Közélet

Kiírták a népszavazást Algyőn, a görög befektető egyelőre hallgat

Kiírták a népszavazást Algyőn, a görög befektető egyelőre hallgat

2017. január 12., csütörtök
Kiírták a népszavazást Algyőn, a görög befektető egyelőre hallgat
OGY2014 - Elkezdõdött a szavazás - Budapest

Február 26-ára írták ki Algyőn a helyi népszavazást, a nagyközségbe betelepülni kívánó görög vegyi üzemmel kapcsolatban. A befektető információink szerint nem nyújtotta be a Kormányhivatalhoz építési engedélyre vonatkozó kérelmét, holott minden szükséges dokumentummal rendelkeznek hónapok óta. Az, hogy a görög cég hallgatásba burkolózott, egyfajta válasznak is tekintető akár, korábban ugyanis azt kommunikálták, ha összegyűlik a népszavazáshoz szükséges ajánlásszám, nem várják meg a végeredményt, hanem továbbállnak.

Az algyői képviselő-testület

májusi ülésén

esett szó először arról, hogy egy görög befektető települne az ipari parkba. Elhangzott, hogy a K&P Chem Kft. 4 milliárdos beruházással első körben 50-55 munkahelyet teremtene, munkát biztosítva vegyészeknek, technikusoknak és IT-szakembereknek is. Az éves szinten 50 millió eurós forgalmat tervező üzemhez kapcsolódóan egy kutatóközpontot is létrehoznának a későbbiekben, ami további 20-40 embernek adna munkát a jövőben. Alapvetően háztartási vegyi alapanyagokat gyártanának, amelyeket többek között tusfürdőkhöz, mosóporokhoz vagy épp fogkrémekhez használnak fel. Folyékony kén oxidációjával és egyéb kémiai folyamatokkal egy nem éghető folyadékot hoznának létre, aminek habzásnövelő hatása van, ezt állítanák elő Algyőn, s szállítanák nagy múltú világcégeknek. A vitát és kétkedést előbb a képviselő-testület egy részében az váltotta ki, hogy felső küszöbértékes veszélyes üzemről van szó, ugyanis a területen bizonyos mennyiség felüli etoxi-alkoholt tárolnak, ami egy nem éghető, nem robbanásveszélyes anyag, de a környezetre káros, mert nehezen bomlik le. A K&P Chem Kft. a Nemzeti Befektetési Ügynökség adatbázisából választotta ki az algyői helyszínt, amelyben azt szerepeltetik, hogy egy adott önkormányzat mit nem szeretne a környezetében, ez rubrika azonban a nagyközség esetében üres volt. Később derült ki, hogy a helyi építési szabályzat (HÉSZ) kizárja a beruházást, így került a képviselő-testület elé az ügy. A gyár a 47-es főúton az új körforgalom és a Téglás utcai körforgalom közötti, nagyjából 5 hektáros területet vásárolná meg, a helyszín az autópálya és az iparvágány közelsége miatt ideális a befektetőnek, mivel a felhasznált alapanyagok 80-90%-át vasúton szállítanák az üzemhez, míg a folyékony ként kamionokkal. A görög cégnek éppen emiatt nem voltak megfelelőek azok a területek, amelyeket később ajánlottak fel nekik, ha távolabb építkeznének a vasúttól, akkor az jelentősen drágítaná a beruházást. A testületi ülésen elhangzott, hogy környezetvédelmi engedélyekre is szüksége van a vegyipari cégnek, s a legszigorúbb engedélyezési eljáráson kell keresztülesnie az építkezés megkezdése előtt. Zaj alapállapot-mérést is végeztetni kell, továbbá légszennyezettségi mérést, mellyel kapcsolatban a befektető részéről elhangzott, hogy minimális levegőterhelést prognosztizálnak, jóval a határérték alatt. A kormány később kiemelt stratégiai fontosságúvá nyilvánította a görög vegyi üzem Algyőre települését.

