Közélet

Botka: Nagyvárosi polgármester nem szorulhat ki az országos politikából!

Botka: Nagyvárosi polgármester nem szorulhat ki az országos politikából!

2017. január 26., csütörtök
Botka: Nagyvárosi polgármester nem szorulhat ki az országos politikából!
kozeleti_kavehaz_botka21_gs

Szeged idén 51 milliárd forintból gazdálkodik, ennek felét fejlesztésekre fordítják – jelentette ki Botka László, a Szegedi Közéleti Kávéház évadnyitó rendezvényén a városháza dísztermében. A miniszterelnök-jelöltségét firtató kérdésre közölte, ő a szegedi mintát és modellt szeretné ajánlani az egész országnak.

Hagyomány a városban, hogy a Szegedi Közéleti Kávéház estjén szólal meg először minden évben a szegedi nyilvánosság előtt

Botka László

polgármester, akivel idén is

Kozó Attila

, a Szeged Televízió főszerkesztője beszélgetett a zsúfolásig megtelt díszteremben. A hallgatóság is megszokott, az első sorban fiatalok ülnek, többek között az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak a tagjainak voltak lefoglalva helyek, míg a többi padsort rendre zömében nyugdíjasok töltik meg. Jelen voltak ezúttal is a baloldali önkormányzati képviselők, továbbá az önkormányzati cégvezetők is végigállják a másfél órás programot. Politikus vagyok, és az a dolgom, hogy politizáljak – közölte Botka már az elején, az első kérdés ugyanis a miniszterelnök-jelöltségre vonatkozott. Mint ismeretes, január 18-án az MSZP elnöksége megnevezte, mint

miniszterelnök-jelöltet

Szeged polgármesterét, akinek most az a feladata, hogy kezdjen tárgyalásokba, amelyek a jelöltállításban és a tartalmi kérdésekben szükségesek, majd az MSZP kongresszusa nevezheti ki őt hivatalosan erre a feladatra. A városvezető közölte, az ellenzéki pártok közül a Jobbikkal nem fog tárgyalni, de esélyt lát a kormányváltásra. Majd azt fejtegette, hogy igazságos Magyarországot szeretne, és szerinte az emberek többsége úgy gondolja, hogy a jelenlegi rendszer nem az. Példaként elmondta, a lakosság több mint 40%-a a létminimum alatt él, és az is megfigyelhető, hogy a regnáló kormány 24 óra leforgása alatt olyan törvényeket visz keresztül a Parlamenten, amelyek az állampolgárok jogait csorbítja. Botka úgy értékelt, hogy kiszolgáltatottságban élnek a legtöbben, és egyre inkább olyan világ alakul ki, hogy már a születéskor eldől az ember sorsa.

kozeleti_kavehaz_botka15_gs

A meghirdetett programjával kapcsolatban az hangsúlyozta, hogy a bal- és jobboldal, valamint a szakmapolitikai nézeteltérések elveszítették jelentőségüket, a fő kérdés az, hogy szeretnék-e a politikai szereplők és a választópolgárok, hogy regnáló hatalom maradjon. Kitért arra is, hogy korántsem kétharmad áll a kormány mögött, hiszen a választásra jogosultak alig egyharmadával nyert a Fidesz-KDNP, és ebből is következik szerinte, hogy amennyiben a magyarok többsége azt látná, hogy van egy alternatíva, amely demokratikusabb kormányzást valósítana meg, akkor nem a jelenlegi kormánypártokat támogatnák. „Az én felelőségem, hogy ezt a reményt erősítsük” – összegzett a szocialista politikus. Válaszolt azokra a felvetésekre is, melyek szerint az ember vagy polgármester vagy az országos politikában vállal szerepet. Azt mondta, egy nagyváros megválasztott vezetője nem szorulhat ki az országos politikából. A szomszéd várat, azaz Hódmezővásárhelyt hozta fel példaként, hiszen

Lázár János

városvezetőként szerepet vállalt a Fideszben a párt frakcióvezetőjeként a Parlamentben, Debrecen első embere,

Kósa Lajos

pedig például a Fidesz ügyvezető alelnöke volt. „Nekik szabad politizálni, csak nekem nem?” – vetette oda. Igaz azt elfelejtette elmondani hallgatóságának, hogy azóta hoztak egy jogszabályt, mely szerint összeférhetetlen, hogy egy személy polgármester és egyben országgyűlési képviselő is legyen... Azt is megígérte Botka László, hogy a polgármesteri munkájában, stílusában senki nem fog változást tapasztalni a jövőben, vagyis nem változik meg attól, hogy most az MSZP elnöksége miniszterelnök-jelöltté avanzsálta. Hozzátette, egy polgármester feladata az, hogy egyetlen állampolgár se érezze magát ellenzékben, bármilyen színezetű is a polgármester és a kormány, mint mondta, nem az ideológia határozza meg, hogy kinek van igaza. Leszögezte, a szegedi példát, mint modellt szeretné bevinni az országos politikába, ezt a mintát szeretné ajánlani egész Magyarországnak. Később, lakossági kérdésre válaszolva azt mondta, újra kell gondolnia magát a baloldalnak, fontos hogy ne a túlélésre játszanak, ez látszik, s ezt nem szeretik a választók. Hozzátette, ha ez nem megy, akkor marad nekünk a példamutatás, hogy nem mindenki őrült meg.

