Kultúra

A tízezredik látogatót várják a Műcsarnok jubileumi kiállítására

A tízezredik látogatót várják a Műcsarnok jubileumi kiállítására

2017. január 7., szombat
A tízezredik látogatót várják a Műcsarnok jubileumi kiállítására

A tízezredik látogatót várják szombaton a Műcsarnok alapításának 120. évfordulója alkalmából látható kiállításra, amely Az első aranykor címmel az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét mutatja be - hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Szegő György

, a Műcsarnok művészeti igazgatója a műsorban elmondta, a tízezredik látogatót egyebek mellett a kiállítás katalógusával, egy - kiállításokra, színdarabokra, zenei és filmes eseményekre felhasználható - hat alkalmas gyűjtőjeggyel, valamint egy üveg borral köszöntik. Az igazgató közölte, a kiállítás - amely körülbelül másfél hónapja nyitott, és még március 12-ig látható - várakozásaik szerint a látogatócsúcsot fog dönteni. A kiállításon

Munkácsy Mihály

,

Hans Makart

,

Jan Matejko

,

Alfons Mucha

,

Rippl-Rónai József

és kortársaik csaknem 200 munkáját tekintheti meg a közönség. A Műcsarnok történetéről Szegő György elmondta, az 1860-as években néhány tucat magyar festő kezdeményezte, hogy a millenniumi ünnepségekre egy európai szinten is kiemelkedő kiállítócsarnok épüljön. A Műcsarnokot végül 1896. május 4-én Ferenc József király nyitotta meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.