Közélet

Simicskó: kiválóan megoldotta a honvédség a határvédelmi feladatokat

Simicskó: kiválóan megoldotta a honvédség a határvédelmi feladatokat

2016. december 15., csütörtök
Simicskó: kiválóan megoldotta a honvédség a határvédelmi feladatokat
Simicskó István

Kiválóan megoldotta a magyar honvédség a rendőrséggel karöltve a mindkét szervezet számára rendkívüli próbatételt jelentő határvédelmi feladatokat - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Simicskó István

a Zrínyi Miklós laktanyában tartott állománygyűlésen azt mondta, ahhoz, hogy a magyar családok békében és biztonságban készülhessenek a karácsonyra a migrációs válsághelyzet, a népvándorlás közepette, szükség van a katonák áldozatvállalására és felelősségteljes szolgálatára. A magyar kormány nagyra értékeli a katonák munkáját, amelyet a határon vagy bárhol a világon végeznek - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: "ezért kötelességünk tenni annak érdekében, hogy megbecsülésünket kifejezzük". A közelmúltban tízéves fejlesztési program készült, ebben első helyen a katona szerepel az egyéni felszerelés javításával, az illetmény emelésével - közölte a miniszter. Simicskó István kifejtette, a belügyminiszterrel egyeztetve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a határt védő katonák és rendőrök mindegyike - a szolgálat biztonságos ellátása mellett - legalább az ünnep egyik felét otthon tudja tölteni. A honvédelmi tárca vezetője az állománygyűlésen ajándékokat adott át magyar és a "Közös akarat" feladat végrehajtásában jelenleg résztvevő osztrák katonáknak, a Hódmezővásárhelyen dolgozók szolgálati körülményeinek javítása érdekében pedig a minisztérium sport- és kiképzéstechnikai-eszközöket adományozott a laktanyának. Simicskó István az MTI-nek elmondta, a honvédség hódmezővásárhelyi laktanyája az egyetlen a 175 kilométeres magyar-szerb határ térségében. Fel kell készülni a migrációs válság elhúzódására, így azért, hogy ne egy pontból kelljen folyamatosan szállítani a katonákat, határvédelmi bázisok kialakításáról döntöttek. Ezek a lehetőségekhez képest kulturált körülményeket teremtenek a katonáknak feladatuk ellátásához. Hozzátette: a bázisok és utak építésében részt vesz egy osztrák műszaki század is. A politikus fontosnak tartja, hogy a migrációs válság kezelésében Szlovákia, Ausztria, Lengyelország és Csehország is segítséget nyújt Magyarországnak, hasonlóan látják a probléma megoldását, fontosnak tartják Európa külső határainak védelmét.

Reinhard Koller

az osztrák kontingens parancsnoka elmondta, az alakulat minden tagja büszke, hogy támogathatja feladatai során a magyar honvédséget. A közös munka során pedig kiváló együttműködés alakult ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.