Sport

Kézilabda: elemeit kell helyére raknia az Algyőnek

Kézilabda: elemeit kell helyére raknia az Algyőnek

2016. december 20., kedd
Kézilabda: elemeit kell helyére raknia az Algyőnek
algyo_pick35_gs

A második helyen zárta az NB I/B Keleti csoportjának őszi küzdelmeit a ContiTech FKSE Algyő: az előző kiírás bajnoka repülőrajtot vett a bajnokságban, de mint Dankó Ervin, a gárda edzője is elmondta, idén a Ferencváros egy külön dimenziót jelent a másodosztály keleti csoportjában. Az algyőiek mesterével összegeztük az év első felét.

Veretlenül húzta be a 2015/16-os év bajnoki címét az NB I/B Keleti csoportjában a ContiTech FKSE Algyő, azonban Vadkerti Attiláék ezt a szezont is ebben a ligában kezdték meg, miután a nyáron a csapat vezetősége úgy döntött, nem vállalják az első osztályú szereplést. Mint azt

Dankó Ervin

, a csapat vezetőedzője kifejtette, a mellett, hogy csalódottak voltak, tisztában voltak vele, hogy nem szabad olyat bevállalni, ami teljesen tönkre vágná a klubot anyagilag, bár meglátása szerint nem „köztehúsz” típusú meccsek vártak volna rájuk az NB I-ben. „Biztos, hogy bent maradó csapat lettünk volna idén, mert jó volt a közösségünk, és egy új motivációt kaptunk volna. Tudom, hogy a csapatnak volt annyi belső ereje, hogy megcsinálták volna a bent maradást. Az nehézzé teszi ezt a bajnokságot, hogy nagyon szeretnek minket legyőzni, ez nem könnyíti a dolgunkat, de egyben egy kihívást is jelent. Tisztában voltam vele, hogy azzal, hogy nem vállaltuk az NB I-et, ez motivációban negativitást jelent. A tapasztaltabb játékosaink nem mutathatták meg még egyszer magukat az NB I-ben, ahogy a fiatalok sem jelenhettek meg az élvonalban. Ez a harmadik évem az Algyőnél, szerintem ez a legnehezebb, akár magamnak, akár a csapatnak” – tért ki Dankó Ervin arra, hogy a bajnoki címet követően is maradtak a másodosztályban. Elmondta, a nyári felkészülés során a veszprémi tornáig hat vereséggel és egy győzelemmel álltunk, az áttörést ez a torna hozta, ahol sok időt töltöttek együtt, valamint játszottak a Győrrel egy nagyon jó mérkőzést, ahol azt érezte, átszakadt a gát. „Onnantól fogva egymásra talált a csapat, majd rögtön győztünk Békésen és Nyíregyházán, ez egyik sem egy elvárt siker volt, ez elindított bennünket. A Fradi elleni meccsen a csapat mindent megpróbált, de nem tudtunk nyerni, annak ellenére, hogy a második félidőben mi uraltuk a meccset, és a zöld-fehérek végül vitatható körülmények között elvitték a két pontot. Én azt hittem, hogy a csapat számára ez egy siker, én így is értékeltem, hiszen a két klub költségvetése között pont egy nullányi a különbség. Ózdon viszont kiderült, hogy ez a csapat részéről nem volt siker, ez a vereség számunkra tényleg vereség volt. Azt mindenki tudja, hogy a bajnokságban az első hely az idén a második helyet jelenti, mert a Fradi minden téren más dimenzióban mozog. Idén az a legjobb csapat, aki a második helyen végez az NB I/B-ben mert külön kell választani a viszonyokat, ennek megfeleltünk. Sikerként éljük meg a második helyet, a 2-5 hely közé saccoltuk be magunkat, a jól erősítő Békés például nem hozta azt, amit elvárhattunk volna tőlük” – foglalta össze az őszi idényt az algyőiek mestere. Hozzátette, a nyáron egy még nyitottabb védekezésre szerettek volna átállni, ami a felkészülés alatt működött is, de a bajnokság elején nem, ezért vissza kellett állniuk a korábbi 5-1-es védekezésre. „Viszont mikor a Fradi vezetett nálunk hattal, akkor megnyitottuk a 3-2-1-et, és ez után mi vezettünk néggyel az ötvenedik percben, ott ez egy nagyon pozitív hatással bírt. Egy ilyen védekezéshez sokszor egy-két év is kell, mire ténylegesen jó védekezés lesz belőle. Egyszer Zdravko Zovko mondta egy előadáson, hogy Horvátországban egy életen át tanulják a 3-2-1-et, így az a négy év, amit Veszprémben töltött, az semmi ehhez. Ezt ő persze viccesen mondta, de volt benne igazság, mert az akkori Veszprém nem is ezt védekezte. Ez tényleg egy nehéz forma, nagy bizalmat kíván a társtól, ha ez nem jön, akkor ez átjáróház” – részletezte Dankó Ervin.

