Közélet

Szegeden beszélt az Együtt oktatási javaslatairól Szigetvári Viktor

Szegeden beszélt az Együtt oktatási javaslatairól Szigetvári Viktor

2016. december 16., péntek
Szegeden beszélt az Együtt oktatási javaslatairól Szigetvári Viktor
szigetvari_viktor_sajttaj001kf

Múlt héten mutatták be terveiket, amelyekkel a foglalkoztatáspolitikai helyzetet javítanák. Három pontos javaslatuk számításaik szerint a büdzsé minimális módosításával megvalósítható.

Szegeden járt

Szigetvári Viktor

, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke. A politikus elmondta, pártalapítványuk, a Váradi András Alapítvány az elmúlt másfél évben a foglalkoztatáspolitika kérdéseivel foglalkozott. Úgy gondolja, ez a kulcselem a munkaerőpiaci problémák megoldásában. Eddigi tevékenységükkel kapcsolatban példaként említette, hogy javasolták a közmunkaprogram javítását és az apagyes bevezetését. Felhívta a figyelmet, hogy évente 25 ezren funkcionális analfabétaként kerülnek ki az iskolapadból, s a pályakezdők 11,6 százaléka munkanélküli.

szigetvari_viktor_sajttaj003kf

Három pontban foglalta össze javaslataikat. Szeretnék, ha a diákhitelt programozói átképzésre is lehetne fordítani. Az Együtt szerint mivel Magyarország az egyik központja az ehhez kapcsolódó iparágnak, így versenyképes fizetéshez juthatnának a fiatalok. Ezen képzések egy része akár a két félév alatt elvégezhető. Továbbá azt kívánják, hogy az úgynevezett második esély iskolákat erősítsék meg, ezek azok az intézmények, ahol esti, vagy levelező tagozaton a felnőttek is eljuthatnak az érettségi, vagy egy szakma megszerzéséig. Kiterjedt állami támogatású gyakornoki programot is javasolnak. Elismerte Szigetvári Viktor, hogy a duális képzés elindításával jó irányba halad a kormány, de ezt kevésnek tartja. Az Együtt programjában vállalati munkakultúrát tanulhatnának, tapasztalatot szerezhetnének a fiatalok. Azt tanácsolják, legalább egy évig maradhasson a munkavállaló a gyakornoki programban. Számításaik szerint évi 5-10 milliárdból forintból megvalósíthatnák az alapítvány elképzeléseit.

Nagy Sándor,

az Együtt helyi vezetője, a Váradi András Alapítvány kuratóriumi tagja hozzátette, a foglalkoztatáspolitikai paktumokkal pont ezeket az elképzeléseket nem tudják megvalósítani, pedig szívesen szerveztek volna programozói átképzéseket. Megjegyezte, Szeged iskolaváros, regionálisan jelentős szerepet játszik az oktatásban, ezért is fontos a problémákról beszélni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.