Sport

Labdarúgás: a szegedi rangadó előtt – mindkét csapat további szereplésére kihathat a zárás

Labdarúgás: a szegedi rangadó előtt – mindkét csapat további szereplésére kihathat a zárás

2016. december 9., péntek
Labdarúgás: a szegedi rangadó előtt – mindkét csapat további szereplésére kihathat a zárás
szeged_2011_szeol05_gs

Szegedi rangadóval zárul az NB II igen hosszúra nyúlt őszi szezonja: ezüstvasárnap az újonc SZEOL SC a Szeged 2011-Grosics Akadémiát fogadja a SZVSE-stadionban. A városi derbi előtt a SZEOL részéről Vágó Levente, míg a Szeged-Grosics oldaláról Szántai Leventével mondta el érzéseit.

Amivel indult az NB II, azzal is zárul az őszi idény, hiszen a nyitófordulóban találkozott egymással a másodosztályban a két szegedi együttes: tekintve, hogy a tavaszi bajnokságból előrehoztak egy fordulót még az idei évre, így a szezon első felének utolsó felvonásán ismét összecsap a két szegedi csapat, ám ezúttal a SZEOL SC pályaválasztásával. Sok víz lefolyt a Tiszán július vége óta, az egymás elleni mérkőzést leszámítva 18 bajnokin vannak túl a felek. A SZEOL SC a sereghajtó pozíciójából várhatja az őszi zárást, míg a Szeged 2011-Grosics Akadémia a 11. helyről indul neki az őszi idényzárónak. A két csapat július 31-i meccsét ugyan jobban kezdte Klausz László együttese, amely meg is szerezte a vezetést, és éppen egy, korábban a SZEOL-ban megfordult játékos,

Farkas Márk

góljával

tudott nyerni

, ám a találkozó hajrájában megvolt az akkor még

Tóth Ákos

által irányított gárdának a lehetősége arra, hogy elcsípjen egy döntetlent.

Célkeresztben a tavaszi folytatás

„Sajnos nem vagyunk jó helyzetben, így kimondottan fontos számunkra a mérkőzés, függetlenül attól, hogy a Szeged 2011-el játszunk. Nekünk most nem az ellenfél kiléte a lényeges, hanem a jövőnk szempontjából létfontosságú a meccs. Sorsdöntő lehet a vasárnapi eredmény, sok múlhat ezen a meccsen a második félévre való tekintettel. A pálya miatt valószínűleg nem lesz sokgólos meccs, inkább korcsolyapályán fogunk játszani, mint futballpályán” - mondta el portálunknak

Vágó Levente

, a SZEOL SC játékosa. Az edzőváltáson átesett gárda az előző hétvégén megtörte kilenc meccsből álló, pont nélküli sorozatát, miután hazai pályán 1-1-s döntetlent játszott a Doroggal: Puskás Csabáéknak az egyenlítést követően megvoltak a helyzeteik arra, hogy akár a győzelmet is megszerezzék, a hosszú idő után szerzett pont azonban mindenképpen pozitívan hathat a gárdára. „0-0-nál, de még a bekapott gól után is érezhető volt, hogy megnyerhetjük ezt a meccset. Mindenki hitt a győzelemben még azt követően is, hogy hátrányba kerültünk, mentünk előre, ennek eredménye lett az egyenlítés. Felvállaltuk a kockázatot, az ellenfelünknek megvolt a lehetősége 0-1-nél, de mi jöttünk ki jobban ebből. Érezhető volt az, hogy mindenki nagyon akarta a pontszerzést. Ennyi vereség után mindenféleképpen előrelépés az, hogy végre pontot szereztünk, de az igazán akkor érne valamit, ha nyerni tudnánk, azért is, mert nem lesz még egy ilyen számunkra szerencsés szituáció, hogy ennyi vereség után az előttünk lévő csapatok nem mennek el sok ponttal, hanem látótávolságon belül maradnak. Még most is csak öt pontra van a bennmaradó hely, ezt kell kihasználnunk az utolsó őszi mérkőzésen” - mutatott rá Vágó Levente arra, hogy a 16. helyen álló Budaörs is csupán öt pontra van a SZEOL-tól.

