Kultúra

Hétfőn nyílik Dömötör Mihály fotókiállítása az Emlékpontban

Hétfőn nyílik Dömötör Mihály fotókiállítása az Emlékpontban

2017. január 26., csütörtök
Hétfőn nyílik Dömötör Mihály fotókiállítása az Emlékpontban
0126_Dom_01

Csütörtökön a sajtó számára még rendezés alatt álló kiállítását mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában Dömötör Mihály fotóművész.

A Requiem egy téglagyárért című kiállítás a vásárhelyi Kutasi úton egykor működött téglagyár jelen állapotát rögzíti az alkotó fotóin, de a kiállításnak része több olyan tárgy, amely az egykor a Kovács testvérek gyárában volt található. Vásárhely a tégla nélkül nem lenne semmi – jelentette ki

Dömötör Mihály

, hangsúlyozva, hogy a törökök által felégetett város kő és szikla hiányában égetett téglából épült újjá, a vásárhelyi téglagyárak adták az alapanyagot a Bethlen Gimnázium, a városháza és a bankpalota épülete mellett az árvízvédelmi kőfal megvalósításához. Az alkotó a 2010-es fotószimpózium alkalmával került közel a témához, s érezte meg, hogy ezzel a témával, és különösen a Kutasi úti téglagyárral „még dolga lesz”. A terület jelenlegi tulajdonosa,

Maczelka Tibor

örömmel vette a fotóművész kezdeményezését és segítette a kilencvenes évek elejéig működött gyár megörökítését. A kiállítás falain mintegy negyvenöt fekete-fehér felvétel látható, s mint azt Dömötör Mihály elmondta: bár a képkockákat színesben is megnézte, a fekete-fehér képek sokkal erősebben sugallják azt a melankóliát, amelyet az egykor volt világ elmúlásának megjelenítésével igyekszik az alkotó kifejezni. A tárlatot a január 30-án 18 órakor kezdődő megnyitón

Simon Ferenc

, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára ajánlja a közönség figyelmébe, közreműködik

Ajzelt József

hegedűművész és

Golyák Anna

, a Németh László Gimnázium diákja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.