kozeleti_kavehaz_botka29_gs

Az a normális, ha Szegedre jön a kormányfő

A városvezető beszélt

Orbán Viktor

miniszterelnök hétfői szegedi látogatásáról, szerinte az nem lenne normális, ha egy olyan jelentős városába nem látogatna el a kormányfő, mint Szeged. Megjegyezte, az is természetes, hogy fogadni fogja. Meglátása szerint a baloldali kormányok idején a fideszes polgármesterek rendre szidták az adott politikai berendezkedést például a Parlamentben, majd azzal dicsekedtek, hogy mennyi uniós forrást is nyertek. Példaként a homokháti kisváros, Mórahalom első emberét,

Nógrádi Zoltánt

hozta fel erre. Kijelentette, egy alapvető közös érdek: fel kell tudnia használni Magyarországnak az EU által biztosított forrásokat. Az előző ciklusban Szeged több mint 1 milliárd eurót fordíthatott fejlesztésre, s szerinte minden esély megvan arra, hogy a mostani fejlesztési ciklusban is Szeged legyen a legsikeresebb az uniós pénzek felhasználásában. Elmondta, a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus abban különbözik az előzőtől, hogy 34 milliárd forintot előre nevesítettek Szegednek, ebből valósul meg Tarján és Odessza fejlesztése, a zöld város projekt, valamint óvodák és iskolák felújítása is. Szólt az ELI-ről is, mellyel kapcsolatban azt kezdeményezték, hogy ne csak az öthalmi laktanya területét, hanem a lézeres kutatóközpont 200 hektáros körzetét alakítsák ipari, tudományos parkká. A készülő fedett uszodát pedig az egyetlen értelmes sportberuházásnak nevezte, utalva a Szeged-Csanádi Egyházmegye projektjére azt mondta, Szegeden futballstadion épül „saját hatáskörben”, a város fedett uszodát épít, akkor is, ha végül nem támogatja a beruházást a kormány. Igaz, tavaly még arról beszélt, hogy fél milliárdot költ a város a sportlétesítményre 2016-ban, most azt mondta, hogy egymilliárdot költöttek eddig az uszodára, ami egyébként 6-7 milliárd forintot emészt fel, mire felépül.

51 milliárdból gazdálkodik idén Szeged

Szeged 2017-es költségvetését 51 milliárdos főösszeggel tervezik, ennek fele működésre, másik fele fejlesztésre megy el. Megjegyezte, a működéshez a kormány 5 milliárdot ad, ami egyharmad futballstadion. 13 milliárdot a saját adóbevételeik tesznek majd ki, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a legtöbb megyei jogú várossal ellentétben továbbra sem adóztatják meg a lakosságot. A város büdzséjébe további 2 milliárdot az önkormányzati cégek fognak befizetni. Arról is beszámolt Botka, hogy a tavaly 400 milliós keretösszeggel létrehozott szociális alapot idén 500 millióra módosítják, többek között a lakhatást kívánja a város támogatni, illetve a gyermekvédelmi támogatást fogják növelni. Folytatják a szociális bérlakásprogramot is, az ilyen önkormányzati bérleményekben elmondása szerint a piaci albérleti díj egyharmadát kell fizetni. Elmondta, hogy tavaly 204 önkormányzati bérlakást újítottak fel úgy, hogy a város ingatlankezelő cége, az IKV Zrt.-hez befolyó üzlethelyiségek bérleti díjából fedezték a rekonstrukciókat. Botka itt is az államot okolta, mint mondta, a tanácsi bérlakásokat rossz állapotban örökölték meg az önkormányzatok, több évtizede nem költöttek ezekre a bérleményekre, ezért kell most. Arról nem szólt, hogy mindez nem tavaly történt, hanem hosszú évekkel ezelőtt, vagyis éppen lehetett volna az elmúlt bő két évtizedben a lakások felújítására, állagmegóvására pénzt fordítani...

kozeleti_kavehaz_botka37_gs

Beszámolt a 2017-es költségvetés egy új eleméről is, létrehoznak 500 milliós alapot, a béremelési alapot, amiből a város tulajdonában levő 14 gazdasági társaság 2750 dolgozójának bérét fogják emelni. A hivatali dolgozók közül a köztisztviselők is többet vihetnek majd haza, más, kedvezőtlenebb bértábla vonatkozik ugyanis azokra, akik nem állami intézményekben, hanem helyhatóságoknál dolgoznak. Kitért arra is, hogy a tavaly fél milliárdos út- és járdafelújítási alapot megduplázzák, vagyis a tervek szerint 1 milliárdot költenek a városi fenntartású utakra és járdákra, mely felújítások minden városrészt érinteni fognak. A városi fejlesztések előkészítésére is jelentős összeget, 1 milliárdot szánnak az idei büdzséből. Kérdésre válaszolva elmondta, a városban elindult rendelő felújítások idén befejeződnek, továbbá a Stefánián és a Móra-múzeumnál is megkezdődnek a munkálatok. Kiemelte, hogy a jelen uniós ciklusban 8 milliárdot költenek az iskolákra és óvodákra, és mint mondta, azt is megüzente az iskolafenntartónak, hogy ugyanolyan állapotban kéri vissza az iskolákat, mint ahogyan átadta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.