Közélet

Elkészült Bordány 2017-es asztali naptára

Elkészült Bordány 2017-es asztali naptára

2016. december 6., kedd
Elkészült Bordány 2017-es asztali naptára
bordany_2017_naptar

A napokban készült el a Faluház és Könyvtár munkatársainak koordinálásban Bordány 2017-es asztali naptára.

A már hagyományosan több éve elkészülő kalendárium minden évben sok-sok helyi rendezvény fotóját, egy-egy fontos pillanat emlékét eleveníti újra, így nagyon sokan várják évről-évre ennek megjelenését. Nagyon fontos, hogy az intézmények és a civil szervezetek már novemberre elkészítik jövő évi programtervüket, így előre lehet tervezni a települési programokat, de akár nagy segítség egy családi esemény szervezésénél is, hiszen már előre lehet tudni, hogy a Homokhátság Szívében szervez-e arra a napra valaki programot, ütközik-e esetleg valakinek a rendezvényével. Tartalmazza a naptár a legfontosabb közérdekű telefonszámokat, de könnyen nyomon követhető a kalendáriumban például a szelektív hulladékgyűjtések időpontjai is. A naptár elkészítésében fontos szerepet játszanak a helyi vállalkozások, akik támogatásukkal járulnak hozzá a nagyközség életében fontos kiadvány elkészültéhez. Ennek köszönhetően a színes, 56 oldalas naptár csak 300 Ft-os összegbe kerül, de Bordány Kártyával rendelkező lakosok térítésmentesen juthatnak hozzá a naptárhoz, amely már átvehető a Faluházban és hétvégenként a Jótékonysági Karácsonyi Vásáron a Szent István téren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.