szeol-dorog015kf

Igazán hosszúra nyúlt a másodosztály ősze, hiszen július legvégén játszották az első bajnokit a csapatok, és a zárófordulót december közepén bonyolítják le. A SZEOL-hoz nyáron visszatérő futballista kitért rá, a pálya valószínűleg alkalmatlan lesz a minőségi futballra, de ezen kell játszanunk, inkább fejben fáradtak el a szezon végére, mint fizikálisan, de sok játékosnak ez volt az első szezonja NB II-ben, ami sokat kivett belőlük. „Inkább mentális fáradtságot érzek, ezért is jót fog tenni a szünet. Ha a télen rendezni tudjuk a sorainkat, akkor jól jöhet ez a pihenő nekünk. Sokkal több meccs van, ez egy focistának nincs ennél jobb, hogy szerda-szombat ritmusban lehet játszani, fizikálisan persze ez keményebb, de erre fel kell készülni, ez egy minimum elvárás, hogy egy NB II-es játékos ennyi meccset le tudjon játszani” - mondta el a hosszú és sűrű idénnyel kapcsolatban Vágó Levente. A 24 éves játékos komoly sérüléséből tért vissza az ősz során: keresztszalag-sérülését követően először október közepén, a Csákvár ellen léphetett pályára, majd a következő, Vác elleni mérkőzésen már kezdőként szerepelt nevelőegyesületében. „Kezdek visszajönni, ahogy egyre több meccset játszok, egyre jobb formában vagyok fizikálisan és minden más szempontból is. Sajnos véget ér az ősz, de jót fog tenni a pihenés nekem is a térdem miatt, hiszen lesz egy hónapom arra, hogy rendbe rakjam magamat. Egy vasárnapi győzelem esetén is ugyan még kieső pozícióban telelhetünk, de biztos, hogy mindenkinek jól telne a szabadideje. Nem mindegy, hogy öt, nyolc, vagy akár csak két pontra kerülünk a bennmaradó helytől, ez létfontosságú is lehet. Remélem, minél több szurkoló jön ki a stadionba, nekünk sokat jelentett az is, hogy Nyíregyházára elkísértek bennünket szép létszámban, ez a mi helyzetünkben rengeteget számít” - tért ki a szurkolók támogatására Vágó Levente.

Többre hivatott a Szeged-Grosics

„Természetesen szóba került már az öltözőben ez a mérkőzés, hiszen megvan a maga pikantériája azzal, hogy két szegedi csapat játszik, ráadásul az egyik Gyulán, a másik Szegeden játssza a mérkőzéseit. Mikor megtudtuk az őszi sorsolást, már akkor különlegesebb felkészülést jelentett ez számunkra, hiszen ez egy presztízsmérkőzés, annak ellenére, hogy nem egy városban van a két csapat” - fogalmazott portálunknak

Szántai Levente

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia kapusa. Úgy folytatta, a július végén lejátszott, 1-0-ra megnyert első meccset is komolyan vették, hiszen szezonnyitó volt, így biztos benne, hogy a csapat szintén komolyan veszi a vasárnapi meccset annak ellenére, hogy egy nagyon hosszú őszi idény utolsó meccséről beszélünk. „Ez egy hosszabb szezon, viszont én üdvözlöm ezt, hogy több csapat, mert a legjobb edzés a mérkőzés. Az megint egy más kérdés, hogy a vasárnapi meccsek ellen az egész NB II tiltakozott, itt családokról van szó, akik szeretnék együtt tölteni a hétvége legalább vasárnapját. Várjuk a szezonzárót, amit jó szájízzel szeretnénk zárni, ezt követően jön a szünet, ami alatt át kell értékelni ezt a húsz meccset, hogy sorainkat rendezve, azokat a hibákat megkeresve, ami miatt nem értünk el jobb eredményt - mert úgy gondolom, többre vagyunk hivatottak – hogy aztán újult erővel fussunk neki a téli felkészülésnek. Ehhez természetesen fontos az is, hogy Szegeden jó eredményt érjünk el” - tekintett a SZEOL elleni mérkőzésre a hálóőr.

