Sport

Futsal: a Nyírségben folytatja a Szent Mihály

Futsal: a Nyírségben folytatja a Szent Mihály

2017. január 28., szombat
Futsal: a Nyírségben folytatja a Szent Mihály
szent_mihaly-gyula027kf

Több mint egyhónapos szünet után folytatódik az NB II-es női futsal bajnokság: a Keleti csoportban harmadik helyen álló Szent Mihály a Nyírség NSC vendége lesz az első idei fordulóban.

A harmadik helyen telelhetett a Szent Mihály az NB II-es női futsal bajnokság Keleti csoportjában, azonban mindössze egyetlen ponttal előzi meg az egy meccsel kevesebbet játszó Hajdúböszörményi TE II. együttesét, így minden igen kiélezett harc várható majd a harmadik helyért a tavasz folyamán. A Szent Mihály tele egészen jól telt: a csapat megnyerte az Újév-Szkita Sport kupát, közben pedig a sérült játékosainak visszatérése is egyre közelebb van, így egyre bővebb kerettel dolgozhatott Hódi Zsuzsanna. "Egy elég jól sikerült felkészülésen vagyunk túl. Az ujjtöréssel megsérült kapusunk, Horváth Melinda is lassan a rendelkezésemre állhat. A nagypályás játékosaink még egy pár hétig a futsal csapattal dolgoznak, őket is sikerült integrálnunk, egész nagy létszámmal konstatáltuk az edzéseket. Bízom abban, hogy három ponttal térhetünk haza Nyíregyházáról, bár nem lesz könnyű. Ellenfelünk szívós, masszív csapat, feltehetőleg a védekezésre fektetnek majd nagy hangsúlyt, amit elég keményen szoktak végrehajtani. Vannak még hiányzóink, de hál'istennek a szeptember elején, keresztszalag sérüléssel operált Baksa Katalin is elkezdte az edzéseket, remélem, egy hónapon belül ő is játékra jelentkezhet már. Pénteken újból megműtötték Czibere Andreát, kivették a csavart a térdéből, így lassan ő is visszatérhet. Bízom abban, hogy ott lehetünk a felsőházban" - fogalmazott portálunknak az idei rajt előtt Hódi Zsuzsanna, a Szent Mihály edzője. Ahogy azt a tréner hozzátette, biztos benne, hogy nem lesz könnyű megtartanuiuk ezt a helyezést, de abban bízik, hogy a jövő heti, HTE elleni idegenbeli meccsen tudunk pontot rabolni. "Ha ellenük, valamint a Berettyóújfalu ellen pontot tudnánk szerezni, azzal stabilizálni tudnánk a helyünket. Nekünk nem a Salgótarjánnal és a Gyulával kell felvennünk a harcot, hanem a már említett két csapattal. Nincs már sok hátra az alapszakaszból, az utolsó körre reményeim szerint mindenki oda tudja magát tenni, és akkor meglehet a felsőház, amit célként tűztünk ki" - fejtette ki Hódi Zsuzsanna. Az NB II Keleti csoportjának három fordulót magában hordozó alapszakaszából még egy kört rendeznek meg: a két csoport első négy helyezettje alkotja majd a felsőház mezőnyét, ahová a Szent Mihály is szeretne beférni. A rájátszásban a csapatok az ellenkező csoportból érkezőkkel játszanak majd meccseket, az eredményeiket pedig magukkal viszik a folytatásra. A Szent Mihály január 29-én, vasárnap 11 órától lép pályára Újfehértón, a Nyírség NSC ellen, 2017-es első hazai meccsét pedig február 19-én, 18 órától a Berettyóújfalu ellen játssza a deszki sportcsarnokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.