Közélet

Folyamatosan ellenőrzik a lefagyásveszélyes helyeket a környezetgazdák

Folyamatosan ellenőrzik a lefagyásveszélyes helyeket a környezetgazdák

2017. január 13., péntek
Folyamatosan ellenőrzik a lefagyásveszélyes helyeket a környezetgazdák
2014_havazas33_gs

Folyamatosan vizsgálja Szeged útjait a környezetgazdák egy munkagépe az éjjeli időszakban a lefagyásveszélyes helyeket ellenőrizve, és szükség esetén be is avatkozik. A járdák síkosságmentesítése egy környezetkímélő anyaggal történik, ennek fehér kristályait látjuk városszerte.

A környezetgazdák már az ősszel készülnek a téli speciális feladataikra, a multifunkciós járműveiket átalakítják, a konténeres szállítókból és az önjárófűnyíró, takarító járművekből így lesz sószóró, illetve a rászerelt tolólap révén hó eltakarító munkagép. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője,

Makrai Lászl

ó elmondta, a kényesebb részeken, azaz a díszburkolattal ellátott felületekre nem konyhasót vagy annak keverékét, hanem kalcium-kloridot juttatnak ki. A szóróanyagokból összesen évi 2000 tonnát raktároz a társaság. Azt is megtudtuk, hogy ha szükséges kizárólag gumiperemű tolólappal dolgoznak Szegeden, hogy ne tegyék tönkre az utakat és csatornafedőket. „A kivonulási ütemtervet helyi rendelet szabályozza, mely szerint elsődlegesek a tömegközlekedéssel érintett útszakaszok”. A járműkapacitás az elsődleges szakaszok ellátására elegendő, s addigra a külső útszakaszokon a gépjárművek úgy lejárják a havat, hogy csak fém peremű tolólappal lehetne dolgozni, amivel az utat is gyakorlatilag felszántanánk” – magyarázta Makrai. Szegeden egyébként átlagosan 10-20 nap olyan van mindössze egy évben, amikor hóeltakarítási munkálatokat kell végeznie az önkormányzati társaságnak, akkor sem teljes kapacitással.

Nagyobb hómennyiség

legutóbb 2012-ben esett a városban, akkor

rendkívüli iskolaszünetet is elrendeltek

, de jellemzően alig esik hó a napfény városában. Péntekre Csongrád megyére ónos eső miatt adtak ki

első fokú riasztást

, Szeged térségében eső, havas eső is várható.

Készenlétben és ügyeletben a környezetgazdák

A téli időszakban ettől függetlenül folyamatos készenlétben vannak a környezetgazdák, speciális szerződésük van az Országos Meteorológiai Szolgálattal, így a kapott előrejelzés alapján időben el tudják rendelni az ügyeletet. Makrai László megjegyezte, megfigyelték, hogy általában hétvégén éri el a várost a téli csapadék, legyen szó lefagyásokról vagy épp hóesésről. Ez egyébként nem kedvez a cégnek, hiszen hétvégeken visszaesik az autóforgalom, így kevesebb jármű dolgozza bele a hóba az útfelületre kijuttatott sós homokot, így nagyobb az esélye a lefagyásoknak. A néhány centis havat éppen ezért sem szokták letakarítani az útról, mert akkor azzal együtt a megelőzően „alászórt” konyhasóval kevert homokot is eltávolítanák. „Ebben az időszakban egy munkagépünk szinte a nap 24 órájában járja a várost, a páralecsapódások miatti lefagyásokra figyelnek többek között a kollégák, és szükség esetén be is avatkoznak. Már ismerjük azokat a helyeket, ahol ilyen fokozottan kialakulhat, például a körtöltés beközlekedő útjainál jellemzőek a lefagyások” – magyarázta Makrai László. Az ügyvezető kiemelte azt is, hogy a társaság – a térségbeli közszolgáltatók között egyedüliként – minden munkatársának az évszaknak megfelelő védőruhát és munkavédelmi lábbelit biztosítanak, így azok, akik télen kinti munkákban vesznek részt, a korlátlan mennyiségű meleg védőitalon túl megfelelő téli ruházattal is rendelkeznek.

Szükséges az utak alásózása

Arra a kérdésünkre, hogy az elmúlt időszakban megtapasztalt nagy hidegben érdemes-e síkosságmentesítő anyagokat, vagyis nátrium-kloridot, míg a járdákra kalcium-kloridot kijuttatni, az ügyvezető igazgató elmondta, ezen anyagok olvasztó hatása nem szűnik meg bizonyos hőmérséklet alatt, csupán csökken, ha pedig rásüt a nap, akkor gyorsabban olvadnak a felületek. Hangsúlyozta, alásózásra a jégbordák kialakulása miatt van szükség, főként azokon a részeken fokozhatja ez a balesetveszélyt, ahol buszok és egyéb nehézgépjárművek közlekednek rendszeresen, nyomvályúkat hagyva maguk után. Bármerre járunk a városban, fehér foltokat látunk a járdákon, és az utakon is ott vannak a síkosságmentesítés nyomai. Makrai elmondta, a járdákon ez sokkal feltűnőbb, hiszen az ott használt kalcium-klorid kristálya sokkal fehérebb nyomot hagy, pláne, hogy időközben a kijuttatott síkosságmentesítő anyag a havat-jeget megolvasztva oldatából elpárolgott a víz és a só ismét kikristályosodott a felszínre. Így ismét végzi a dolgát, ha újabb csapadék éri, és meg fogja akadályozni a felfagyásokat.

A lakosságnak is van kötelessége

A Magyar Közút Zrt., a Szegedi Közlekedési Kft. parkolási üzletága és a környezetgazdálkodási cég munkatársai mellett a lakosságnak is ki kell vennie a részét ebből a munkából, mindenkinek kötelessége az ingatlanhoz tartozó járdaszakaszt tisztán és síkosság mentesen tartani. Lakóházak előtti járdákat tehát továbbra sem takarít a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., egyrészt nem is feladatuk, másrészt pedig nincsenek is erre forrásaik. Makrai László arra is felhívta a figyelmet, tudomásul kell venni, hogy tél van, egy időben nem tudnak ott lenni mindenhol, ezt nem is lehet elvárni, először a tömegközlekedéssel érintett útszakaszok gyalogátkelő és buszmegállók megtisztításáról kell gondoskodniuk. Hozzátette, abban a néhány napban, amikor a havazás vagy azt követő téli útviszonyok adottak, ehhez kell alkalmazkodni a közlekedéssel. Mivel nyári útviszonyokat ésszerűségi, anyagi és technológiai korlátok miatt nem lehet elvárni, érdemes a garantált és biztonságos tömegközlekedés választása az egészség védelme érdekében. Ez érvényes azon autóvezetőkre is, akik nem biztosak vezetéstechnikai gyakorlatukban vagy autójuk felszereltsége nem megfelelő. Fontos még, hogy bizonytalan útviszonyok mellett az elektromos rokkant járművel közlekedők gondolják meg elindulást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.