pongracz_sajttaj005kf

Ezt követően

fórumok

és

közmeghallgatások

sora következett, nagy viták árán

módosították a helyi építési szabályzatot

, ezzel az előkészítő munkáknak adtak zöld utat, majd szeptemberben

népszavazási kezdeményezés indult

a beruházás, vagyis leginkább annak helyszíne ellen, amit a helyi négyfős Fidesz-frakció is támogatott. „Akarja-e Ön, hogy a K&P Chem Kft. az Algyő 01747/9 helyrajzi számú ingatlanon háztartás-vegyipari alapanyagokat előállító üzemet létesítsen?” – ez a kérdés szerepelt abban a népszavazás kiírása iránti kérelemben, amit szeptember 5-én nyújtottak be Algyő nagyközség jegyzőjéhez, s amit a Helyi Választási Bizottság októberben

hitelesített

.

Vasileios Papaioannou

, a K&P Chem Kft. projektmenedzsere egy lakossági fórumon

azt hangsúlyozta

, a maguk részéről a párbeszédre hajlanak, jó kapcsolat kialakítására törekednek, ám maga a népszavazási kezdeményezés, a 47-es út betonelválasztóin megjelent feliratok és egyéb uszító röplapok azonban azt sugallják nekik, viszonyuk nem lehet üzleti. Úgy fogalmazott, ha népszavazást tartanak a cég betelepüléséről, úgy elmennek Algyőről. Azt is világossá tette a novemberi fórumon a projektmenedzser, hogy tavaszig semmiképp nem várnak az építkezéssel, már pedig már akkor látszott, hogy a referendumot nem lehet kiírni 2016-ra. Végül

1163 aláírást adott le

a népszavazást kezdeményező

Jánossy Attila

, a referendumot pedig február 26-ára írták ki.

A Helyi Választási Bizottság határozata

szerint a kampány már meg is kezdődött január 7-én és egészen február 26-án 19 óráig tart azzal a kikötéssel, hogy a népszavazás napján választási gyűlés nem tartható, illetve a szavazókörök 150 méteres körzetében nem lehet kampánytevékenységet folytatni. Ahogy a decemberi képviselő-testületi ülésen

elhangzott

, a népszavazás több mint 2,7 millió forintjába fog kerülni az algyőieknek, az más kérdés, hogy megéri-e erre költeni, vagy addigra beáll a referendum okafogyottsága, vagyis a befektető szedi a sátorfáját.

Vasileios_Papaioannou_vegyi_uzem_forum003kf

Azt azonban, hogy a görög projektmenedzser komolyan gondolta-e azon kijelentését, hogy amennyiben kiírják a referendumot, meg sem várják annak eredményét, hanem más beruházási helyszínt keresnek, egyelőre nem tudni, hivatalos nyilatkozatot erre vonatkozóan nem tett a befektető, egy lakossági fórumon elhangzott kijelentés nem tekinthető annak. Érdemes tudni azt is, hogy a K&P Chem Kft. semmilyen szerződéses viszonyban nem áll Algyő nagyközséggel, hiszen a HIPA hozta a befektetőt és magánkézben lévő földterületet vásárolnának meg, az önkormányzattal a helyi építési szabályzat módosítása kapcsán kerültek kapcsolatba, ami szükséges volt a beruházás előkészítő szakaszához. Az mindenesetre beszédes, hogy tudomásunk szerint az építési engedélyezési kérelmet sem nyújtotta be a cég, holott minden szükséges dokumentummal rendelkeznek ehhez már tavaly novemberben, s információink szerint az eljáró hatóságok – amelyek betekintést kaptak az előzetes tervekbe – azon az állásponton voltak, hogy az üzem minden tekintetben megfelel az előírásoknak. Azaz, ha figyelmen kívül hagyta volna a társaság az egyes algyői politikai szereplők és a helybéliek zúgolódását, akkor már jogerős építési engedéllyel a zsebében a területen akár előkészítő munkálatokat is végezhetne. Amennyiben Vasileios Papaioannounak a lakossági fórumon tett kijelentése a K&P Chem Kft. hivatalos álláspontját tükrözte, akkor a kérdés gyakorlatilag már eldőlt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.