Közélet

Üllés jól gazdálkodik és javulnak a demográfiai mutatói

Üllés jól gazdálkodik és javulnak a demográfiai mutatói

2016. december 8., csütörtök
Üllés jól gazdálkodik és javulnak a demográfiai mutatói
ulles_kozmeghallgatas05_gs

Közmeghallgatást tartottak Üllésen, amelyen elhangzott, eddig tizenhét családnak nyújtottak otthonteremtési támogatást. Nagy Attila Gyula a TOP-os pályázatokkal kapcsolatban kifejtette, jövő év elejére várható, hogy megszülessenek a végső döntések, a település több százmillió forint összértékben tervez fejlesztéseket az uniós ciklus végéig.

A Déryné Kulturális Központban tartott közmeghallgatáson az önkormányzat gazdálkodását és az idei költségvetést értékelve

Nagy Attila Gyula

polgármester arról tájékoztatott, hogy a község bevétele 530 millió forint, a kiadási oldal pedig 406 millió. Összesen 63 millió forintnyi iparűzési adóbevétellel számolnak. Idén

februárban arról írtunk

, hogy a Szegedtől 30 kilométerre, a megyehatáron fekvő, 3200 fős Üllés a népességcsökkenéssel küzd, ezt a tendenciát szeretnék megfordítani otthonteremtési programjukkal, és már a közmeghallgatáson kedvező tendenciákról számolhatott be Nagy Attila Gyula. Mint elmondta, eddig 17 esetben született pozitív döntés. Üllés 1 millió forintos kamatmentes hitelt tud nyújtani a betelepülni kívánó családoknak, illetve ehhez kapcsolódóan 200 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást. Szólt arról is, hogy munkanélküliségi rátát vizsgálva kijelenthető, hogy az országos átlagnál jobbak az adataik, hiszen 3,18%-os a munkanélküliek aránya a településen, éppen ebből kifolyólag viszonylag kevés közfoglalkoztatottnak tudnak munkát biztosítani, számuk 4-15 fő közötti mozog. A közmeghallgatáson szó esett az idei évi fejlesztésekről is. A polgármester elmondta, az iskola főépületének és tornatermének 2015-ben megkezdett energetikai korszerűsítése idén fejeződött be, amire 74 millió forint támogatást nyertek. Ezen felül a közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton is nyertek, az 56-os Emlékév kapcsán is tudtak programokat megvalósítani, míg a kultúrára a Bethlen Gábor Támogatáskezelő Alap jóvoltából költhettek Üllésen, ez utóbbira több mint 10 millió forintot. „Szintén pályázati forrásból elindul Üllésen a tanyaőr program, melynek keretében 15 riasztóberendezést vásárolunk, amit főként idős, tanyán élő lakosoknak adunk oda, a mely berendezések működését a tanyaőrök fogják figyelemmel kísérni, ők fogják látni, ha jelez a készülék. A tanyagondnokok járműveit is tudtuk fejleszteni, például GPS-t vásárolunk, illetve téli gumit” – tájékoztatott Nagy Attila Gyula.

ulles_kozmeghallgatas02_gs

A polgármester arról is beszámolt, hogy mivel Üllésnek nem volt tartozása, amikor a kormány átvállalta a helyhatóságok adósságállományát, egy alapot hozott létre, és az adósságkonszolidációban nem részülő településeknek létrehozott keretből kétszer 112 millió forintot nyert a község az elmúlt két évben. Az első körben elnyert összeget belterületi utcák aszfaltozására és kerékpárutak fejlesztésére költötték, amit a jövő héten adnak át, míg a második ütemben érkező forrásokból a temetőt fejlesztik, ott térkövezni fognak, díszkivilágítást és térfigyelő kamerarendszert építenek ki, kertrendezést hajtanak végre a ravatalozó épületének megújítása mellett, valamint jutni fog pénz a bicikliút továbbépítésére is. „Azért ilyen típusú fejlesztéseket valósítunk meg, mert ezek európai uniós pályázatból nem támogathatóak, ráadásul a belterületi útfejlesztést lakossági önerő nélkül tudtuk végrehajtani, ellentétben számos településsel, ahol a helybéliek anyagi hozzájárulását is kéri az önkormányzat az utak építéséhez” – részletezte Nagy Attila Gyula. Több százmillió forintra pályáztak a TOP-os keretből is, a csapadékvíz-elvezető csatornarendszer fejlesztésére 110 milliót költenének, az óvoda eszközbeszerzésére 10 millió szánnának, a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére keretében 10 milliós értékhatárig egy mikrobuszt vásárolnának, és a nagyon sokak által várt egészségház felújítására is pályáznak, 80 millió forintból valósítanák ezt meg. Az iskola és a tornaterem fűtési rendszerét és villamoshálózatát is uniós pénzből korszerűsítenék, napelemmel is ellátnák az épületet és a konyhát, amire összességében 80 millió forintra tudtak pályázni. A KÖFOP-os keretből 7 millió forintot nyertek, amelyből az önkormányzat ASP-rendszerhez fog csatlakozni, illetve a KEHOP keretből szemléletformáló programokra nyertek pénzt, amiből a polgármester tájékoztatása szerint a szelektív hulladékgyűjtést szeretnék népszerűsíteni többek között. További terveik is vannak, felújítanák a főutcát és a templomkertet is, ám ezekre még nem írtak ki pályázatot. A Csongrád megyei közgyűlés Terület-, Gazdaság- és Turizmusfejlesztési Bizottságának elnöki tisztét is betöltő Nagy Attila Gyula kérdésünkre elmondta, a döntéselőkészítő bizottság az első döntéseket már meghozta helyben a városokat érintő pályázatok esetében, amelyeket az irányítóhatóságnak még jóvá kell hagynia, s csak azután kezdődhetnek a fejlesztések. Arra számít, hogy jövő év elején születnek meg a végleges döntések, és akkor elkezdődhetnek a fejlesztések. A közmeghallgatáson lakossági észrevételek is elhangzottak, többek között a belterületen a megengedettnél jóval gyorsabban közlekedő járművekre panaszkodtak, amellyel kapcsolatban a polgármester a jövőbeni intézkedési tervekről szólt, illetve a belterületi csapadékvíz-elvezető csatornák burkolására is rákérdeztek. Nagy Attila Gyula elmondta, a lakossági észrevételeket továbbra is várják e-mailben a hivatalban vagy a helyi lapon keresztül is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.