Bulvár

Fellebbezett az ügyészség a migránsokat bántalmazó László Petra ügyében

Fellebbezett az ügyészség a migránsokat bántalmazó László Petra ügyében

2017. január 17., kedd
Fellebbezett az ügyészség a migránsokat bántalmazó László Petra ügyében
laszlo_petra_02

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat megrúgó László Petra ügyében - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

A nőt a Szegedi Járásbíróság január 12-én első fokon garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek

, és három évre próbára bocsátotta.

Szanka Ferenc

szóvivő elmondta, az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását kéri a Szegedi Törvényszéktől, illetve annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készítettek anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről. A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva forgatott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és folytatta a munkát. Ezt követően a vádlott a következő férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd egy futó kislányt is térdmagasságában, jobb lábfejével megrúgott. Ezután egy gyermekével kezében elszaladni igyekvő férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi haladási iránya felé emelte bal lábát, a bíróság álláspontja szerint azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy hozzá is ért volna. A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emlékei vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától, csupán védekezett, tettével az egyenruhások munkáját igyekezett segíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.