Egyház

Szombaton kezdődik a hanuka

Szombaton kezdődik a hanuka

2016. december 23., péntek
Szombaton kezdődik a hanuka

Szombaton kezdődik a hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a zsidóság a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékezik. Ebből az alkalomból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében meggyújtják a hanuka első lángját a budapesti Nyugati téren.

A nyolcnapos rendezvény díszvendégei mások mellett

Jószéf Amrani

, Izrael budapesti nagykövete,

Latorcai Csaba

, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára,

Fischer Iván

Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója,

Bagdy Gábor

, főpolgármester-helyettes,

Vattamány Zsolt

(Fidesz-KDNP), Erzsébetváros polgármestere és

Karácsony Gergely

(Párbeszéd), Zugló polgármestere lesznek - közölte az EMIH. Az ünnep első estéjén egy, majd minden este egy-egy újabb lángot gyújtanak meg a kifejezetten erre az ünnepre készített, csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának". Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója,

IV. Antiokhosz Epiphanész

időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak, és három évvel később

Júdás Makkabeus

vezetésével visszafoglalták a templomot. Úgy tartják, hogy a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. A hanuka annak állít emléket, hogy isteni csoda folytán nyolc napon át égett az egy napra elegendő olaj.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.