szeged_2011_csakvar12_gs

A Szeged-Grosics számára az őszi hajrá nem a legjobban sikerült: a Puskás Akadémia ellen ugyan kétszer is vezetett a gárda, de mégsem tudta megszerezni a három pontot, majd a Kisvárda és a Sopron ellen is pont nélkül maradtak Klausz László tanítványai, így a bajnokság első felének zárását a 11. helyről várhatják. „Két fordulóval ez előtt le szerettük volna zárni azt a negatív novemberi időszakot, amiben volt egy Puskás Akadémia elleni 2-2, egy 1-0-s vereség Kisvárdán, illetve otthon egy 2-1-s vereség a Sopron ellen, utóbbi érintette igazán mélyen a csapatot. Azt gondolom, ez után elmenni Békéscsabára, és 0-0-t játszani úgy, hogy reálisan nézve közelebb álltunk a győzelemhez, ott tettünk egy lépést a felé, hogy jól zárjuk a szezont. Az elmúlt négy meccsből két pontot szereztünk, ami tényleg problémás, de ha azt nézzük, hogy kikkel játszottunk, akkor nincsen szégyenkezni valónk. Az edzőnk említette, két rangadóval zárjuk az idényt, szomszédvári rangadó vár ránk vasárnap is” - összegezte az elmúlt időszakot Szántai Levente. Mindezek mellett továbbra is a liga legkevesebb gólját kapta a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely az eddigi 19 bajnokin mindössze 14 találatot kapott. Ennek kapcsán a gárda kapusa kifejtette, itt nem egyénekről van szó, hanem olyan szinten sikerült megszervezni a védekezésüket, ami egészen a támadósorból indul, ez pedig nagyon sokat jelent abban, hogy hamar meg tudják szűrni az ellenfél támadásait. „Rendben van a védekezésünk, de nem szekciókra lebontva, hanem kompletten kell érteni, mindenki elvégzi a védekező feladatát. Ez vasárnap is kulcskérdés lehet, biztos vagyok benne, hogy harcos mérkőzés vár ránk, a SZEOL mindent egy lapra feltéve támadni akar majd, mert a kiesés elkerüléséért harcolnak. Vasárnap is a stabil védekezésünk adhat alapot. Biztos, hogy érdekes lesz az is, hogy a szurkolók hogyan élik meg azt, hogy két szegedi csapat játszik egymással. Természetesen a pálya is kulcskérdés lesz, hét közben mínuszok vannak. December 11-én egy év végi mérkőzésen nem feltétlen a játék az, ami dominál, főleg, ha azt a pálya és a körülmények nem teszik lehetővé, vasárnap is az fog dominálni, hogy melyik csapat akarja jobban a meccset, melyik csapat fog többet tenni érte” - tért ki imponáló statisztikai adatukra Szántai Levente. A Szeged-Grosics három évet követően játszik újra mérkőzést a Tisza-parti városban, azt követően, hogy az NB II-es kiesés után a gyulai Grosics Akadémián rendezi hazai mérkőzéseit. Szántai Levente úgy fogalmazott, mindenképpen furcsa lesz pályára lépni a Vasutas-stadionban, ő maga Szegedre jár egyetemre, sok ismerőse van a városban, akik közül jó néhányan ki is fognak jönni a hétvégi meccsre. „Egy picit fáj a szívünk azzal kapcsolatban, hogy Szegeden hétről-hétre egy jó csapat játéka 1000-2000 embert kivihet a mérkőzéseire, ez a mai magyar labdarúgásban kuriózumnak számít. Én most is azt mondom, hogy Szeged megérdemli a jó futballt és a közeljövőben, ha megépül a stadion és rendben van az infrastruktúra, akkor NB I-es együttese legyen, ahogy egy Mezőkövesdnek vagy Gyirmótnak. Egyetemi városról beszélünk, egy Újpest vagy Fradi elleni meccsen 5-6000 ember simán lenne” - zárta a Szeged 2011-Grosics Akadémia kapusa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.