Közélet

Új szmsz-t fogadott el a jogi bizottság

Új szmsz-t fogadott el a jogi bizottság

2016. december 5., hétfő
Új szmsz-t fogadott el a jogi bizottság
jogibizottsagi_ules01_gs

Három tartózkodás mellett fogadta el a jogi bizottság szervezeti és működési szabályzatának módosítását, amely főként a rendkívüli ülésekkel kapcsolatos módosításokat tartalmaz.

A bizottság által dokumentumból kiderül, hogy a grémium elnöke immár nem 5, hanem 8 napon belül köteles ülést összehívni a közgyűlés határozata alapján, a polgármester indítványára vagy épp a bizottsági tagok egyharmadának kezdeményezésére onnan számítva, hogy kézhez vette az erre vonatkozó indítványt.

Binszki József

DK-s bizottsági elnök azzal magyarázta az időintervallum változtatását, hogy legutóbb a megadott 5 napból 4 ünnepnap volt, de felhívta a figyelmet arra, hogy a dokumentumban található „8 napon belül” kifejezés jelzi, hogy nem feltétlen kell megvárni a határidő leteltét. Azt is tartalmazza az szmsz, hogy a rendes ülés előtt legalább 3 nappal elérhetővé kell tenni a bizottsági ülés meghívóját és a nyilvános előterjesztéseket, míg a zárt ülés napirendi pontjait az ügyfélkapum történő bejelentkezést követően tekinthetik meg az arra jogosultak. Rendkívüli ülés esetén pedig mostantól az ülés előtt egy nappal kell elérhetővé tenni az előterjesztéseket. A tisztségviselőknek lehetőségük van arra is, hogy a rendes ülés előtt egy nappal sürgősséggel kezdeményezzenek olyan napirend tárgyalását is, amely nem eredetileg nem szerepel az előterjesztések között. Újdonság az is, hogy ezentúl a zárt ülésekről készült jegyzőkönyvet az ügyfélkapunk történő bejelentkezést követően megtekinthetik azok, akik arra jogosultak, s immár nem kell a jegyzői irodára menniük, hogy megnézhessék azokat. A napirendi pont kapcsán

Német Ferenc

külsős bizottságit tag annyit jegyzett meg, hogy az új szmsz majd a gyakorlatban vizsgázik, idővel derül csak ki, hogy megfelelőek-e a benne foglaltak, amivel

Pakai András

is egyetértett. A jogi bizottság új szervezeti és működési szabályzatát végül

Póda Jenő

,

Rózsavölgyi József

és Németh Ferenc tartózkodása mellett fogadta el a többség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.