teszi át székhelyét erre a hétvégére Szegedre, sőt volt olyan olasz szurkolói csoport, akik harminc főre foglaltak szállást a torna idejére. Mindemellett a klubvezetők és játékosmegfigyelők is jelen lesznek a mérkőzéseken, ami további motivációt jelent a fiatal játékosok számára. A csapatok csütörtökön este megtekinthetik a Naturtex-SZTE Szedeák Pécs elleni bajnoki találkozóját, amit kifejezetten a megmérettetés miatt hoztak előre.

szedeak_utanpotlas

A versenysorozat különlegessége az is, hogy a játékosok nevezése leegyszerűsített, így lehetősge van a kluboknak új játékosokat bevonni, vagy akár vendégjátékosokat is szerepeltetni. Ennek ugyanakkor az a hátránya, hogy nem lehet felkészülni egyes csapatokból előre, hiszen lehet hogy fél év alatt kicserélődik a komplett játékoskeret. Ahogy azt már korábban említettük, nem elég csupán a nevezés a tornán való részvételhez, eredményeket is fel kell tudni mutatni. A Szedeák 2000-es korosztálya jól szerepelt az utóbbi időben, országos harmadikként zárt, illetve különböző tornákon is indult többek között Szerbiában, ahol nevet szerzett magának a csapat. Az sem elhanyagolható tény, hogy utánpótlás válogatott kerettagok is szerepelnek a csapatban. Az idei szezontól kezdve azonban nem csak az U17-es gárda versenyez, a 2001-es korosztály legjobbjai egy pesti csapattal egyesülve játszanak az U16-os tornán, méghozzá úgy, hogy közös edzésekkel készülnek és a mérkőzéseken is közös edzői munka zajlik. Az első fordulója annak a korosztálynak Prágában volt és ők majd februárban folytatják a második körrel. A European Youth Basketball League-nek és egy új szakmai stratégiának köszönhetően két év alatt a Szedeák edzői annyi külföldi szakmai képzésen és találkozón vehettek részt, mint előtte soha. Simándi Árpád, a csapat szakmai vezetője az elmúlt évben több nemzetközi rendezvényen is részt vett, ő az egyik szervezője ennek a mostani tornának, illetve ő vezeti az U17-es csapatot is. A torna színvonalát jelzi, hogy szigorú követelményeknek is meg kell felelni a lebonyolítás során, így profi statisztikákat kell vezetni minden lejátszott mérkőzésről. Az eseményhez létrehoztak a szervezők egy

Facebook

-oldalt is EYBL Szedeák névvel, itt az aktuális mérkőzések statisztikáit folyamatosan töltik majd fel, illetve játékos és edzői nyilatkozatok is olvashatóak lesznek a felületen, valamint a hétvége részletes programja is megtalálható. A Sportopus YouTube csatornán élőképes közvetítésen is nyomon lehet követni a hétvége eseményeit. Mindenképpen óriási szakmai siker, hogy a Szedeák megszervezhet egy ilyen rangos eseményt, amelyhez természetesen elengedhetetlen a klub vezetésének támogatása és a megfelelő anyagi háttér is. Az olasz csapattal érkezik az U15-ös együttesük is, ők a hétvége során minden nap legalább egy mérkőzést vívnak majd a Deák Ferenc Gimnáziumban.

A tornán szereplő csapatok

B4SA Inter Bratislava KK Fenkis 2010 Gortat BS Cracovia Lido di Roma Basket BC Megyeri Tigers TTU BA Budapesti Honvéd SE Gortat BS Lodz Szedeák

A Szedeák programja

Péntek, 16:00 - Szedeák-Budapest Honvéd Szombat, 15:30 - Szedeák-Gortat BS Cracovia Vasárnap, 13:00 - Szedeák-Gortat BS Lodz Vasárnap, 19:00 - Szedeák-BC Megyeri Tigers

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.