algyo_pick33_gs

A ContiTech FKSE Algyő egy nem várt vereséggel zárta a bajnokság első felét: az utolsó, pénteki napon lejátszott bajnokin a Kecskemét vendégeként maradt pont nélkül a csapat, ez volt a másik olyan találkozó a már említett FTC elleni derbi mellett, amelyet elvesztett az őszi 13 meccs közül az Algyő. „A Fradi-meccs után nehéz volt a dolog, a kecskeméti találkozó olyan volt, mintha nekünk már vége lenne a bajnokságnak, a hátunk közepére nem kívántuk azt a meccset. Nem magyarázkodás, de nekünk a péntek sem volt ideális, hiszen mindenki dolgozik, de nem szabad erre fognunk. A Kecskemét számára siker, hogy minket ott legyőztek, és sorolhatnám, hogy ott miért kaptunk ki, de egy biztos, amit mondtam is az öltözőben: ha ott másnap reggelig játszunk, akkor másnap reggel pont egyel fog vezetni a Kecskemét. Az egy olyan nap volt, amikor mi ott egyszerűen nem tudtunk nyerni. A sikereken is gyorsan túllépünk, de azt is megtanultam a kézilabdában, hogy ezt is hamar el kell ereszteni. Az egészséges az, hogy elengedjük azt a meccset, azt is mondtam a játékosoknak, hogy akit meglátok szomorkodni, az nem az én játékosom” – nyilatkozta portálunknak Dankó Ervin. A nyáron ezúttal jóval kisebb volt a jövés-menés az algyői öltözőben, mint egy évvel korábban: a gárda mestere ezzel kapcsolatban elmondta, ez egyrészről könnyítette a dolgát, mert volt egy alapjátékuk, aminek köszönhetően a nyitófordulóban nyerni tudtak a Békés ellen. „Amikor szorult a hurok, akkor ezt elő tudtuk venni, de ez Nyíregyházán is működött. Másrészről viszont mégsem volt könnyű, mert a csapat életében jó a fluktuáció, az új érkezők új impulzusokat adnak, gyakorlatilag mindenki bajnok, aki jelenleg játszik. Persze nem panaszkodok, jó csapatom van, jó játékosok alkotják, őszinte szívvel ragaszkodok hozzájuk, amit nem is gondoltam volna, hogy érzelmi szinten így fogok kötődni. A rutinunk és az egységünk miatt is képesek vagyunk úgy játszani, hogy nem görcsölünk az eredményen az 55. percben. A kis-Picket is egy talált góllal tudtuk legyőzni a végén, de ott is nyugalom volt az időkérésünknél a végén” – fogalmazott a korábban a női élvonalban is dolgozó szakember.

A csapatérdek fontossága

„Sok meccset lehet nyerni szép játékkal, sok gólt lőve, parádézva, de bajnokságot csak védekezéssel lehet nyerni” – ezt az idézetet abszolút magáénak érzi az Algyő mestere, amelyet igyekeznek is a pályára átültetni. „Ez a legegzaktabb dolog nálunk is, amikor kicsit is bajban vagyunk, akkor is a védekezésünkön akarunk javítani, nem arra törekszünk, hogy fogunk gólt lőni, hanem hogy nem kapunk. Az edzőhöz a védekezés van közel, azt tudja jobban irányítani, ezért szerintem fontosabb is a védekezés a támadásnál. Sok jó játékosom van, akiknek van egy ego tartalma, és még férfiak is. Amit nálunk el kell érni, hogy az ego háttérbe szoruljon, és a csapat legyen az első, ha mindenki alá tudja magát rendelni a csapatérdeknek, akkor bajnok leszel – ez a legfőbb kérdés, hogy mennyire tudod beszorítani az egót a csapat alá. Körte például egy ilyen szempontból rettentően jó alany, ha kell, akkor abszolút alázattal odaáll, csak az számít, hogy kiszolgálja a társait, mint az, hogy most ő maga adott pillanatban mit tud ebből kihozni” – mondta el csapata erényeiről a gárda vezetőedzője. Ami a folytatást illeti, január ötödikén kezdődik a felkészülés az algyői kézilabdázók számára, a hétvégén pedig a már hagyományosnak tekinthető közös disznótorral készül a gárda. Dankó Ervin eddig öt félévet kezdhetett meg a csapat élén, és eddig mindegyik jól sikerült, így a tervek szerint idén is a közösen eltöltött napok játszanák az egyik főszerepet a télen. „Ami fő feladat lesz, az

Herbert Gábor

és

Horvácki Márió

beépítése. Herbert a spanyol stílusban szeret védekezni, mi viszont nem ezt játsszuk. Ha mégis szeretnénk a Fradit megfricskázni, ahhoz az is kell, hogy az őt is jól tudjuk használni. A Békésről érkezett játékosunk beépítése is hangsúlyos lesz, sokkal könnyebb az edzőmeccsek alatt beépíteni valakit, mint szezon közben, ez nem is működött nálunk. A norvég női válogatott sem hoz folyamatosan új dolgokat, de amit tudnak, azt tökéletesen csinálják” – mondta el a téli feladatokról a csapat élén harmadik szezonját töltő vezetőedző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.