Közélet

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, nem lenne otthonteremtési program

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, nem lenne otthonteremtési program

2017. január 30., hétfő
Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, nem lenne otthonteremtési program
Halász János

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha a baloldalon múlt volna, akkor ma sem otthonteremtési program, sem családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem lenne.

Halász János

hétfői budapesti sajtótájékoztatóján - miután a kormány friss adatokat közölt a csokról - úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják az otthonteremtési programot, "ha a baloldalon múlna, ismét eltörölnék", mint azt kormányzásuk alatt egyszer már megtették.

Gyurcsány Ferenc

és a szocialisták ugyanis kormányzásuk idején felszámolták az első Orbán-kabinet által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket, megszüntették az állami támogatású lakáshitelt, több mint duplájára emelték a lakásáfát, és kockázatos devizahitelekbe kergették a családokat - mondta, megjegyezve, hogy ennek eredményeként 2010-ben már egymilliónál is több bajbajutott devizahiteles család volt Magyarországon. A Fidesz azonban kormányzása óta - a devizahitelek forintosítása mellett - megteremtette a biztonságos otthonteremtés feltételeit, az erre vonatkozó program milliókkal tette olcsóbbá az otthonteremtést - hangsúlyozta a frakciószóvivő. Kijelentette: amíg a Fidesz kormányoz, garantált az otthonteremtési program működése, sőt azon vannak, hogy minél többen igénybe vehessék. Halász Jánost kérdezték az izsáki fideszes polgármester vadászházügyéről, amelyről úgy nyilatkozott: meg kell várni a vizsgálat végét, de ha szabálytalanság történt, annak meglesz a következménye. A

Vlagyimir Putyin

orosz elnök csütörtöki budapesti látogatása idejére tervezett Együtt-tüntetés ügyében a szóvivő kérdésre azt mondta: a demokratikus jogokkal nem szabad visszaélni. A civil szervezetekkel kapcsolatban tervezett vagyonnyilatkozat-tételi előírásokról szintén kérdésre Halász János azt közölte: a civil szervezetek átláthatóságát szolgáló javaslatról a parlament tavaszi ülésszakán akarnak tárgyalni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.