Közélet

LMP: Az ásotthalmi önkormányzat rendelete egyszerre önreklám, blöff és provokáció

LMP: Az ásotthalmi önkormányzat rendelete egyszerre önreklám, blöff és provokáció

2016. december 14., szerda
LMP: Az ásotthalmi önkormányzat rendelete egyszerre önreklám, blöff és provokáció
lmp_thumb

Az LMP Csongrád megyei területi szervezete tiszteletben tartja a különböző vallások követőinek vallásuk gyakorlásához való jogát éppúgy, mint a különböző szexuális orientációval rendelkezők szólásszabadságának jogát mindaddig, amíg azzal nem sértik mások szabadságát. Éppen a magyarság érdekeire is tekintettel elítéljük a rendeletmódosítás mögött meghúzódó intoleráns, az egyének alapvető emberi jogait semmibe vevő szimbolikát, mely szöges ellentétben áll Magyarország Alaptörvényével és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakkal.

Az ásotthalmi képviselő testület a november végén elfogadott rendeletében módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló korábbi szabályozást. A módosítások által célzott, a község területén jelenleg és a jövőben is irreleváns problémákra irányuló tiltások arra utalnak, hogy az ásotthalmi önkormányzat rendelete nyilvánvalóan egy a migránsválság által érintett település problémáit felhasználó politikusnak, az ebből kovácsolható politikai tőke megszerzésére törekvő szélsőséges és elhibázott válasza. "Mivel mi a hagyományok és kultúrák sokszínűségét tekintjük értéknek, ezért minden közösségnek meg kell adni az esélyt az önkifejezésre. Meggyőződésünk, hogy ez sikeresen akkor tartható fenn, ha a különböző közösségek tagjai a saját területükön élhetnek békében, megfelelő körülmények között. Ezért véleményünk szerint sem az Unió területén belül lehetséges megoldani a migránsválságot, hanem a migrációs folyamatok forrásául szolgáló államokban. Ezáltal tudunk ugyanis gátat vetni a gyökértelen uniformizációt, párhuzamos társadalmakat eredményező globalizációs folyamatoknak, illetve az ezt előidézni kívánó multinacionális vállalatok gátlástalan és mohó haszonszerzésének. Ezt felismerve lehet elejét venni a migráció célállomásául szolgáló országokban a populista politikai erők előretörésének, és az ilyen komolytalanul is káros és elítélendő, uszító rendelet-módosításoknak, mint az ásotthalmi. Éppen ezért felszólítjuk a település önkormányzatát, hogy azonnali hatállyal vonja vissza ezt a rendeletét" - közölte a szervezet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.